2017. augusztus 19.

1848. augusztus 12. | George Stephenson halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„A vasútvonal akkora szenzációnak számít, hogy olyan szakaszokat is megépítenek majd, amelyek egyáltalán nem lesznek kifizetődőek.”
(George Stephenson)

1848. augusztus 12-én hunyt el George Stephenson angol mérnök, a gőz erejével hajtott vasút tökéletesítője, aki egy nincstelen, analfabéta családból küzdötte fel magát a világ legnagyobb feltalálói közé.

Stephenson 1781-ben, a Newcastle közelében található Wylam falucskában látta meg a napvilágot. A feltaláló szegény és tanulatlan családból származott: édesapja a helyi szénbányában dolgozott, bére azonban arra már nem volt elegendő, hogy jó eszű gyermekét iskolába küldhesse. George 18 esztendősen, önszorgalomból sajátította el a betűvetést, a közlekedés forradalmasításához pedig a mindennapi kemény munka szolgáltatta számára a „tananyagot.” Stephenson – 14 éves korában – a lóvontatású kocsik mellett ismerkedett meg a vasúttal, majd néhány esztendővel később a Watt- és Newcomen-féle szivattyúk felügyelőjeként értette meg a gőzgép működésének alapelvét.

A bányászok minden bizonnyal furcsállták, hogy fiatal munkatársuk a hétvégi napokon rendre szétszedte, majd újra összeszerelte a tárnákban használt gépeket, utóbb azonban ez a kíváncsiság emelte Stephensont a világ legjelentősebb feltalálói közé. 1811-ben George Killingworthben dolgozott, ahol az egyik napon meghibásodott egy gőzszivattyú; a bányamérnökök maguk is tanácstalanul álltak a problémával szemben, ám az akkor 30 esztendős férfi elvállalta a javítást, és rövid időn belül sikeresen el is végezte azt. Több éves kutatásainak köszönhetően Stephenson eddigre már rendkívüli tudásra tett szert a gőzgépek működésével kapcsolatban, így hamarosan mérnökké léphetett elő.

George Stephenson pályafutásához két jelentős találmány kapcsolódik: ezek közül a vasút az ismertebb, de arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a férfi az elsők között készített biztonságos lámpást a bányászok számára. A sújtólég okozta robbanásveszélyt kiküszöbölő világítóeszközt Stephenson 1815-ben, Sir Humphry Davyvel szinte teljesen azonos időpontban mutatta be, így aztán a két férfi a szabadalom jogát illetően évtizedes vitába keveredett egymással. A helyzet látszólag egyszerű volt, hiszen egy köztiszteletben álló kémikus és egy iskolázatlan bányász állt egymással szemben, Stephenson azonban 1833-ra bebizonyította a brit Parlament vizsgálóbizottsága előtt, hogy önállóan, Davy kutatásainak ismerete nélkül készítette el bányászlámpáját. Ezt több tanú is igazolta, ám a kedvező ítéletben az is komoly szerepet játszhatott, hogy a férfi időközben dúsgazdag vállalkozó, a brit vasútépítés úttörője lett.

Ez utóbbi találmánnyal kapcsolatban nem mondhatjuk azt, hogy Stephenson önállóan dolgozott volna, hiszen a vasutat és a gőz energiájában rejlő lehetőségeket mások már jóval korábban felismerték; az az állítás sem felelne meg a valóságnak, hogy George építette meg az első mozdonyt, hiszen Richard Trevithick gépe már 1804-ben megtette sikeres próbaútját. Trevithick ugyan sohasem arathatta le az őt megillető dicsőséget találmányáért, a gőzvontatású kocsi ötlete azonban népszerűvé vált a bányamérnökök körében, így például az északi szénvidéken már William Hedley és Timothy Hackworth is kísérletezett ilyen szerkezetekkel. George Stephenson a fent említett férfiak hatására fogott bele a mozdonyépítésbe, és 1814-ben már sínre is bocsátotta a – napóleoni háborúk híres porosz hadvezére után elnevezett – Blüchert, mely óránkénti 6 kilométeres sebességgel 30 tonna szenet bírt elvontatni. Stephenson saját állítása szerint a következő években még további 15 mozdonyt készített, 1820-ban pedig megbízást kapott egy 13 kilométeres vasútvonal megépítésére Sunderland városa és a hettoni szénbánya között.

Mint látható, a Stephenson mesterműveként emlegetett Stockton-Darlington-vasútvonalat sem tekinthetjük a maga nemében elsőnek, a feltaláló pályafutása azonban sohasem az első díj megszerzéséről, hanem a meglévő eredmények továbbfejlesztéséről szólt. A Blücher megalkotása után a bányamérnök arra törekedett, hogy – többek között a hengerek számának gyarapításával és a hajtómű fejlesztésével – minél nagyobb teherbírású mozdonyokat gyártson. Miután teljesítette ezt a feladatot, Stephenson a sínpár törékenységének problémájára fordította figyelmét, ahol a megfelelő súlyelosztás is fontos része volt a megoldásnak, ám a legnagyobb előrelépést mégis annak felismerése jelentette, hogy a kovácsoltvas sínek jobb teherbíró képességgel rendelkeznek. Az 1825. szeptember 27-én megnyitott Stockton-Darlington-vonalon a mozdonyok már ilyen sínpáron haladhattak, és egyébiránt itt alkalmazták először a mára világszabvánnyá vált 4 láb 8 és fél hüvelykes – 1435 milliméteres – nyomtávot is.

Ugyancsak Stephenson nevéhez és a világhírű Locomotion legelső útjához kapcsolódott az első utasszállító vasúti kocsi, az Experiment forgalomba helyezése, mely a Stockton-Darlington-vonal megnyitóján már kényelmes utazást biztosított a megjelent előkelők számára. A mérnök egyéb tapasztalatokat is szerzett az 1821–25 között zajló vasútépítési munkálatok során: rájött például, hogy a gazdaságos energiafelhasználás érdekében célszerű a lehető legtöbb emelkedőt és kanyart kiiktatni a tervezett nyomvonalakon. Stephenson komoly tiltakozást váltott ki azzal, hogy költséges és látszólag értelmetlen földmunkákba kezdett a dombos vidékeken, drága viaduktokat és hidakat emeltetett az útba eső szakadékok fölé, a kritikák ellenére azonban végül őt kérték fel a Liverpool-Manchester-vasútvonal megépítésére. Az 1830-ban átadott vonalon a gördülőállományt is Stephenson vállalkozása biztosíthatta, miután a mérnök Rocket nevet viselő mozdonya az előző esztendőben megnyerte a rainhilli gyorsasági versenyt.

Az 1830-as évek elejére George Stephenson, az egykori analfabéta bányászfiú karrierje csúcsára ért: fiával, Roberttel az oldalán gazdag vállalkozást vezethetett, mely Nagy-Britanniában, Európában és a tengerentúlon megszámlálhatatlanul sok megrendelést kapott, vasútépítésre és vonatok szállítására egyaránt. Stephensont egészen élete végéig tengernyi munkaajánlattal ostromolták, másfelől viszont a neves feltaláló lassan elmaradt tanítványai, az új generáció mellett, akik továbbfejlesztették és felülmúlták elgondolásait. Ez is szerepet játszott abban, hogy a mérnök idővel Chesterfieldben vásárolt birtokára, valamint a környék kohóiba és bányáiba fektetett tőkéjére fordította figyelmét. Stephenson haláláig fáradhatatlanul dolgozott, 1848 januárjában pedig harmadszor is megházasodott, ám nyolc hónappal később, augusztus 12-én – 67 évesen – befejezte sikerekben gazdag életét.