rubicon
back-button Vissza
1816. július 28.

Dunyov István születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1816. július 28-án született Dunyov István, az 1848-49-es magyar szabadságharc és az olasz egységért folytatott küzdelmek hőse, az 1849 utáni magyar emigráció egyik legnagyobb alakja.

A szerb és bolgár felmenőktől származó Dunyov a Bánságban található Vinga községben látta meg a napvilágot, mely Arad városától körülbelül 20 kilométerre található. A fiatalember jogi tanulmányait követően a Maros-parti városban kezdte meg pályáját, mint törvényszéki ügyvéd, ám az 1848. március 15-én kirobbanó forradalom hamarosan más utakra vezérelte őt. Dunyov István 1848 júliusában önkéntesként csatlakozott az aradi nemzetőrséghez, majd a délvidéki szerb és román felkelők elleni hadjáratokban tüntette ki magát.

A századosi rangba előléptetett katona 1849 tavaszán hadbíróként tevékenykedett Arad és Zaránd megyékben. Dunyov harcolt többek között az 1849. áprilisi szenttamási és az 1849 júliusi turai ütközetekben is, utóbbi helyen olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a világosi fegyverletétel idején hordágyon került fogságba. Később az osztrák hadbíróság perbe fogta, és 1852-ben halálra ítélte, de büntetését kegyelemből tízéves várfogságra változtatták. Dunyov 1859-ben szabadult a josefstadti börtönből, és először Bukarestbe, majd Itáliába utazott, ahol a Risorgimento – Olaszország egyesítésének – küzdelmeiben Giuseppe Garibaldihoz csatlakozott.

Hasonlóan más emigránsokhoz – pl. Türr István, Klapka György – Dunyov Istvánt is az a szándék vezérelte, hogy a Habsburgok elleni itáliai sikerek segítségével feléleszthesse az 1849-ben kihunyt magyar szabadságharc lángját. A magyar önkéntesek közül talán ő bizonyult a legönfeláldozóbbnak a szent cél szolgálatában: a háború kirobbanása után rögtön csatlakozott Garibaldi vörösingeseihez, részt vett a Szicília és Dél-Itália területén folytatott harcokban, 1860 októberében, a volturnói csatában pedig fél lábát is feláldozta az olasz győzelemért.

Dunyov a későbbiekben is osztozott a nagy itáliai szabadságharcos sorsában, 1862-ben részt vett a Róma elleni – sikertelen akcióban – majd a száműzetésbe is követte vezérét. Garibaldi megbecsülése jeléül ezredesi rangot adományozott a magyar önkéntesnek, visszavonulása után pedig egyik ezredét is Dunyov Istvánról nevezte el.

Bár az Arad megyében köztiszteletben álló katona a kiegyezés után hazatérhetett volna, élete végéig Olaszországban maradt, ennek megfelelően az 1867 után felajánlott képviselői mandátumot sem fogadta el. Hátralévő éveit Toscanában, Pistoia városában töltötte, ahol földrajzi témájú műveket írt, és fordított olaszból, míg 1889 augusztusában, 73 évesen el nem szólította a halál. Dunyov az önkéntes száműzetés ellenére sem szakadt el hazájától, emellett pedig jó kapcsolatot ápolt a Torinóban dolgozó Kossuth Lajossal is.

A Risorgimento harcai során tanúsított hősiességéért Dunyov István élete során a legmagasabb olasz állami kitüntetésekben részesült – például a Savoyai Katonai Érdemrend, Szent Móric és Lázár Rend lovagkeresztjének birtokosa lett –, 1889-ben katonai pompával temették el, emlékét pedig az olasz nép mellett a magyar, román és a bolgár nemzet is tisztelettel őrzi.