rubicon
back-button Vissza
1848. február 26.

Megjelenik Londonban a Kommunista Kiáltvány

Szerző: Tarján M. Tamás

1848. február 26-án jelentek meg Londonban ezek a híressé vált sorok: "Kísértet járja be Európát - a kommunizmus kísértete". Így kezdődött a Marx és Engels által szerkesztett Kommunista Kiáltvány, amit először német nyelven adtak ki.

A Kiáltvány számos kérdéssel foglalkozott, megjelentek benne azok a történelmi, társadalmi, politikai tézisek, melyeket a köznyelvben összefoglaló módon marxizmus néven szokás emlegetni. Marx és Engels teljesen átértékelte a történelmet, azt a kizsákmányoló és a kizsákmányolt osztályok örök, mindig más keretek között zajló harcaként ábrázolva, amit szerintük a korban a burzsoázia és a proletariátus vív. A Kiáltvány kiadói olyan kommunista államot képzeltek el, ahol nincs magántulajdon, a gyárakat, földeket, tőkét az állam birtokolja, illetve számos szociális követeléssel is előálltak, mint például az ingyenes oktatás.

A Kommunista Kiáltvány az internacionalizmus jegyében íródott, egész Európában és a világban, a nemzetiségre való tekintet nélkül hívva harcba a munkásokat a rendszer erőszakos megdöntésére. A már szállóigének tekinthető "világ proletárjai, egyesüljetek!" felszólítás zárta le Marxék kiáltványát.