rubicon
back-button Vissza
1791. augusztus 4.

A szisztovói béke

Szerző: Tarján M. Tamás

1791. augusztus 4-én kötöttek békét a bulgáriai Szisztovóban II. Lipót német-római császár és magyar király (ur. 1790-1792), valamint III. Szelim török szultán (ur. 1789-1807) követei. Az utolsó oszmánok ellen vívott háborút a Habsburgok csekély területi nyereséggel – Orsova és néhány horvát falu megszerzésével – fejezték be.

Ahogy az a 18. század során számos alkalommal történt, az 1787-ben kirobbanó Habsburg-török háború eredete is egy orosz-oszmán konfliktus volt. I. Abdul Hamid szultán (ur. 1774-1789) – szíriai győzelmeit követően – az 1787-es évben már elég erősnek érezte országát ahhoz, hogy kiprovokáljon egy háborút Oroszországgal szemben, melynek célja a korábban elvesztett területek visszaszerzése lett volna. A szultán ebből a megfontolásból börtönbe vetette Bulgakov orosz követet, ami azonnali szentpétervári hadüzenetet eredményezett. II. József (ur. 1780-1790), a felvilágosult abszolutista császár-király ekkoriban II. Katalin cárnő (ur. 1762-1796) legközelebbi szövetségese volt, az ambiciózus uralkodónő pedig – Poroszország fenyegetése ellenére – sikeresen rábeszélte a Habsburg uralkodót a hadba lépésre. Bár Ausztria háborús szereplése újabb koporsószeg volt az amúgy is széles társadalmi ellenállásba ütköző abszolutisztikus kormányzás számára, József bátran vállalta a kihívást, mozgósított, és személyesen vezette csapatait a betörő oszmánok ellen.

Az 1787–91 között vívott háború katasztrofálisan indult a birodalom számára: a törökök benyomultak a Bánságba, és magukkal hurcolták a Balkánon pusztító járványokat is, melyek később több ezer áldozatot követeltek a Habsburg hadseregben. A küzdelem mélypontja az 1788 szeptemberében vívott karánsebesi csata volt, ahol a megzavarodó császári katonák tévedésből egymást lőtték halomra az éjszakában. A szégyentől aztán Laudon tábornagy mentette meg II. Józsefet, aki a következő évben elfoglalta Belgrádot, de ettől a sikertől eltekintve Ausztria részvétele gyászos eredményeket hozott, miközben az államadósság és az elégedetlenség egyre nőtt.

Miután II. József hazatért, és a táborban szerzett betegsége következtében 1790 februárjában elhunyt, az új uralkodó, II. Lipót a Calafat mellett kivívott győzelem után fegyverszünetet, majd 1791 augusztusában, Szisztovóban békét kötött III. Szelimmel. Az 1787-ben kirobbant háború egyébként csak Ausztria számára okozott ekkora nehézségeket, Nagy Katalin hadvezérei – tübbek között. Potyemkin, Szuvorov és Usakov – ez idő alatt elfoglalták Ocsakov erődjét, és mélyen benyomultak Moldvába.

A bolgár városban kötött Habsburg-török különbéke a küzdelem vegyes eseményei folytán elsősorban a status quo szellemében született. Bár Ausztria a Bánsághoz csatolhatta az Al-Duna partján fekvő Orsova városát – és emellett jelentéktelen területekkel gyarapodott a horvát határőrvidéken – azokat a célokat, melyek érdekében hadba szállt, nem sikerült elérnie. Ennek megfelelően török kézen maradt a hosszú ostrom után – sokadszor – meghódított Belgrád is.

A szisztovói béke a további Habsburg igények dacára gyakorlatilag lezárta a több mint 250 éve zajló Habsburg-török háborúkat, Bécs ugyanis a továbbiakban egyszer sem bizonyult partnernek az orosz terjeszkedési tervekben. Az irányváltást az eszkalálódó francia – és Németalföldre átterjedő – forradalom eredményezte, melynek eseményei még a két nagy ellenlábast, Poroszországot és Ausztriát is összefogásra sarkallták.

A szisztovói béke után néhány héttel megszülető pillnitzi nyilatkozat már a Franciaország elleni háború előszelét jelezte, Napóleon bukását követően, 1815 után pedig az oszmán és Habsburg birodalmak egy merőben más nemzetközi helyzetben és – konzervatív berendezkedésük miatt – érdekközösségben találták magukat, amikor már a stabilitás fenntartása lett a legfőbb érdekük.