rubicon
back-button Vissza
1814. július 19.

Samuel Colt születése

Szerző: Tarján Tamás

1814. július 19-én született Samuel Colt amerikai feltaláló, a forgótáras pisztoly, a víz alatt használható robbanószerkezet és a víz alatti távírókábel megalkotója. Colt számos találmánya közül ismétlő fegyvere révén vált világhírűvé, a híres pisztoly haláláig körülbelül 15 millió dolláros vagyonhoz segítette hozzá.

Samuel Colt egy farmer gyermekeként látta meg a napvilágot a connecticuti Hartfordban. Saját bevallása szerint 11 éves korában kezdett el az ismétlő pisztoly ötletével foglalkozni, amikor egy Glastonbury-i tanyán dolgoztatták. A fiatal feltaláló munkaadójánál a Biblia mellett enciklopédiák is díszítették a könyvespolcot, mely könyvekből Colt számos érdekességet olvasott a lőfegyverekről és a lőporról, valamint arról a vitáról, miszerint lehetséges -e olyan fegyvert készíteni, mely egymás után több lövést is képes leadni; az enciklopédisták váltig állították, hogy nem, Colt pedig tinédzseri hévvel elhatározta, hogy bebizonyítja ennek az ellenkezőjét. Miután hazatért Hartfordba, apja nemsokára a tengerre küldte őt, hogy kitanulhassa a hajózás mesterségét.

A feltaláló állítólag éppen egy India felé tartó hajón jött rá a forgótáras pisztoly szerkezetének alapjaira: visszaemlékezései szerint a kormánykerék nyomán kristályosodott ki a fejében az a gondolat, hogy forgó cellák segítségével egymás után több lövést is le lehetne adni. Samuel Colt még az indiai utazás során elkészítette – fából – egy ilyen fegyver prototípusát, majd, miután hazatért, apja és egy baltimore-i fegyverkovács segítségével az első Coltot is összeszerelte. Ez 1832-ben történt, amikor a feltaláló még csak 18 esztendős volt.

A közhiedelemmel ellentétben nem Colt találta fel az ismétlőfegyvert – ez az angol Elisha Collier érdeme volt –, fegyverei minősége azonban később messze felülmúlta a bostoni fegyverkovácsét. A fiatalember úgy vélte, Collier a maga találmányával az ő sikereinek ágyazott meg, ezért elődje példája nyomán 1835-ben átkelt Európába, hogy szabadalmaztassa, és bemutassa termékét. Colt elsősorban a piacokon, kocsmákban, nyilvános rendezvényeken reklámozta pisztolyát. Az első Colt Patterson revolverek azonban túl nehezek voltak, bizonytalanul lehetett velük célozni, és alkalmasint éppen abban tettek kárt, aki lőni próbált velük. Sikertelen útja után Coltra Amerikában is kudarc várt, Andrew Jackson elnöknél ugyanis hiába próbált állami megrendelést szerezni – ezt egy 1808-as törvény is tiltotta –, a van Buren elnök hatalomra kerülése utáni gazdasági válság pedig a tönk szélére sodorta üzletét. A fiatal vállalkozó csak a szerencsének és a seminole indiánok elleni floridai háborúnak köszönhette túlélését, ahol a Coltok először bizonyíthatták hatékonyságukat.

A feltaláló ezt követően tőke hiányában kiszállt a fegyvergyártásból, és Samuel Morséval, a távíró feltalálójával kezdett közös vállalkozásba. Colt fegyvere megtervezése és népszerűsítése közben más találmányokkal is előállt, az évek során többek között kifejlesztette a víz alatt használható távíróvezetéket, illetve feltalált egy – szintén víz alatt használható – robbanószerkezetet is. Morsét elsősorban az előbbi találmány érdekelte, és arra buzdította barátját, hogy próbáljanak szerencsét találmánya értékesítésével, a távíró kommunikációs forradalma nyomán ugyanis szédületes sebességgel épültek ki a vonalak. Samuel Colt hallgatott Morséra, közben pedig – elsőként – felvetette egy transzatlanti távírókábel megvalósításának gondolatát.

A feltaláló 1847-ben tért vissza a fegyverüzletbe, amikor Texas állam rangerei, a törvény ottani őrei 1000 pisztolyt rendeltek tőle. Coltnak ebben az időben már nem volt fegyvergyára, ezért egy időre társult Eli Whitney Blake-kel, majd a connecticuti Hartfordban megalapította saját gyárát. Ez az üzlet végre elindította Coltot a gazdagság és a hírnév felé, ugyanis Texasi miatt hamarosan háború tört ki Mexikó és az Egyesült Államok között, s ennek során a forgótáras revolverek szélesebb körben is ismertek és elismertek lettek. A kedvező tapasztalatoknak köszönhetően a kirobbanó kaliforniai aranyláz és a Vadnyugat meghódítása során a Colt lett az a fegyver, melyet a seriff, a bandita és a katona később egyaránt a szíján hordott.

Samuel Colt közben növekedő bevételeinek köszönhetően a Connecticut folyó mellett megalapíthatta a Colt Fegyvergyárat, melynek működése nem csak a hadviselést, de a termelést is forradalmasította: az első fegyverek gyakori meghibásodásai arra sarkallták a tervezőt, hogy szabványalkatrészeket gyártson, melyeket könnyűszerrel lehetett cserélni vagy pótolni. Colt – ezzel összefüggésben – lehetőségeihez mérten automatizálta a termelést, munkásait egy-egy munkafolyamat elvégzésre specializálta, ezzel pedig kialakított egy gyártósort, ahol módszerével egy nap alatt akár 150 pisztolyt is legyárthattak.

A vállalkozó az évtizedek során hatalmas megrendeléseket kapott az amerikai hadseregtől, meghódította Európát, sőt, a királyi és fejedelmi udvarokat is: gyakran előfordult, hogy a Colt Fegyvergyár például I. Miklós, II. Sándor orosz cárok, vagy VII. Frigyes dán király számára készített aranyozott vagy díszberakásos fegyvereket. Colt a tervezés mellett tehetséges menedzsernek és reklámszakembernek is bizonyult, az 1860-as évekre pedig kiépítette világot behálózó értékesítési hálózatát. A Colt az egyik legismertebb márkanév lett, melynek nivóját legjobban az mutatta, hogy rengeteg csaló próbált meg vele visszaélni.

Miután kitört az amerikai polgárháború (1861-1865), a hartfordi gyáros az északi Unió oldalára állt, Grant hadseregének legfőbb szállítója lett, és megkapta az ezredes rangot, melyet már korábban is előszeretettel használt (bár sohasem volt katona). Előléptetése ellenére azonban Colt sohasem vezethette egységeit a csatamezőre, ugyanis – amint világossá vált, hogy a Konföderáció ellen komoly háborúra kell számítani – hamarosan szolgálaton kívülre helyezték őt, majd 1862 januárjában, 47 esztendősen váratlanul meghalt. Samuel Colt becslések szerint 15 millió dolláros vagyont hagyott feleségére és sógorára, Richard Jarvisre, valamint egy olyan céget, mely 150 év után is a világ egyik legismertebb és legkeresettebb fegyvergyártójának számít.