2017. december 11.

1822. december 27. | Louis Pasteur születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Hadd áruljam el a titkot, ami elvezetett a céljaimhoz:
az erőm egyedül a kitartásomban rejlik.”
(Louis Pasteur)

1822. december 27-én született Louis Pasteur francia természettudós, aki a kémia mellett a mikrobiológia, az immunológia és a járványtan területén is mérföldekkel repítette előre az emberiség tudását. Pasteur páratlanul sikeres munkásságának eredményei közé tartozott például az élelmiszerek hosszabb szavatosságát biztosító pasztőrözés feltalálása, a mikroorganizmusok, köztük a kórokozók felfedezése, illetve a védőoltások elvi és gyakorlati alapjainak kidolgozása.

Louis Pasteur Dole városában, egy tímár gyermekeként látta meg a napvilágot, és fiatalon a természettudományok helyett még a művészet, különösen a festészet iránt vonzódott. Középiskolai tanulmányai befejeztével aztán a fiatalember érdeklődésének középpontjába egyszeriben a kémia került, ennek következtében pedig útja a párizsi École Normale Supérieure falai közé vezetett. Bár besanconi bizonyítványa tükrében kijelenthetjük, hogy az ifjú Pasteur messze nem tűnt kémikus alkatnak, a mélyben lapuló tudása a fővárosban utat nyert a felszínre. 1847-ben megszerezte a doktori címet, a következő évben pedig már egy jelentős kémiai felfedezéssel állt elő: a borkősav izomerjeivel bemutatta, hogy azonos képletű, ám különböző szerkezetű kristályok gyakran eltérő irányban forgatják el a fényt.

Ez a felismerés a biológiában is fontos következménnyel járt, ugyanis Pasteur – egy penészgombafaj megfigyelése nyomán – arra is rájött, hogy az eltérő molekulaszerkezetű vegyületekre az élő organizmusok gyakran különböző módon reagálnak. A felfedezés komoly hírnevet hozott a fiatal tudós számára, aki sikereinek köszönhetően nem sokáig maradt Dijonban középiskolai tanár, ugyanis előbb a strasbourgi, majd 1854-ben az újonnan alapított lille-i egyetem is „lecsapott” a kutatóra. 1858-ban aztán Pasteur visszatért alma materébe, a párizsi École Normale Supérieure-be, melyet igazgatóként majdnem egy teljes évtizeden át irányított. Miután 1867-ben innen visszavonult, hat évig a Sorbonne-on tanított annak ellenére, hogy a következő évben egy szélütés következtében félig lebénult.

Pasteur egészségi állapotának romlása miatt 1868-ban kérelmezte nyugdíjazását, ám élete végéig mégis stabil anyagi háttérrel kutathatott, ugyanis III. Napóleon császár (ur. 1852-1870), majd a Harmadik Köztársaság is bőkezűen támogatta őt, miközben akadémiai tagságával általános elismerést szerzett; mint látni fogjuk, a segítség, melyet kísérleteihez kapott Franciaország és az egész emberiség számára megtérülő befektetésnek bizonyult.

A tudós az úgynevezett sztereokémia alapjainak lerakása után inkább a biokémia felé fordult, és a bomlás, valamint az erjedés folyamatával kezdett el foglalkozni. Ezen a téren született Pasteur munkásságának első igazán jelentős felfedezése, hiszen az ételek, italok megromlásáért felelős mikroorganizmusok megismerésével módot talált arra, hogy a rothadás látszólag elkerülhetetlen folyamatát – „csírátlanítás”, vagyis elsősorban melegítés révén – megállítsa. Az ötvenes-hatvanas évek során kidolgozott módszer a tudós után a pasztőrözés nevet kapta, ez az eljárás pedig nem csak tudományos, de gazdasági sikereket is hozott, hiszen lehetőséget teremtett a francia bor és ecet nagy távolságba történő exportjára – nem is beszélve a tej tartósításáról.

Pasteur később hasonló szolgálatokat tett az angol söriparnak is, ami így meghódíthatta az indiai gyarmatokat. Túl azon, hogy a kutató ezen eredményeivel lezárta az ősnemzés két évezredes vitáját, még egy fontos felfedezést tett, tudniillik, hogy a mikroorganizmusok némelyike kifejezetten káros, és úgymond „betegséget” teremt a vizsgált mintákban; Pasteur úgy vélte, ez hasonlóan működhet az élőlények esetében is. A kórokozók elleni harc első jelentős állomása az 1865-ös lyoni selyemhernyókat pusztító járvány volt, ahol ötéves kutatás eredményeként felismerte, és elkülönítette a káros baktériumokat, ezzel pedig megmentette a város – és Franciaország – selyemiparát.

Az itt szerzett tapasztalatoknak komoly szerepe volt Pasteur „csíraelméletének” megfogalmazásában, ami az orvostudomány fő feladatát a csírák – vagyis a baktériumok – elpusztításában és távol tartásában látta. A tudós tehát sok szempontból igazolta Semmelweis Ignác higiéniai gyakorlatát – és „megihlette” a sebészetben Semmelweishez hasonló intézkedéseket foganatosító Joseph Listert –, emellett pedig az immunológia, a betegségek leküzdése terén is forradalmi eredményeket ért el. Az 1880-as évek elejére Pasteur megismerte többek között a baromfivész, a lépfene és az ételmérgezés kórokozóját, miközben kidolgozta a ma alkalmazott védőoltások elvi alapját is, tudniillik, hogy a szervezetet a baktérium egy gyengített változatának beadásával kell védekezésre sarkallni, és így képes lesz legyűrni az erősebb kórokozót.

A francia tudós 1881-ben ezen elmélettel a zászlaján üzent hadat a kor egyik leggyakoribb gyógyíthatatlan betegségének, a veszettségnek, amiből először a 9 esztendős Joseph Meistert gyógyította ki, 1885 júliusában. A halálos kór elleni védőoltás felfedezésével a francia tudós döntő győzelmet aratott a szkeptikusok felett, sikerei nyomán pedig 1888-ban a veszettség elleni kutatásokhoz egy saját intézetet – a Pasteur Intézetet – kapott a francia államtól. Általános elismeréstől övezve a francia kémikus ebben az intézményben tevékenykedett, mígnem 1895-ben, 72 esztendős korában váratlanul elragadta őt a halál.

Bár Louis Pasteur felfedezéseinek pontos mibenlétét – megfelelő természettudományos ismeretek hiányában – laikusként talán nehezen értjük meg, azok gyakorlati hasznát annál inkább ismerjük mindennapjainkból. A pasztőrözött élelmiszerek, a védőoltások, vakcinák bonyolult képletei és előállítási módszerei mögött minduntalan Pasteur zsenialitására bukkanunk, akit majdnem másfél évszázaddal felfedezései után is általános tisztelet övez világszerte.