2017. május 01.

1775. április 19. | A lexingtoni sortűz

Szerző: Tarján M. Tamás

1775. április 19-én tört ki fegyveres konfliktus Lexingtonban, majd Concord városa mellett az észak-amerikai gyarmati milíciák és Gage brit tábornok csapatai között, ezzel megkezdődött az 1783-as párizsi békéig tartó függetlenségi háború.

Nagy-Britannia Virginia 1594-es megalapítása után összesen 13 gyarmatot hozott létre az észak-amerikai kontinens keleti partvidékén, melyek éghajlat és a betelepítés következtében rendkívül eltérő arculatot mutattak, de együttműködésüket a 18. század során erősítette a brit kormányzat által rájuk kifejtett nyomás. A konfliktusok III. György (ur. 1760-1820) uralkodásának idején mérgesedtek el igazán, miután Nagy-Britannia megnyerte a hétéves gyarmati háborút Franciaország ellen (1756-1763), és úszott az adósságban. Londonban a költségeket a francia vereségből hasznot húzó telepesekkel akarták megfizettetni, ezért számos módszert eszeltek ki a pénz behajtására. A britek illetékadót akartak szedni a bélyegtörvény alapján (1765), a townsendi törvényekkel próbáltak extra vámokat kivetni gyarmati árukra (1767), majd a teára (1773) is.

A kolóniák ezeket az adókat – arra hivatkozva, hogy nincs képviseletük a brit parlamentben –  felháborodással fogadták, ezért idővel György kénytelen volt valamennyit visszavonni. A leghíresebb tiltakozás a townsendi törvények 1773-as módosításához kötődött, amikor az ún. bostoni teadélutánon a brit hajókról a tengerbe öntötték a tearakományt. A tiltakozások egységet teremtettek a gyarmatokon, először a Szabadság Fiai nevű szervezet jött létre, még a bélyegtörvény ellen, majd 1774-ben megtartották Philadelphiában az első kontinentális kongresszust, és vidéken milíciák szervezésébe kezdtek.

Thomas Gage tábornok 1775-ös lexingtoni razziája éppen azért indult, hogy a feltehetően a városban bujkáló patrióta vezéreket, Samuel Adamst és John Hancockot kézre kerítse. Adamsék időben elmenekültek Lexingtonból, és az 1775. április 19-én, hajnali öt órakor érkező vöröskabátos brit csapatokat csak a helyi milícia fogadta. Tisztázatlan, hogy a feszült helyzetben melyik oldalon húzták meg először a ravaszt, de a városban kilenc áldozattal járó lövöldözés kezdődött, majd a harc hírére érkező vidéki milíciák Concord mellett győzelmet arattak a Bostonba visszahúzódó Gage seregein.

Kitört a függetlenségi háború, a patrióták ostrom alá vették Bostont, a szigetországból pedig Burgoyne, Clinton és Howe tábornokokat küldték Gage megsegítésére. Az amerikai csapatok 1776 márciusában elfoglalták Bostont, így Burgoyne a kanadai gyarmatra ment csapatokat gyűjteni, Clinton Virginiában szenvedett totális vereséget, egyedül a Gage-t leváltó Howe tartotta meg a győzelem reményét, miután elfoglalta New Yorkot, majd Manhattant is és a patrióta főhadiszállás, Philadelphia ellen indult, ahol a második kontinentális kongresszus 1776. július 4-én kikiáltotta a gyarmatok függetlenségét.

A háború Howe-nak köszönhetően ekkor már brit győzelemre állt, George Washington patrióta tábornok azonban 1776 karácsonyán átkelt a Delaware folyón, és Trenton mellett győzelmet aratott a britek felett, majd újévig visszafoglalta New Jerseyt is. A britek elsősorban tengeri haderejükkel próbálták megbénítani a gyarmatokat, de a patrióta milíciák 90%-a vidéken állomásozott (fontos megemlíteni, hogy a háborúban, brit oldalon részt vettek lojalista telepesek is, akiknek száma mintegy 55.000 főre tehető).

Miután 1777 elejére Howe támadása megtört, a Kanadában állomásozó Burgoyne tábornokra maradt egy új offenzíva feladata, aki először a Vermont állambeli Benningtonnál vesztett ezer embert egy ütközetben, majd, miután teljesen feleslegesen nehéz terepen át vonult a felkelők ellen, fáradt és demoralizált csapatai két ízben (1777. szeptember 19. illetve október 7.) is vereséget szenvedtek Gates amerikai tábornoktól Saratoga mellett, döntő fordulatot adva a háborúnak.

Miután Saratogánál Burgoyne erői megsemmisültek, az amerikaiakat eddig hallgatólagosan támogató európai gyarmattartó hatalmak, Franciaország, Spanyolország és Hollandia nyíltan hadat üzentek Nagy-Britanniának, III. György hiába kérte semlegességüket, segítséget pedig még II. Katalin orosz cárnőtől (ur. 1762-1796) sem remélhetett. Az amerikai seregben korábban is számos francia (pl. La Fayette) és lengyel (Tadeusz Kosciuszko) tábornok küzdött, a briteket viszont nehéz helyzetbe sodorta, hogy riválisai támadtak a tengereken is, sőt, Spanyolország megkísérelte visszaszerezni Menorca szigetét és az 1713-ban brit kézre került Gibraltárt is.

A fokozódó nyomás ellenére a háború a kontinensen kiegyenlített maradt (1777-es philadelphiai brit hadjárat kudarca; Gates amerikai tábornok bekerítése Charlestonnál 1780-ban, Greene vereségei Virginiában a britektől), sorsdöntő pontja pedig 1781-ben érkezett el, amikor az összes front és a visszavonuló brit sereg főereje Yorktownra koncentrálódott. A brit kilátásokat nagyban rontotta, hogy a Chesapeake-öbölben a francia flotta vereséget mért György hajóhadára, így a tengeri utánpótlás lehetősége elveszett az ekkor már Clinton tábornok által vezetett brit csapatok számára.

A Washington és La Fayette által irányított amerikai erők 1781. szeptember 28-án kezdték meg a város ostromát, melyet Cornwallis tábornok húsz napos ostrom után adott fel. A kapituláció után a háború nyilvánvalóan eldőlt, bár 1782-ben, Blue Lake mellett egy kisebb brit egység győzelmet aratott, London belátta a küzdelem értelmetlenségét, ezért Párizsban 1782. november 30-án előzetes, majd 1783. szeptember 3-án rendes békét kötött a születő Egyesült Államokkal.