2018. április 20.

1799. április 16. | Napóleon seregei győzelmet aratnak a Tábor hegyén

Szerző: Tarján M. Tamás

1799. április 16-án aratott győzelmet Bonaparte Napóleon egyik alárendelt tábornoka, Jean-Baptiste Kléber az Oszmán Birodalom csapatai ellen Palesztinában, a Bibliából és a keresztes hadjáratok idejéből nevezetes Tábor hegyén.

Miután Napóleon 1797 októberében megkötötte Ausztriával a campoformiói békét, Franciaország egyetlen jelentős ellenfele Nagy-Britannia maradt, ez az ország lett a birodalmi ambíciókat tápláló köztársaság első számú célpontja. Napóleont a Direktórium még a békekötés havában kinevezte a britek elleni hadjárat vezetőjévé, ő pedig benyújtotta merész haditervét, melyben az angolokat nem egy Brit-szigetek elleni invázióval, hanem gyarmatain keresztül akarta térdre kényszeríteni. Bonaparte egy egyiptomi hadjáratot tervezett, melynek sikere biztosítaná a Földközi-tenger francia uralmát és ugródeszkát jelenthetne az indiai brit gyarmatok irányában. Barrasék lelkesen fogadták Napóleon tervét, bár őket elsősorban nem az ötletben rejlő kreativitás győzte meg, hanem az, hogy a háború megnyugtató távolságba helyezte Franciaországtól a túlságosan népszerű és ambiciózus hadvezért.

A britek tudták, hogy Franciaország a kontinentális győzelem után támadást indít majd ellenük, de a szigetek elleni inváziót tartották lehetséges támadási tervnek. A szigetország flottája ezért Nelson vezényletével visszavonult, így Napóleon 1798 májusában a földközi-tengeri partokról zavartalanul hajózhatott Máltára, a szigetet kardcsapás nélkül szerezte meg, majd 1798 júliusában bevette Alexandriát is. Egyiptom a 18. században, a Török Birodalom hanyatlásával párhuzamosan, gyakorlatilag függetlenségre tett szert, az ország területén mameluk vezérek állandó harcban álltak egymással, akik Napóleonnak nem jelentettek különösebb kihívást.

Az 1798. július 21-én, a piramisok mellett vívott csata során a francia tüzérség elsöpörte a mameluk lovasságot, ezután Bonaparte hódoltatta Alsó-, majd Felső-Egyiptomot, nyomában pedig megkezdték munkájukat a francia flottával érkezett tudósok és művészek, akik megalapozták az egyiptológia tudományát. Napóleon fejében is megfordult egy Vörös-tengert és Földközi-tengert összekötő vízi útvonal terve, Szuez környékén több kutató expedíciót indított a II. Nékhó fáraó által épített ókori csatorna felkutatására.

Mialatt a hadvezér elfoglalta Egyiptomot, a Horatio Nelson vezette brit flotta feleszmélt, hogy hiába várja az angol partoknál a franciákat, behajózott a Földközi-tengerre, visszafoglalta Máltát, 1798. augusztus 3-án pedig az abukiri öbölben elpusztította Bonaparte hajóhadát. A francia hadsereg Egyiptomban ragadt, ez azonban annak vezérét egyelőre nem zavarta, lefoglalta őt a III. Szelim (ur. 1789-1807) által küldött török csapatok elleni küzdelem, majd a francia hadsereg ellentámadásba ment át.

Napóleon, a Török Birodalom minden szegletéből gyűjtött hadsereg leverése után betört a szomszédos Szíria tartományba (ide tartozott akkor Palesztina is), elfoglalta Jaffát, majd az angol őrséggel megerősített Akkon várának ostromába fogott. Az 1799. március 18-án megkezdett várvívás alatt egy Dzsezzár pasa vezette 25 000 fős oszmán sereg tört déli irányba, mellyel Kléber tábornok 4000 fős csapata vette fel a küzdelmet, április 16-án, a Tábor hegyén nézve szembe a hatszoros túlerővel.

A merész tábornok serege körülbelül nyolc óráig állta a sarat, és a csata kezdett az oszmánok javára eldőlni, amikor Napóleon váratlan érkezése megmentette Klébert. A fővezér 2500 emberrel és pár ágyúval csatlakozott a küzdelembe, az oszmán sereg jobb szárnyának megtámadásával megfordította a csata kimenetelét. Annak ellenére, hogy a Tábor hegyén aratott győzelem biztosította Akkon ostromának zavartalan folyását, a francia hadsereg 1799. május 21-én kénytelen volt lemondani a vár elfoglalásáról, és visszavonulni Egyiptomba, ahol a mamelukok többször fellázadtak a megszállók ellen. Napóleon elszigeteltsége, az utánpótlás hiánya hosszú hónapok múltán válságos helyzetet hozott, ráadásul Európában a második koalíció újabb háborút indított Franciaország ellen.

Bonaparte végül pályafutásának egyik legdicstelenebb döntését meghozva, a brit flották kijátszva álruhában tért vissza francia földre, sorsára hagyta seregét, melyet a brumaire-i államcsíny (1799. november 9-10.), a hatalom megszerzése után sem támogatott. 1800-ban bekövetkezett meggyilkolásáig Kléber irányította a Közel-Keleten tartózkodó francia csapatokat, utána Menou tábornok vette át a főparancsnokságot, folytatva a reménytelen küzdelmet a britek által támogatott oszmán túlerő ellen. 1801 szeptemberében, a teljes megadás után, a brit flotta szállította haza a keleti hadsereg maradványait Franciaországba, az oszmán konfliktust az 1802-es párizsi béke zárta le, status quo állapotot állítva vissza.