Szerző: Tarján Tamás

1848. március 13-án érte el a Párizsból induló forradalmi hullám a császári fővárost. A Metternich és rendszere ellen irányuló felkelés kirobbantó okai egyrészt a február 22-én kitört párizsi forradalomról érkező hírek voltak, másfelől Kossuth Lajos március 3-i pozsonyi beszéde hatott a bécsiekre, melyben a politikus alkotmányosságot követelt nem csak a magyaroknak, de a Habsburg Birodalom valamennyi népének. A zömmel egyetemistákat és polgárokat tömörítő tüntető tömeg a tartományi gyűlés helyszínén, a Landhausnál kezdte meg demonstrációját, polgári reformokat és a régi rendszert jelképező Metternich kancellár menesztését követelve. A tüntetés a katonaság miatt vérontásba torkollott, amitől megrettenve Metternich lemondott, V. Ferdinánd pedig megegyezett a tüntetőkkel. Március 17-én kinevezett egy felelős kormányt Kolowrat vezetésével, amely lassan törvényekben realizálta a követeléseket: a császár engedélyezte a nemzetőrségek és a diákokból álló Akadémiai Légió felállítását, aláírta a jobbágyi szolgáltatások rendszerét eltörlő törvényt, sőt, április 25-én alkotmányt is adott birodalmának. A bécsiek azonban továbbra sem bíztak Ferdinándban és az őt körülvevő tanácsban, az első gyanús intézkedés után májusban újra fellázadtak, majd október 6-án harmadszor is kitört a felkelés, ekkor már a magyarországi hadjárat elleni tiltakozásul. A bécsieknek nem sikerült tartós eredményeket elérni (október 31-én a császári katonaság elfoglalta a lázongó fővárost), de jelentős hatást gyakoroltak a március 15-i pesti és a két nappal későbbi berlini forradalomra is.