Kezdetét veszi a kaliforniai aranyláz

Szerző: Tarján M. Tamás

„Kalifornia az amerikai álom egy új modelljét mutatta meg az embereknek – egy olyan ideált, ahol a hangsúly a kockázatvállalásra való képességre, a jövő kockáztatására való hajlandóságra került.”
(Henry William Brands amerikai történész)

1848. január 24-én, egy malomárok ásása közben fedezte fel az első kaliforniai aranyrögöket James W. Marshall, a Coloma közelében élő földbirtokos, John Sutter munkása. Miután bizonyossá vált, hogy Sutter birtoka és a környező hegyvidék rengeteg nemesfémet rejt magában, aranyláz robbant ki a Csendes-óceán partvidékén, mely szinte példátlan fejlődést hozott az Egyesült Államokba betagozódó Kalifornia számára.

A svájci felmenőkkel rendelkező Sutter még az 1830-as években, a mexikói uralom idején telepedett le Coloma városa mellett, ahol – gyakran az indiánok munkára kényszerítésével – virágzó gazdaságot épített fel. A földbirtokos az 1846-os amerikai-mexikói háborúból is szerencsésen került ki, ugyanis idejekorán átállt a későbbi győztes, az Egyesült Államok oldalára, így „birodalmát” 1847 ősze után is megtarthatta. Sutter 1848 elején elhatározta, hogy fűrészmalmot építtet az America folyónál, a munkálatok közben, január 24-én azonban az építészbrigád vezetője, James W. Marshall azzal kereste meg, hogy árokásás közben aranyrögökre bukkant.

Tán furcsának tűnhet, de a földbirtokos ezután mindent megtett annak érdekében, hogy eltitkolja a felfedezést, ennek azonban igen kézenfekvő okai voltak: Sutter természetesen arra is gondolt, hogy egyedül fölözi fel a hasznot, de legalább ennyit számított, hogy a férfi féltette virágzó gazdaságát az arany miatt kezdődő hisztériától. Mint kiderült, félelme nem volt alaptalan, hiszen annak ellenére, hogy az első kaliforniai aranyrögöket ő tarthatta a kezében, a beáramló szerencsevadászok tönkretették földjeit, elhajtották állatait, és az 1850-es évek elejére csődbe vitték vállalkozását.

Sutter minden igyekezete ellenére az arany híre márciusban eljutott a kaliforniai újságokba, egy Samuel Brennan nevű élelmes vállalkozó pedig elébe ment a várható hatalmas forgalomnak: felvásárolta a Kaliforniában fellelhető szinte összes bányászfelszerelést, és a nyugati partot bejárva az America folyóból származó aranyport mutogatta az álmélkodó telepeseknek. A mesés gazdagság híre 1848 augusztusában már a New York Herald szerkesztőségébe is eljutott, decemberben pedig Polk elnök hivatalosan is bejelentette, hogy a Csendes-óceán partján aranyat találtak.

Bizonyára nem árulunk el titkot azzal, hogy az arany híre mindenütt felfordulást keltett: először a Kaliforniában élő telepesek, illetve az akkor még kisváros méretű San Francisco kikötőjén keresztül hírt szerző területek – például Peru, Chile, Mexikó, Hawaii – lakói keltek útra, később azonban az Egyesült Államok és a világ minden szeglete „delegált” kincsvadászokat az akkor még kormányzat és közigazgatás nélkül álló területre. A keleti partról családos és egyedülálló emberek egyaránt örömmel vállalkoztak az Amerikát megkerülő több hónapos tengeri, vagy a kontinenst átszelő – hasonló megpróbáltatásokat ígérő – szárazföldi útra, miközben a kaliforniai települések szellemvárossá lettek; mindenki aranyat akart, hiszen kis szerencsével néhány napos kutatás árán több éves megélhetést lehetett biztosítani.

Ugyan az első aranyrögöket megtaláló John Suttert például tönkretette az aranyláz, ám nála jóval többen voltak azok a szerencsések, akik egy-egy könnyen feltárható lelőhely kiaknázásával, bányászfelszerelések árusításával – lásd. Brennan –, vagy étel-ital, szállás biztosításával komoly vagyont halmoztak fel. Hiszen az aranyásóknak szintén szükségük volt napi igényeik kielégítésére, és jóllehet, lakhatásukat sokan megoldották azzal, hogy San Francisco kikötőjében alkotóelemeire bontották a hajót, mely őket Kaliforniába szállította, még milliónyi dologra szükségük volt, amiért a kereskedőket és vállalkozókat arannyal fizették ki.

Az aranyláz éveken belül népességrobbanást eredményezett: már az első évben 6000 ember érkezett a nyugati partra, San Francisco lakossága pedig két év alatt huszonötszörösére nőtt. Ennek persze negatív következményei is voltak, hiszen Kalifornia az amerikai-mexikói háború után még nem tagozódott be az Egyesült Államokba; az odaérkező kincsvadászok maguk hozták meg saját törvényeiket, ez pedig sokszor önbíráskodáshoz vezetett, nem is beszélve arról, hogy az amerikai, kínai és latin-amerikai közösségek között gyakoriak voltak az etnikai villongások.

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az aranyláz következtében az indián közösségeket elüldözték korábbi lakóhelyeikről és vadászterületeikről, a következő években pedig több ezer őslakót mészárolták le. Paradox módon a társadalmi problémák egy része végül mégis „megoldotta saját magát”, hiszen az Egyesült Államok más vidékeiről érkező szerencsevadászok az ottani politikai hagyományokat is magukkal hozták, és néhány éven belül Kaliforniában is felépítették a három hatalmi ág demokratikus intézményrendszerét. Ezeknek a bevándorlónak köszönhető, hogy a Mexikótól megszerzett terület már 1850-ben felvételt nyert az unióba.

Az aranyláz a táj arculatára is komoly hatást gyakorolt: ezen a téren a városodás és a városiasodás, a gazdaság rohamos fejlődése pozitívumot jelentett, nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy a profitorientált gazdálkodás sok helyen teljesen elpusztította a természeti környezetet. Miután a könnyen kiaknázható lelőhelyek kimerültek, a bányászok, majd a kitermelést átvevő bányatársaságok sok helyen a föld már-már ipari méretű mosásába kezdtek, aminek következtében a különféle nehézfémek a talajba kerültek. A kaliforniai aranyláz során tapasztalható gondatlanságok következményeként sok helyen máig nem regenerálódott a természeti környezet, ami úgy is komoly veszteségnek számít, hogy 1848 után a „nyugati part” dollármilliárdokkal gyarapította a világgazdaságot.