2017. július 21.

1794. március 14. | Bem József születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1794. március 14-én született az 1848-49-es szabadságharc egyik legnagyobb emigráns hőse, a lengyel Jozef Bem, a székelyek által Bem apónak nevezett hadvezér.

Bem fiatal korától kezdve katonai pályán volt, Varsóban műszaki- és tüzériskolában tanult, részt vett már Napóleon oroszországi hadjáratában is (1812). Tüzérként harcolt az oroszok ellen az 1831-es lengyel felkelés során, az osztrolenkai vesztes ütközetben kitűnt hősiességével (ezért nevezte Petőfi „Osztrolenka véres csillagának”). Később Párizsba emigrált. Egész életében Lengyelország felszabadítását tartotta fő céljának, de önkéntesként megjelent szinte valamennyi függetlenségi háborúban. 1848 októberében a bécsi felkelők csapatainak élén találjuk, innen szökött Magyarországra, ahol Kossuthnál jelentkezett szolgálatra.

Bem ugyanakkor olyan rossz viszonyban állt a magyar oldalon harcoló lengyel emigránsokkal, hogy azok kis híján meggyilkolták őt. Kossuth javaslatára ezért a fővárostól a lehető legmesszebb küldték a tehetséges katonát, így került a szánalmas állapotban lévő, kiszorított erdélyi hadsereg élére. Itt Bem bravúrt bravúrra halmozott, győztes hadjárata során újjászervezte csapatait, és sikeresen kiverte Erdélyből Urban román határőreit, majd a Puchner vezette császári csapatoktól is megtisztította az országrészt. Bem 1848–49 telén elért sikerei mentették meg a szabadságharc ügyét, nagy érdeme volt abban, hogy megindulhatott a császáriakat visszaverő tavaszi hadjárat. Később Bem sikeresen lassította az osztrákok által behívott, Lüders vezette orosz haderő előrenyomulását is, ám július 31-én, Segesvárnál döntő vereséget szenvedett (ebben az ütközetben esett el valószínűleg hűséges segédje, Petőfi Sándor is).

Az Aradra menekülő tábornokot bízta meg Kossuth az összeomló magyar hadsereg parancsnokságával, ám ő sem kerülhette el Temesvárnál a bukást. Bem ezután a szomszédos Török Birodalomba menekült, ahol iszlám hitre térve, Murád néven egy évig élt még, Aleppó városában. Az 1850-ben elhunyt kiváló katonát 1929-ben szállították haza szülővárosába, Tarnówba, ahol ma is nyugszik, de Magyarországon is számtalan utcanév és műemlék ápolja a szabadságharc hősének emlékét.