rubicon
back-button Vissza
1766. november 2.

Radetzky tábornagy születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Szerencsére fel, hadvezérem, vezesd a rohamot! Nem csak a ragyogás és a hírnév, de egész Ausztria is a táborodban van…”
(Részlet Franz Grillparzer: Radetzky marsall című költeményéből)

1766. november 2-án látta meg a napvilágot Joseph Wenzel Radetzky tábornagy, a Habsburg Birodalom történetének egyik legtehetségesebb hadvezére, aki hét évtizeden keresztül állt a császárok szolgálatában. Radetzky karrierje II. József (ur. 1780-1790) török elleni vállalkozásával kezdődött meg, a napóleoni háborúkkal és a Szent Szövetség intervencióival ért tetőpontjára, majd az 1848-as forradalmak idején nőtt legendává, miután a 80. életévét túllépő hadvezér aggastyánként is győzelemre vezette „fiait.”

Radetzky egy hosszú múltra visszatekintő cseh nemesi család gyermeke volt, mely a grófi cím mellett többek között Trebnitz kastélyát is birtokolta. A hadvezér itt töltötte gyermekéveit, tíz éves korában azonban édesapja váratlanul elhunyt, ő pedig öt esztendőre nagyapja gyámsága alá került. 1781-ben, az idős nemes úr halála után a fiatal Radetzky úgy döntött, katonai pályára megy, ezért előbb Prágában, majd a bécsi Theresianumban folytatta tanulmányait. A katonai géniusz 1784-ben jelentkezett kadétnak a Gyöngyösön állomásozó Caramelli-vértesezredbe, ezzel pedig megkezdte több mint hét évtizeden át tartó, eredmények tekintetében is példátlan pályafutását. A fiatal gróf két év múlva alhadnagyi, egy évvel később pedig főhadnagyi rangba lépett elő, majd – 1787-től – Franz Moritz von Lacy gróf segédtisztjeként vett részt a Habsburgoknak kevés babért termő oszmán háborúban. Alig száradt meg azonban a tinta a szisztovói békeszerződés okmányán, Ausztria máris belesodródott egy újabb konfliktusba, amit a forradalmi Franciaország 1792-es hadüzenete robbantott ki; megkezdődött a koalíciós – vagy napóleoni – háborúk időszaka, ami Radetzky karrierjében kulcsfontosságúnak bizonyult.

A fiatal tiszt 1792–95 között Németalföldön és a Rajna mentén, 1796-tól pedig – Beaulieu, majd Wurmser tábornokok szolgálatában – Itáliában, a fiatal Bonaparte Napóleon elleni hadjáratban küzdött, és mindkét hadszíntéren jó taktikai érzékről, valamint rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot. Radetzky többek között – egy merész lovasmanőverrel – a fleurusi csatában is kitüntette magát, a Mincio hídjánál pedig megmentette Beaulieu tábornok életét, amiért őrnagyi előléptetésben részesült. Később Wurmser beosztottjaként részt vett a Mantováért vívott harcokban is. A katonatiszt az 1798-ban kirobbanó második koalíciós háborút szintén az itáliai hadszíntéren küzdötte végig: Trebia és Novi után Marengo, majd Hohenlinden mellett is hősiesen harcolt – több alkalommal meg is sebesült –, így hamarosan egy vértesezred parancsnokává léphetett elő, majd 1801-ben megkapta a Mária Terézia-érdemrendet.

A koalíciós háborúk során Radetzky egyre magasabbra emelkedett a ranglétrán, közben pedig – többek között – a caldierói hadjáratban, valamint az eckmühli, asperni és wagrami ütközetekben ugyancsak bátorságával és leleményességével tűnt ki. Nem véletlen, hogy 1809-ben I. Ferenc (ur. 1792-1835) őt nevezte ki az osztrák erők vezérkari főnökévé, ám a Radetzky által szorgalmazott reformokat a kincstár túl költségesnek találta, ezért a tábornok három év után távozott is pozíciójából. Hamarosan – 1813-ban – aztán Ausztria ismét hadba lépett Napóleon ellen, a tehetséges hadvezér pedig Schwarzenberg herceg – a koalíciós erők főparancsnokának – vezérkari főnöke és legfőbb stratégája lett; Radetzky  később kiváló választásnak bizonyult, ugyanis oroszlánrészt vállalt a lipcsei csata győztes taktikájának kidolgozásában, valamint a Franciaország ellen vezetett gyors és eredményes hadjáratban is. A katonai géniusz – megérdemelten – részt vehetett az 1814. március 31-i diadalmas párizsi bevonulásban, a bécsi kongresszus idején pedig Metternich és – az őt igencsak megkedvelő – I. Sándor (ur. 1801-1825) között közvetített.

A Szent Szövetség Európájában aztán a tehetséges hadvezér egyszeriben „munkanélkülivé” vált, amibe látszólag nehezen tudott belenyugodni, ugyanis reformterveivel hosszú éveken át kilincselt a bécsi udvarnál. Bár a birodalom kellőképpen rosszindulatú és irigy főtisztjei már 1829 során nyugdíjba akarták száműzni a tábornokot, I. Ferenc megvédte a tehetséges katonát, lovassági tábornokká léptette elő, valamint kinevezte Olmütz parancsnokának. A már idősödő, ám fiatalos lendületű hadvezér aztán nem maradt sokáig feladat nélkül, ugyanis a Risorgimento – vagyis az olasz egység – hívei hamarosan felkeléseket támasztottak Itáliában, ezek elfojtása pedig a Szent Szövetség rendszerén belül egyértelműen a Habsburgok feladata volt; a Pápai Állam területén kibontakozó mozgalmak elleni intervenciót – már Feldmarschallként – Radetzky irányította, sikere után pedig az Itália rendjét felügyelő erők főparancsnoka lett. Új pozíciójában az idős katona ismét hadi reformokat sürgetett, baljós jövendölései azonban Bécsben újból süket fülekre találtak.

Az idő hosszú távon mégis a tábornagyot igazolta, az 1848-as „népek tavasza” ugyanis Itáliát is lángba borította, Radetzky pedig – túl 80. életévén – fiatalos lendülettel, ám felkészületlen haderővel várhatta a felkelők, valamint az olasz egyesítésre törekvő Piemont támadását. 1848 során aztán az Európa-szerte elismert ősz hadvezér szinte a mitológiai hősök közé emelkedett, ugyanis matuzsálemi kora ellenére személyesen vezette katonáit a csatákba, akik lelkesedtek érte, és atyjukként tisztelték őt. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy az idős katona a háború döntő ütközeteit – 1848 nyarán a custozzait, majd 1849 márciusában a novarait – Ausztria javára döntötte el, ezzel pedig megmentette a Lombardiai Királyságot a Habsburgok számára. Ferenc József császár (ur. 1848-1916) hőstetteiért 1849-ben hálából alkirálynak nevezte ki az ősz tábornagyot, akit kormányzóként még az olaszok „úriembernek” könyveltek el. Radetzky összesen nyolc évig irányította az észak-itáliai tartományt, Július januárjában, 92 éves korában azonban egy lovasbalesetben életét vesztette

Joseph Wenzel Radetzky személyében a Habsburg Birodalom történetének egyik legjelentősebb hadvezére távozott az élők sorából, akinek géniuszát az igazolta leginkább, hogy hét évtizedes szolgálata alatt mindvégig „tartotta a lépést” kora hadi újításaival. A szigorú, de emberséges tábornagy halálával a birodalom egy szinte földöntúli dimenzióba emelkedett hőst veszített el, akinek legendáját az 1848-49-es csaták teremtették meg igazán. Radetzky, akinek idősebb Johann Strauss már életében indulót ajánlott, Ausztria, majd a Monarchia számára az eszményi hadvezér példaképe lett, akinek dicsőségét heldenbergi síremléke mellett többek között egy csatahajó is hirdette.