A Grande Armée megindul Oroszországba

Szerző: Tarján M. Tamás

1812. június 12-én Bonaparte Napóleon három hadtestre osztotta az Oroszország ellen készülődő gigantikus Grande Armée-t Kelet-Poroszország területén. Ezen hadmozdulattal lényegében megkezdődött a keleti birodalom elleni hadjárat, mely Franciaország totális vereségével végződött, és sorsdöntően befolyásolta a napóleoni háborúk kimenetelét.

1812-re Napóleon Franciaországának egyetlen jelentős hadviselő ellenfele maradt, Nagy-Britannia, melyet megfelelő méretű flotta nélkül nem tudott megtörni, ráadásul a britek Wellington vezetésével 1808 óta sikeres háborút folytattak Napóleon ellen az Ibériai-félszigeten. Anglián kívül Európa országainak nagy része kényszerű szövetségben vagy bábállami státuszban szolgálta Napóleont, akinek birodalma egészen a Habsburg Birodalom és Lengyelország keleti határáig terjedt. Az 1807-es, negyedik koalíció ellen vívott háború során Bonaparte I. Sándor orosz cárt (ur. 1801-1825) is legyőzte, és a tilsiti békében a kontinentális zárlat elfogadására kötelezte. A brit gazdaság térdre kényszerítésére irányuló blokád azonban Oroszország számára is hatalmas károkat okozott, ezért a cár három év után, 1810-ben bejelentette visszalépését. Ez a döntés váltotta ki aztán Napóleon merész 1812-es hadjáratát.

Franciaország két évig készült a történelem addigi legnagyobb hadjáratára, melyben a császár személyes vezetésével becslések szerint 600-800 ezer katona vett részt. A Grande Armée mintegy felét a franciák adták, a másik felét a szövetségesek, zömmel németek, osztrákok, olaszok, spanyolok tették ki. Napóleon a Grande Armée erőit Kelet-Poroszországban koncentrálta, június 12-én három részre osztotta támadni készülő seregeit. A császári erők célja Vilnius városa volt, ahol a Barclay de Tolly hadügyminiszter által vezetett 175 ezer fős orosz hadsereg várakozott. Napóleon gyors győzelmét a cári erők bekerítésével akarta biztosítani, ezért 1812. június 24-én átkelt a Nyemen határfolyón, és a litván város felé tört előre. Tolly és alvezérei – Bagratyion, Kutuzov tábornokok – nyilvánvalóan hátrányban voltak a franciákkal szemben, ezért az orosz fővezér a visszavonulás mellett döntött. Győzelmét egyedül a felperzselt föld taktikájára alapozhatta, ezért hátrálni kezdett Moszkva irányában, ezzel pedig mélyen az Orosz Birodalomba csalta Napóleont is.

Ez a hadviselési módszer előnytelen volt a franciák számára, hiszen a gyorsaságukról híres francia erők éppen azért voltak képesek bámulatos manőverekre, mert élelmezésüket a lakosság kifosztásával oldották meg. A végtelen orosz puszták népsűrűsége alulmaradt a német, itáliai, francia területekhez képest, másfelől pedig Tolly ezt a kevés utánpótlási lehetőséget is megsemmisítette. Napóleon ezzel az eshetőséggel is számolt, és társzekerek ezrével utánpótlási vonalat próbált kiépíteni, a rossz minőségű orosz utakon azonban ez a kísérlet az őszi esőzések és a hideg tél idejére kudarcba fulladt. Az idő az oroszoknak dolgozott, akik e halogató taktikának köszönhetően kiegyenlíthették a franciák nyilvánvaló technikai, képzettségi fölényét. Mindenesetre a benyomuló Grande Armée morálját jelzi, hogy az első hét során mintegy 100 000 katona dezertált a sokak számára reménytelennek tűnő háborúban.

Tolly haditerve a nyár során egyre népszerűtlenebbé vált, ezért a cár augusztus során menesztette miniszterét, és a haditanácsban rendre összecsapást sürgető Kutuzovot nevezte ki a helyére, aki egyébként nem tehetett mást, mint elődje. Az augusztus 17-i szmolenszki csata után feladta az orosz várost, és továbbvonult Moszkva felé, miközben ugyanezen a napon Polocknál visszaverték Oudinot marsall csapatait. Ezzel eldőlt, hogy a hadjárat Moszkva felé folytatódik tovább, Szentpétervár, a cári főváros ezért nem került francia megszállás alá. Kutuzov aztán szeptember 7-én, Borogyino mellett csatát vállalt, és megvívta a napóleoni háborúk legvéresebb ütközetét, ahol a győzedelmeskedő franciák – 50 000 áldozat árán – szabad utat nyertek Moszkva felé. A cári tábornok visszavonult a birodalom belsejébe, Napóleon pedig elfoglalta a kiürített várost.

A francia császár Borogyino után tehetetlenségre kárhoztatva várt Moszkvában, miután ellenfele nem maradt, de az egész Orosz Birodalom felett sem szerezhetett befolyást. A francia sereg hasztalan várta I. Sándor békét kérő követeit a felperzselt városban, ezért az élelem fogytával 1812 októberében Napóleon a visszavonulás mellett döntött. Eddigre a Grande Armée utánpótlási vonala megsemmisült, élelme egyre fogyott, miközben az oroszok nem csupán ellátmánnyal rendelkeztek, hanem a nyár során kiképzett katonákkal összesen mintegy 900 000 fős hadseregre tettek szert. Napóleon Malojaroszlavec mellett október 24-én még csatát nyert Kutuzov ellen, ám az orosz fővezér arra kényszerítette, hogy az általa felperzselt útvonalon vonuljon vissza.

A franciák által pusztasággá változtatott vidék tehát éppen a Grande Armée számára bizonyult végzetesnek, a francia hadsereg felmorzsolódott az éhségtől, a hidegtől, valamint a kozák lovasság és az orosz partizánok állandó támadásaitól. Napóleon seregének roncsai 1812. december 14-ig elhagyták az Orosz Birodalom területét: a félmilliós hadseregből mindössze 27 000 főnyi reguláris csapat – és persze rengeteg dezertőr – tért vissza Poroszországba.

Az 1812-es orosz hadjárat szertefoszlatta Napóleon győzhetetlenségének mítoszát, I. Sándor sikere reményt adott a francia hegemónia ellen szerveződő nemzeti mozgalmaknak. Nem csak a tekintély veszett el azonban az orosz pusztákon, hanem a Grande Armée-val a császári hadsereg színe-java is, nem beszélve a hideg orosz télben elhagyott tüzérségről, és az utánpótlás szempontjából nélkülözhetetlen társzekerekről. Egy ilyen vereség után évek kellettek volna ahhoz, hogy Franciaország talpra állhasson, a visszavonulással együtt azonban I. Sándor ellentámadást indított Napóleon ellen, és a szerveződő hatodik koalíció megkezdte a francia hegemónia lebontását. A Tolly és Kutuzov által sikerre vezetett orosz honvédő háború megfordította az erőviszonyokat a kontinensen, és előkészítette a francia császár bukását.