A francia trónörökös házasságkötése

Szerző: Tarján M. Tamás

1770. április 19-én kötött házasságot megbízottak útján – azaz még nem személyesen – Lajos Ágost francia herceg, a trón örököse és Mária Antónia, Lotharingiai Ferenc császár (ur. 1745-1765) és Mária Terézia királynő (ur. 1740-1780) tizenötödik gyermeke.

A frigy idején 14 esztendős Mária Antónia, vagy Marie Antoinette főhercegnő a népes uralkodócsalád utolsó előtti gyermekeként és legfiatalabb lányaként született 1755-ben, így nevelése során az udvari etikett szabályait sokkal szabadabban értelmezték, például az oktatás és a játék terén. A fiatal hercegnő például egyszerű közemberek gyermekeivel játszhatott Bécsben, és mikor feleségül ment a későbbi XVI. Lajoshoz, a Kis Trianon-palotában egy ideig gyermekkorának környezetét megpróbálta újra felépíteni. Bár 15. gyermek volt, Mária Terézia így is fontos szerepet szánt neki: a francia házassággal legnagyobb kontinentális ellenfelével akart békés viszonyt kiépíteni, ezért Mária Antóniát már 13 esztendősen odaígérte a dauphin-nek, és miután 1770 áprilisában megkötötték a távházasságot, a főhercegnő május végén már el is utazott Párizsba. Az újdonsült feleség nehezen szokta meg a párizsi légkört, Lajos nem túlzottan érdeklődött felesége iránt, és ez a helyzet 1774-ben, XV. Lajos halála után sem változott meg, mikor Mária Antónia 19 évesen Franciaország királynéja lett.

Közben rosszindulatú pletykák szivárogtak ki a királyi hálószobából, a fiatal uralkodó állítólagos impotenciájával kapcsolatban is. Tény, hogy az uralkodópár Mária Antónia 22 esztendős korában tarthatta meg nászát, miután az 1778-ban Párizsban vendégeskedő József Benedek főherceg (a későbbi II. József császár és király) rábeszélte sógorát a szükséges műtétre. A későbbiek során négy gyermekük, két fiú és két lány született, de közülük csak Mária Terézia Sarolta hercegnő érte meg a felnőttkort. Mária Antónia napjai a versailles-i udvarban meglehetősen sivárnak ígérkeztek: ahogy férjének, neki sem volt túl nagy érzéke a kormányzáshoz, így napjait kártyázással, tánccal és színházba járással töltötte, melyben legfőbb társai XVI. Lajos két fivére (a későbbi XVIII. Lajos és X. Károly), illetve Polignac hercegné és Lamballe hercegné voltak. Pazarló életmódja miatt hamar kiérdemelte az ellenszenvet és a Madame Déficit nevet a francia szatirikusok körében, ráadásul az 1784-es nyakékügy tovább fokozta népszerűtlenségét.

Ebben a bűntényben a királyné ártatlan volt, egy udvarhölgye hamisította alá kézjegyét, és bízta meg a Mária Antónia kegyeit kereső Rohan hercegérseket egy 1,6 millió livre értékű ékszert vásárlásával, ami még hozzá képest is mértéktelen pazarlás volt. Az esetből természetesen botrány lett, és az egy évig húzódó per kellőképpen sokáig tartott ahhoz, hogy a végül vétlennek bizonyuló királynő a per következményeként még jobban besározódjon. Franciaország eközben ugyanis állandó módon úszott az államadósságban, XIV. Lajos (ur. 1643-1715) után XV. Lajos (ur. 1715-1774) politikájának költségei is meghaladták a francia gazdaság teljesítményét. Az abszolutizmus hivatalnokrendszere, a presztízs fenntartására folytatott háborúk és a luxuskiadások révén a pénz folyamatosan folyt ki az országból. XVI. Lajos (ur. 1774-1792) döntésének értelmében 1778-tól a birodalom – a hétéves háborúban elszenvedett vereségtől tüzelve – részt vett a britek ellen az amerikai függetlenségi háborúban, és öt év alatt újabb egymilliárd livre-rel növelte az adósságát.

Emellett az országban egyre gyakrabban fordultak elő az éhínségek, 1775-ben is csak a pénzügyekkel megbízott Jacques Necker és Turgot zsenialitása mentette meg Lajost a lázadástól. Ehhez a kimerült kincstárhoz aztán a nyolcvanas évek végén több rossz termésű év is társult, melyekkel szemben a tehetséges szakemberek is tehetetlenek voltak. Közvetett módon a leírt gazdasági kimerülés robbantotta ki 1789. július 14-én azt a forradalmat, mely Lajosnak és Mária Antóniának nem csak trónját, hanem később az életét is elragadta. Miután kitört Párizsban a felkelés, a franciák számára a közellenség az osztrák szajhaként emlegetett királyné lett, aki valóban nem mutatott sok empátiát éhező népével szemben (állítólag azt mondta a tömegnek, hogy ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot).

Mária Antónia a veszély hatására aktivizálta magát a politikában, XVI. Lajost igyekezett rábeszélni a segítségkérésre, amit elsősorban bátyjától, II. Lipót német-római császártól (ur. 1790-1792) remélt. A királyné barátai szervezték azt a sikertelen szökési kísérletet, mely során az álruhában menekülő Lajost és Mária Antóniát Varennes falu mellett elfogták a forradalmárok 1791. június 25-én. Ez nyílt szakítást jelentett a forradalommal, a királyi pár a Temple börtönébe került, ahonnan a királyné ezután Antoine Barnave nemzetgyűlési képviselőnél próbált meg segítséget találni, majd II. Lipótot próbálta meg hadüzenetre sarkallni. Miután 1792 áprilisában Franciaország üzent hadat a császárnak, Mária Antónia kalandos úton eljuttatta a francia haditervet bátyjához. Zömmel a királynétól származtak azon levelek, melyek napvilágra kerülése után a girondista vezetésű népgyűlés hazaárulás vádjával bíróság elé állította „Capet Lajost” és feleségét.

XVI. Lajos 1793. január 21-i kivégzése után az özvegy „Capetnét” a Concergerie-be, Párizs legszörnyűbb börtönébe vetették, gyermekeit elválasztották tőle és a nyolcéves Lajos Károlyt úgy nevelték át, hogy anyja ellen tanúskodjon, vérfertőzés vádjában. A jakobinusok Mária Antóniát október 14-én ismét bíróság elé állították, és két nappal később fejét vették, a párizsi tömeg örömujjongása közepette. A szerencsétlenül járt királyné fia, Lajos Károly 1795-ben meghalt tüdővészben, egyetlen életben maradt lányát, a fent említett Mária Terézia Saroltát a Direktórium adta ki, I. Ferenc kérésére. A 37 évesen kivégzett királyné testét a jakobinusok egy meszesgödörbe dobatták, 1815-ben, a restauráció után viszont díszes síremléket kapott Saint-Denisben, a francia uralkodók sírboltjában.