2017. november 18.

1738. január 25. | A Porta Erdély fejedelmévé nevezi ki Rákóczi fiát

Szerző: Tarján M. Tamás

„Most sóhajtjuk leginkább a mi megholt urunkat, mert szomorúan kell néznünk az atya és a fia között való nagy különbséget. Igen messze esett az alma fájától.”
(Mikes Kelemen)

1738. január 25-én állította ki I. Mahmud szultán (ur. 1730-1754) Rákóczi József nevére azt az athnamét, mely a néhai fejedelem fiát Erdély uralkodójának ismerte el. A kinevezés a későbbiek során semmilyen gyakorlati jelentőséggel nem bírt, ugyanis a török támogatással Magyarországra induló Rákóczi hadjárata teljes kudarcba fulladt, az év végén pedig ő maga is meghalt.

II. Rákóczi Ferenc és Hesseni Sarolta Amália hercegnő házasságából három gyermek született: Lipót, aki mindössze három esztendőt élt, József, valamint György. Az édesapa sajnálatos módon nem sok időt tölthetett fiaival, ugyanis 1701-ben I. Lipót (ur. 1657-1705) felségárulás vádjával őrizetbe vetette a sárosi főispánt, ezzel együtt pedig feleségét és gyermekeit is Bécsbe rendelte, ahol ő gondoskodott a Rákóczi-fiak neveltetéséről. A Habsburg uralom ellen szabadságharcot indító fejedelem csupán egy alkalommal, a Pálffy János által szervezett pozsonyi tárgyalások idején találkozhatott családjával, ezután azonban útjaik ezerfelé váltak: addig kolostorban őrzött felesége 1707-ben megszökött Bécsből, Rákóczi pedig a szatmári béke után végleg elhagyta Magyarországot.

A gyermekek ugyanakkor továbbra is a császárvárosban maradtak, ahol a rossz nyelvek szerint a Habsburgok erkölcstelen életre nevelték őket, annyi azonban biztos, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy – apjukkal ellentétben – ne jelentsenek majd veszélyt a birodalom stabilitására. A „Rákóczi-virtus” kitörlésének szándéka jelképesen is megmutatkozott, így például az idősebb fiú, József a marchese di San Carlo nevet kapta a bécsi udvartól.

Az 1700-as születésű fiatalember nevelése azonban mégis félresiklott, Rákóczi József ugyanis húszas éveiben megszökött Bécsből, és Rómában, illetve Párizsban csavargott, majd 1734-ben Rodostóban élő édesapját is meglátogatta, aki Munkács hercegének nevezte ki gyermekét. József  mindazonáltal komoly csalódást okozott az emigráns kurucok számára, bohém életével, kalandozásaival ugyanis meglehetősen távol állt attól az ideáltól, amit Rákóczi fiáról felépítettek. Józseffel szemben alapvető elvárás volt, hogy vegye át a mozgalom vezetését az idősödő fejedelemtől, a kalandor férfi azonban 1734-ben, majd egy évvel apja halála után, 1736-ban is elsősorban azért fogadta el Mahmud szultán konstantinápolyi meghívását, mert erősen pénzszűkében állt.

A Porta 1736-os ajánlata egyébként nem csupán arra vonatkozott, hogy Rákóczi fia vegye át a rodostói kolónia irányítását, hanem ebben az időben reális lehetőség nyílt a kurucok hazatérésére is, amit a szultán az ő irányítása alatt képzelt el. 1735-ben ugyanis Oroszország hadat indított az oszmánok ellen, miután pedig a cári erők komoly sikereket arattak, 1737-ben a Romanovokkal szövetséges-rivális III. Károly magyar király (ur. 1711-1740) és német-római császár is belépett a háborúba. Ebben a helyzetben Rákóczi József személye különösen felértékelődött, Mahmud ugyanis abban reménykedett, hogy a férfi Magyarországra küldésével – II. Rákóczi Ferenc emlékéből politikai tőkét kovácsolva – sikerül majd újjáéleszteni a kuruc felkelés lángját.

Ennek a tervnek a szerves része volt Rákóczi József erdélyi fejedelmi kinevezése is, az erről szóló athnamét pedig a Porta 1738. január 25-én állította ki a férfi számára. Miután Mahmud jóval eredményesebben harcolt a Habsburgok, mint Oroszország ellen, az újdonsült uralkodó hamarosan utasítást kapott, hogy keljen útra Magyarország felé. Az idős kurucokból és török segédcsapatokból verbuvált sereg meg is indult a Balkánon, Rákóczi azonban csapnivaló vezérnek bizonyult: a bujdosók a felvonulás hónapjai alatt ismét kiábrándultak a mulatozást, léha életet kedvelő fejedelemből, aki szemmel láthatóan nem akarta elsietni feladata végrehajtását, a kuruc felkelés megindítását.

Rákóczi József végül sohasem lépett magyar földre, ugyanis több hónapos balkáni bolyongás után, 1738 novemberében a bulgáriai Csernavoda mellett befejezte életét. Rákóczi fiának elhunytával a Mikes Kelemen vezette kurucok utolsó esélye is szertefoszlott a hazatérésre, a férfi halála pedig a neves família sorsát is megpecsételte. Miután a fejedelem másik fia, György később gyermektelenül fejezte be életét, és Józsefnek csupán egy leánya született, a léha, sok szempontból méltatlan utód halálával a Rákóczi család férfiága a kihalás szélére sodródott.