Szerző: Tarján M. Tamás

1848. július 27-én született báró Eötvös Loránd magyar fizikus, a torziós inga egyik feltalálója és tökéletesítője, aki géniuszát vallás- és közoktatásügyi miniszterként is kamatoztatta.

Eötvös Budán, a Svábhegyen látta meg a napvilágot, édesapja Eötvös József báró, az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. A fizikus tanulmányait a pesti piarista gimnáziumban kezdte meg, 1865-ben leérettségizett, majd – olyan géniuszok keze alatt, mint Than Károly kémikus, Petzval Ottó matematikus és Krenner József geológus – egy időben jogi és természettudományi tanulmányokat folytatott a pesti egyetemen. Az 1868-as esztendőben Eötvös a fizikusi pályát választotta, ezért beiratkozott a – korszak természettudományi fellegvárának számító – heidelbergi egyetemre, ahol 1870-ben summa cum laude minősítéssel szerzett doktori címet. Miután hazatért, 1871-ben magántanári állásra pályázott a budapesti egyetemen, 25 évesen pedig a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjai közé fogadta. Eötvös tehetségét jelzi, hogy utóbb mindkét intézményben a legmagasabb pozíciókig jutott: már 30 évesen a kísérleti fizika tanszék vezetője lett, az MTA elnöki tisztét pedig 16 esztendőn keresztül (1889-től 1905-ig) töltötte be.

Annak ellenére, hogy életét a tudománynak szentelte, a köztiszteletben álló professzor később átvette apja örökségét is: 1894 után egy évig Wekerle Sándor és Bánffy Dezső kormányaiban mint vallás- és közoktatásügyi miniszter tevékenykedett, a bársonyszék birtokosaként a népiskolák számának bővítésével, valamint a Báró Eötvös József Collegium létrehozásával szerzett elévülhetetlen érdemeket. Az 1895-ben alapított kollégium a nehéz anyagi helyzetű, ámde tehetséges hallgatók felkarolását tűzte ki céljául, és később olyan géniuszokat indított el a tudományos pályán, mint Kodály Zoltán és Szekfű Gyula. Eötvös az 1905. esztendő után visszavonult a közélettől, de a tudományos pályán – elsősorban az általa tökéletesített torziós ingával végzett kísérletekkel – haláláig az egyik legeredményesebb magyar kutató maradt. Pályafutása során emellett a Természettudományi Társulat egyik legaktívabb tagja volt, közben megalapította a Matematikai és Physikai Társulatot – és annak folyóiratát – is. Eötvös Loránd tisztelete áthidalta mindazokat az ellentéteket, melyeket a 20. század első évtizedeinek forrongó politikai élete teremtett; az 1919 áprilisában elhunyt tudóst a tanácsköztársaság saját halottjának tekintette, emlékét pedig minden korban általános megbecsülés övezte.

Eötvös tudományos pályáját a felületi feszültség és az úgynevezett kapillaritás jelenségének vizsgálatával indította – ő alkotta meg az ún. Eötvös-féle törvényt –, majd az 1880-as évek elején gravitáció és a tömegmozgás törvénye felé fordult az érdeklődése. Bár tévhit, hogy ő találta fel a torziós ingát – azt ugyanis korábban már többek között Henry Cavendish és Coulomb is megalkotta – az eszközt mégis joggal köthetjük a nevéhez, ugyanis a benne rejlő tudományos lehetőségeket ő aknázta ki. Az 1891-ben, Coulomb nyomán továbbfejlesztett torziós inga – vagy horizontális variométer – eredetileg arra szolgált, hogy pontosan meghatározzák a gravitációs állandót, illetve a Föld adott pontján fellépő pontos nehézségi gyorsulást. Miután azonban Eötvös felismerte, hogy a nehézségi gyorsulás pontos értéke a földfelszín alatt húzódó kőzetek sűrűségétől is függ, a torziós inga arra is alkalmasnak bizonyult, hogy a mélyben rejtőző ásványokat kutassák vele.

A geodéziai eszköz ennek köszönhetően világszerte keresett találmány lett, használatával az első világháború előtt olyan jelentős lelőhelyeket fedeztek fel, mint a Morvamezőn és Texasban található hatalmas olajmezők, vagy Kanada egyes vasérctelepei. Az Eötvösről elnevezett inga azonban a fizika tudományának más területein is forradalmi újításokat hozott, nevezetesen a súlyos és a tehetetlen tömeg egyenlőségének megállapítása során. A tudós 1906-os göttingeni kísérletével igazolta ezt a sejtést, és ezzel gyakorlatilag alapját adta az Einstein által megalkotott relativitáselméletnek. Eötvös az inga továbbfejlesztett változataival a Föld forgásával fellépő Coriolis-erőt is behatóan tanulmányozta.

Bár a Magyar Tudományos Akadémia 1913-ban eredménytelenül terjesztette fel őt a fizikai Nobel-díjra, Eötvös a legmagasabb elismerésen kívül szinte minden díjat elnyert: 1900-ban a párizsi világkiállításon arany minősítéssel jutalmazták, miközben Oslo, Berlin, Krakkó és számos város egyetemén díszdoktori címet kapott. Eötvös Loránd mind a Monarchiában, mind külföldön fejedelmi kitüntetések tucatjait vehette át, emlékét egy ásvány, a lorándit mellett tudományos díj, a róla elnevezett Geofizikai Intézet, és – 1950 óta – az ország legnagyobb egyeteme is őrzi. Eötvös kutatásaival mindmáig a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítményét adta, 1919-ben bekövetkező halála után a nemzetközi tudományos világ a „fizika egyik fejedelmeként” gyászolta őt.