Damjanich győzelmet arat Vácnál

Szerző: Tarján M. Tamás

1849. április 10-én ütközött meg Vácnál a Damjanich János vezette III. hadtest a Götz tábornok által irányított Ramberg-hadosztállyal. A csatában a honvédek győzedelmeskedtek, így folytathatták sikeres előrenyomulásukat a császáriak által ostromolt Komárom felmentésére.

Dembinszki Henrik február 27-i kápolnai veresége után Ferenc József (ur. 1867-1916) és a császári vezérkar úgy látta, hogy a szabadságharc leverése már csak idő kérdése. A honvéd csapatok visszaszorultak a Tiszántúlra, az elbizakodott uralkodó pedig hamarosan kiadta az olmützi oktrojált alkotmányt, melyben Magyarországot megfosztotta szuverenitásától, és betagolta a Habsburg Birodalomba.

A kápolnai kudarc után a honvéd tábornokok nyomására Dembinszkit leváltották a fővezérségről, és helyette előbb Vetter Antal, majd március 31-én Görgei Artúr vette át a magyar seregek irányítását. Görgei nevéhez fűződött a tavaszi hadjárat megtervezése, melynek céljai világosak voltak: felszabadítani a császáriak által ostromolt Komáromot, majd kiszorítani Windisch-Grätz csapatait Magyarország területéről.

Az új fővezér ravasz és kockázatos tervet eszelt ki, mely elsősorban abból próbált előnyt teremteni, hogy a császári hadvezérek nem ismerték a magyar főerők pozícióját. Az is komoly segítséget jelentett, hogy Beniczky Lajos ezredes március 24-én visszafoglalta Losoncot, mivel az osztrákok ebből arra következtettek, hogy Görgei a Felvidéken is támadni fog. Ezzel szemben a tábornok az Alföldön akarta bekeríteni az osztrákokat úgy, hogy miközben a főseregnek álcázott VII. hadtest leköti Windisch-Grätz figyelmét, az I. II. és III. hadtest a Jászságon keresztülhaladva két oldalról átkarolja az ellenséget.

A terv kockázatos volt, hiszen amennyiben Görgei csele kiderül, a császáriak bekeríthették volna a magyarokat, sőt, Debrecen is a kezükre juthatott volna. Az április 1-jén meginduló hadműveletek végül nem is zárultak teljes sikerrel, hiszen a honvédek Tápióbicskénél és Isaszegnél kivívták ugyan a győzelmet, ám a bekerítési kísérlet lelepleződött, és Windisch-Grätz visszavonta erőit Pest közelébe.

A Görgei Artúr vezette tavaszi hadjárat első hete azonban annyi stratégiai sikert mégis hozott, hogy a császáriak egy rendkívül széles és mély arcvonalat alakítottak ki, miközben továbbra sem tudták, hogy honnan várják a magyar főerők csapását. A honvéd tábornokok előtt két lehetőség állt: vagy megkockáztatnak egy frontális támadást Windisch-Grätz ellen, vagy Görgeire hallgatnak, aki április 7-én egy újabb, az előzőnél grandiózusabb bekerítő hadművelet tervével állt elő.

A „csali” szerepét ezúttal a VII. hadtest játszotta, mely április 10-én azt a feladatot kapta, hogy „(Rákos)Palotánál demonstráljon”, vagyis vonja magára a császáriak figyelmét, miközben délről a II. hadtest biztosította az arcvonal szilárdságát. Eközben a Damjanich János vezette III. hadtest Vác felé haladt, hogy elfoglalja a várost és biztosítsa az előrenyomulás lehetőségét az ostromlott Komárom irányában.

Az eredeti terv szerint Damjanich arcból támadott volna a Götz tábornok által irányított Ramberg-hadosztályra, miközben a Klapka György-féle I. hadosztály elvágta volna a császáriak egyetlen menekülési útvonalát. A tábornok azonban megváltoztatta Görgei haditervét, és a saját seregtestéhez rendelte Klapkát, a bekerítő manővert pedig Bobich Jánosra bízta, aki dandárjával később eltévedt a sűrű ködben, és nem tudott érdemben részt venni az ütközetben. Bár ezzel a fővezér céljai nem teljesültek, Damjanich megfelelő erővel rendelkezett ahhoz, hogy eredményesen támadhasson Vác ellen.

Götz nem számított rá, hogy a honvédek komolyabb csapást intéznek majd ellene – a császáriak úgy vélték, a magyarok Pest visszafoglalására összpontosítják majd erőiket –, ezért amikor április 10-én reggel eldördültek az ágyúk, csapataival előrenyomult a Gombás patakig. A császári tábornok ekkor szembesült azzal, hogy 10 zászlóaljjal áll szemben, a két sereg pedig sokáig farkasszemet nézett egymással, hiszen Bobich nem tűnt fel a várt helyen. Damjanich hamarosan elunta az eltévedt dandár késlekedését, és rohamot vezényelt Götz ellen, ám a Gombás patak hídjáért vívott ütközet kis híján kudarccal zárult. A megtorpanó magyarokat a Földváry Károly vezette vörössipkások bátorsága mentette meg a vereségtől – a Tápióbicskénél is hősiesen küzdő Földváry alól például két lovat is kilőttek –, így az osztrákok idővel hátrálni kényszerültek.

A császári vezér ekkor arra utasította Jablonowsky tábornokot, hogy a magaslatokon állítsa fel tüzérségét, miközben ő maga lassan visszahúzódott Vác felé; Götz úgy tervezte, hogy ágyúival biztosítja a sereg visszavonulását, a honvédek túlereje azonban komoly pusztítást vitt végbe dandárja soraiban, a küzdelemben pedig ő is súlyosan megsebesült. A tábornok eleste végleg megtörte az osztrákok morálját, Bobich késlekedésének köszönhetően azonban a császáriak visszavonulhattak Vác alól, a tüzérségi támogatás miatt Damjanichnak esélye sem volt a hadosztály bekerítésére. Jablonowsky néhány napon belül átkelt az Ipolyon, Vác pedig ismét magyar kézre került.

A győzelemnek köszönhetően tovább nőtt annak az esélye, hogy a honvédek felszabadíthatják Komáromot, és bekeríthetik Windisch-Grätz erőit, ám a várhoz vezető úton a magyaroknak három folyón is át kellett kelniük, az időveszteség miatt pedig április 26-án már szemben találták magukat az új császári főparancsnokkal, Ludwig von Weldennel. Ennek ellenére a diadalmas tavaszi hadjárat sikerrel folytatódott: április 19-én a honvédok újabb nagyszerű győzelmet arattak Nagysallónál, majd Görgey Ármin a bányavárosok felé indult, a főerők pedig felszabadították Komáromot a császári ostrom alól.

Április 23-án az első huszárok bevonultak Pest városába, három nappal később pedig Görgei, Klapka és Damjanich Welden felett is diadalmaskodott. Ekkor úgy tűnt, hogy a szabadságharc végső stádiumába lép, és Magyarország sikerrel vívja ki függetlenségét, ám a komáromi győzelem mégis végzetesnek bizonyult: ezt követően szánta rá magát ugyanis Ferenc József, hogy I. Miklós cár (ur. 1825-1855) segítségét kéri a magyarok leverésére.