2018. január 22.

1811. augusztus 14. | Clark Ádám születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Bizonyos, hogy munkám jobban beválik, mint Clark úr [ti. William Tierney Clark] feltételezte. Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem, amikor alkalmazott, azt hitte: úgy fogok utánanézni a dolgoknak, mint művezető vagy előmunkás. S most azt kell tapasztalnia, hogy főnök vagyok, annak minden tekintélyével.”
(Részlet Clark Ádám egyik leveléből a Lánchíd építésének időszakából)

1811. augusztus 14-én született Edinburgh városában Clark Ádám skót mérnök, aki a Lánchíd építésvezetőjeként és a budai Váralagút tervezőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett fővárosunk infrastruktúrájának fejlesztésében és Pest-Buda szépítésében.

Adam Clark származása és életének első két évtizede sűrű homályba burkolózik: a skót fiatalember az 1834-es esztendőben, a londoni Hunter&English vasöntöde és gépgyár mérnökeként lépett elő az ismeretlenségből, miután az üzembe látogató gróf Széchenyi István munkát ajánlott számára. Mint ismeretes, Széchenyi angliai körutazása idején a Pest-Budára megálmodott dunai átkelőhely megépítésének lehetőségeit is igyekezett felmérni, így többek között Marlow városába is elment, ahol nem sokkal érkezése előtt adták át a Temzén átívelő pompás kőhidat. A grófnak megtetszett az építmény, ezért kapcsolatba lépett annak szülőatyjával, William Tierney Clarkkal – aki pusztán névrokona volt későbbi helyettesének –, és tervrajzokat kért tőle egy Duna-hídhoz.

Sok szempontból az Adam Clarknak felajánlott állás is ezzel a nagyszabású vállalkozással függött össze, Széchenyi ugyanis a Londonban vásárolt folyamszabályozó eszközök összeszerelésével és működtetésével bízta meg az akkor mindössze 23 esztendős skót mérnököt. Az arisztokrata a pillanatnyi feladaton túl számos későbbi lehetőséggel is kecsegtette a fiatalembert, így Adam Clark még 1834-ben Magyarországra utazott, és a Vidra névre keresztelt kotróhajóval megkezdte a mederszélesítési munkálatokat. Az ifjú mérnök mintegy másfél évet töltött a Dunánál, ezután azonban – Széchenyi korábbi ígéreteivel ellentétben – nem kapott újabb megbízást, ezért visszatért Angliába, ahol különféle vízépítési munkákat végzett.

A skót férfi az esztendők során komoly hírnevet és rengeteg tapasztalatot szerzett, így 1839-ben, a Lánchíd terveinek bemutatása után visszahívták Magyarországra, és építésvezetői állást ajánlottak fel számára William Tierney Clark mellett. A két Clark közül végül a fiatalabbik töltött több időt Pest-Budán, ugyanis az angol mérnöknek még számos felkérésnek kellett eleget tennie Európában, helyettese azonban a Duna partján és rózsadombi házából gondos figyelemmel követte az építkezést. Habsburg József nádor 1842 nyarán ünnepélyes keretek között lerakta az új híd alapkövét, Adam Clark pedig ígéretet tett arra, hogy öt év alatt elkészül majd a Pestet és Budát összekötő átkelőhely. Ezt a határidőt végül nem sikerült betartani, ugyanis a monumentális kőpillérek felépítése több, mint négy évet vett igénybe, ráadásul a fémszerkezet összeszerelését az 1848 márciusában kirobbanó pesti forradalom és egy négy hónappal később bekövetkező tragikus baleset még tovább késleltette.

A Lánchidat végül a szabadságharc leverését irányító császári főparancsnok, Haynau táborszernagy adta át a forgalomnak 1849. november 20-án, a felavatásig azonban Adam Clark két alkalommal is megmentette az új átkelőt a pusztulástól. A skót mérnök először 1849 májusában akadályozta meg a híd megsemmisítését, amikor Buda császári parancsnoka, Heinrich Hentzi ily módon akarta megnehezíteni a várat ostromló honvédek dolgát. Clark elárasztotta az építmény kamráit, és tönkretette a szivattyúkat, így Hentzi puskaporos hordóit a Lánchíd felszínén repítették a levegőbe, és csak kisebb károkat okoztak a fémszerkezetben. 1849 júliusában aztán a skót férfi ismét hatalmas szolgálatot tett Pest-Buda népének, ugyanis a honvédseregek élén visszavonuló Dembinszki Henriket is vissza tudta tartani az értelmetlen pusztítástól.

Érdemeinek köszönhetően a messzi földről származó „Clark Ádámot” időközben a pesti polgárság is befogadta, de ő maga is egyre otthonosabban érezte magát Magyarországon. A kiváló mérnök 1848-ban Széchenyi István közlekedés- és közmunkaügyi miniszter tanácsadójaként szerepet vállalt az első felelős magyar kormány munkájában, a „legnagyobb magyar” visszavonulását követően azonban ő is lemondott tisztségéről. A szabadságharc bukása és a Lánchíd átadása után Clark egy időre Magyarországot is elhagyta, ám nem sokáig volt Londonban maradása.

Az ekkor már komoly hírnévnek örvendő mérnök hamarosan elvállalta a leitmerizi Elba-híd és a bécsi gumpendorfi híd építésének felügyeletét, majd visszatért Pest-Budára, ahol 1851-ben – William Tierney Clark előzetes rajzai alapján – elkészítette a Várhegy alatt húzódó alagút tervét. Ez volt Clark Ádám utolsó nagyszabású munkája: a budai Váralagút átadása (1857) után még részt vett néhány beruházásban, és többek között saját villáját is felépítette, ám ideje nagy részét ezután már fiatal feleségére, Áldásy Irmára és megszülető gyermekeire fordította.

Clark tehát az évek során igazán magyarrá vált, gyökereit azonban sohasem feledte el. V. Ferdinánd (ur. 1835-1848) még az 1840-es években nemesi címmel akarta megjutalmazni a Lánchíd megépítésében szerzett múlhatatlan érdemeiért, ám a férfi skót nemesi őseire hivatkozva büszkén visszautasította az uralkodó kegyét, amikor pedig befejezte életét, brit lobogóval a koporsóján helyezték őt végső nyugalomra az Áldásy család kriptájában. Clark Ádám 1866 júniusában, tüdőbajban hunyt el, nevét azonban életének két fő műve, a Lánchíd és a Váralagút – valamint a kettő között elterülő tér – mindörökre megőrizte az utókor számára.