2017. október 17.

1818. január 30. | Görgei Artúr születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.”
(Görgei Artúr nyilatkozata Móricz Zsigmondnak)

1818. január 30-án született Görgei Artúr, az 1848-49-es szabadságharc egyik legtehetségesebb hadvezére, akit a világosi fegyverletétel után a bűnbak szerepére kárhoztattak. Görgei élete nagy részét azon igaztalan váddal kellett leélje, hogy elárulta a magyar szabadság ügyét, de talán ennél is fájdalmasabb lehetett számára, hogy a nemtelen támadásokat gyakran éppen 1848 hőseitől szenvedte el.

A szabadságharc híres tábornoka Görgey Artúr néven látta meg a napvilágot, 1848 során azonban úgy döntött, elhagyja nevének nemesi származására utaló -y végződését, így azontúl Görgei formában írt alá. Az előkelő, ám szerényebb sorban élő családból származó fiatalember előbb a lőcsei és késmárki líceumokban tanult, majd édesapja nyomására a tullni utásziskolába került. Az ifjú Görgei Artúr a szabadságharc számos tisztjéhez hasonlóan a császári seregben kezdte meg pályafutását, és 1842-re már huszárfőhadnagyi rangig jutott, ám a természettudományok iránti érdeklődése miatt három évvel később kilépett a szolgálatból. Görgei ezután a prágai egyetem hallgatójaként vegyészetet tanult, diplomáját pedig éppen az 1848. évi sorsfordító események előtt szerezte meg, miután a kókuszolaj zsírsavairól írt dolgozatát elküldte mentorának, Josef Redtenbacher professzornak. A férfi ígéretes tudományos karrier elé nézhetett, hiszen tanulóévei alatt felfedezte a laurilsavat, és jóllehet, a pesti egyetemen sikertelenül pályázott egy megüresedett katedrára, Redtenbacher Lembergben igyekezett neki tanársegédi állást szerezni.

Ezen ígéretes pálya hajnalán, 1848 márciusában azonban Pesten váratlanul kitört a forradalom, a rohanó események közepette pedig Görgei úgy döntött, a kutatások előtt a haza védelmére fordítja erejét. A Batthyány-kormány felhívására májusban Pestre utazott, a következő hónapban pedig századosi rangban a győri zászlóaljban kezdte meg szolgálatát. A tehetséges és értelmes katona természetesen nem sokáig maradt ilyen alacsony pozícióban: a nyár végére már őrnaggyá és a Dunától keletre fekvő területeken szervezett népfelkelés parancsnokává lépett elő.

Görgeinek kulcsszerepe volt a magyar honvédseregek legelső, Pákozdnál kivívott győzelmében, mivel csapataival megakadályozta Jellasics egyesülését a Roth és Filippovics vezette erőkkel, később, október 7-én, Ozora mellett pedig oroszlánrészt vállalt a meghátráló horvát jobbszárny bekerítésében. Ebben az időben a határozott tiszt más módon is felhívta magára a figyelmet, szeptemberben ugyanis ő fogatta el a Jellasicsnak kémkedő Zichy Ödönt, akit – egyetlen arisztokrataként 1848–49 során – hazaárulásért később fel is akasztatott. Görgei az ozorai siker mellett valószínűleg ezen erélyes fellépésének köszönhette, hogy a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány még ebben a hónapban tábornokká léptette elő, és főszerepet szánt neki a további hadműveletekben.

Görgei Artúr tehát már tábornoki rangban vett részt az október 30-i vesztes schwechati csatában, két nappal később pedig elnyerte a feldunai hadtest parancsnokságát, melynek élén a határ védelmét, majd a Habsburg offenzíva megindulása után a császári erők feltartóztatását kapta feladatul. Miután Perczel felelőtlen módon csatát vállalt és vesztett Mórnál, Görgei nehéz helyzetbe került, hiszen egyedül kellett volna megvédenie Pest-Budát és az ország keleti területeit Windisch-Grätz sokszoros túlerejével szemben. Kossuth ezzel a paranccsal – nem első alkalommal – teljesíthetetlen feladatot adott tábornokának, a felháborodott hadvezér azonban önállósította magát, 1849. január 5-i váci nyilatkozatával pedig politikai szempontból is saját útra tért, ugyanis abban a ’48-as értékek és célok mellett tett hitet. Ennek megfelelően Kossuthtal később nem csak hadi, hanem kormányzati kérdésekben is konfrontálódott, mivel ellenezte a Függetlenségi Nyilatkozatot és a Habsburg háztól való teljes elszakadást.

Görgei ugyanakkor ellenvéleménye dacára lojális maradt a debreceni kormányhoz, két hónapos felvidéki téli hadjáratával pedig időt és értékes zászlóaljakat nyert a Tiszántúlon újraszerveződő magyar erők számára. Görgei Artúr megnövekedett tekintélyét jelzi, hogy Dembinszki Henrik kápolnai veresége után a tisztek jelentős része őt akarta megtenni fővezérnek, ám Kossuth végül Vetter Antalt nevezte ki a tábornok helyett. Más kérdés, hogy később így is ő lett a honvédsereg első embere, Vetter ugyanis márciusban váratlanul megbetegedett, és éppen Görgeit választotta meg a maga helyére, aki ezáltal kulcsszerepet játszott a tavaszi hadjárat sikerében, majd Buda május 21-i bevételében.

A tábornok 1849 júniusára érte el pályafutása csúcspontját, ám a beígért újoncok híján a Vág irányában indított támadása sikertelenül zárult, Haynau és Paszkievics herceg intervenciós erőinek együttes támadása pedig az ő sorsát is megpecsételte. Görgei június 28-i győri veresége után négy nappal, Komárom mellett súlyos fejsérülést szenvedett, miután azonban felépült, másodszor is végrehajtotta azt a bravúros manővert, amivel 1848–49 telén túljárt a császáriak eszén. Az „áldozat” ezúttal I. Miklós (ur. 1825-1855) négyszeres túlerőt képviselő hadserege volt, mely tehetetlenül próbálta elcsípni Görgeit a Felvidék bércei között; a cár 1849 nyarán valósággal őrjöngve követelte tábornokaitól, hogy leckéztessék meg a pimasz katonát, aki július 13-a után Komáromból Tokajba, majd Aradra vonult, ahová két nappal a döntő temesvári vereség után, augusztus 11-én érkezett meg. Ekkor már az utolsó remény is elveszett arra nézve, hogy sikerül kitartani a császári és cári seregek együttes nyomása ellen, ezért Kossuth lemondott minden tisztségéről, és a megérkező Görgeit ruházta fel a teljhatalommal, aki tábornokaival egyetértésben augusztus 13-án, Világosnál letette a fegyvert.

Görgei Artúr beszédes módon nem Haynaunak, hanem Paszkievics orosz hercegnek adta meg magát, ez pedig meghatározta sorsát: „életre ítélték”, ugyanis az intervenció sikerére roppant mód büszke Miklós cár mindent elkövetett azért, hogy a tábornok ne jusson a hóhérok kezére. Ennek eredményeként Görgei az aradi tizenhármakkal és számos nála alacsonyabb rangú tiszttel ellentétben a bitófa helyett klagenfurti őrizetbe került, reputációját pedig tovább rontotta, hogy Kossuth Lajos vidini emigrációjából egy meglehetősen igazságtalan levelet írt, melyben a szabadságharc egyik legáldozatkészebb hadvezérét árulással vádolta meg.

Világos és a többi tábornokhoz képest enyhe büntetés miatt Görgei hamarosan az elbukott háború első számú bűnbakja lett, aminek elviseléséhez a férfinak Klagenfurtban, majd 1867 után Visegrádon és Budapesten is hatalmas lelkierőre volt szüksége. Görgei Artúrt ugyanis igen hosszú élettel áldotta(?) meg a sors: 1916-ban, 98 esztendős korában hunyt el. A tábornokot a Világos utáni majd’ hét évtized alatt rengetegen hazaárulóként átkozták, ez a vád pedig a fegyverletétel után több mint 160 évvel is parázs vitákat gerjeszt a tudósok és a történelem iránt érdeklődők köreiben. Áruló volt -e Görgei? Úgy vélem, erre a kérdésre a „nem” a helyes válasz. Görgei Artúr egy volt nemzetünk azon balszerencsés személyei közül, akiknek vészterhes időkben rossz lehetőségek közül kellett felelősségteljesen választania.