2017. október 23.

1859. október 9. | Alfred Dreyfus születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„A Köztársaság kormánya visszaadta a szabadságom. A becsületem nélkül ez semmit sem jelent számomra.” (Alfred Dreyfus 1899 szeptemberében)

1859. október 9-én született Alfred Dreyfus kapitány, a történelem egyik leghíresebb botrányának kulcsszereplője, akit 1894 végén antiszemita indíttatásból, ártatlanul életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Dreyfus csak ötévnyi szenvedés árán nyerte vissza szabadságát és becsületét, pere pedig az egész francia politikai életre és társadalomra komoly hatást gyakorolt.

Alfred Dreyfus az Elzász-Lotaringiában fekvő Mulhouse-ban, egy zsidó textilgyáros gyermekeként látta meg a napvilágot. A katonatiszt 11 esztendős korában a III. Napóleon (ur. 1852-1870) felett győzedelmeskedő Német Birodalom meghódította a tartományt, ennek következtében a Dreyfus család Párizsba költözött, a fiatalember pedig – állítólag a városon átmasírozó porosz katonák látványa nyomán – a hadi pályát választotta. Alfred először az École Polytechnique tanulója lett, majd Fontainebleau-ba került, ahol tüzértiszti képesítést nyert. Dreyfus 30 esztendősen kapitányi rangba léphetett, 1891-ben pedig azon kevesek egyike lett, akik felvételt nyertek a Saint Cyr-i katonai akadémiára; itt már – elsősorban oktatói részről – gyakran érték őt atrocitások közismert zsidó származása miatt. A negatív megkülönböztetés dacára a férfi 1893-ban így is a legjobbak között fejezte be tanulmányait, az év január 1-jétől pedig a francia hadsereg vezérkari tisztjévé nevezték ki – ebben az időszakban ő volt az egyetlen, aki zsidóként ilyen magas pozícióba került, páratlan teljesítménye nyomán azonban később rengeteg szenvedés és meghurcoltatás jutott számára osztályrészül.

A Dreyfus-ügy – vagy Franciaországban egyszerűen csak az Ügy – néven elhíresült botrány 1894 őszén pattant ki, amikor a párizsi német katonai attasénál bizonyítékot találtak arra, hogy a francia vezérkarból valaki – egy új tűzfegyverrel kapcsolatosan – információkat adott át Németország számára. Az információ jellegéből adódóan a bűnöst egyből a tüzértisztek között keresték, Alfred Dreyfus személyében pedig hamarosan a vádlottat is megnevezték, a gyanút azonban egyetlen „érvvel” támasztották alá: azzal, hogy a férfi zsidó származású volt. Ilyenformán még el sem kezdődött a per, a színfalak mögött már meg is hozták az ítéletet, melyhez olyan koncepciós tárgyalást rendeztek, amilyenre egy jogállamban alig akadt példa: Dreyfustól bírái megvonták a védekezés jogát, bizonyítékokat hamisítottak ellene, egy zárt bizonyítási eljárás után pedig a dél-amerikai partok közelében fekvő Ördög-sziget börtönébe küldték – életfogytiglan. Az ártatlan katonatiszt ügye ekkor, 1895 elején még nem kavarta fel a társadalmat, az eseményt csak a szélsőjobboldal és a La Libre Parole című lap használta fel azon antiszemita összeesküvés-elmélet „igazolására”, miszerint a zsidók és a szabadkőművesek a francia hadsereg megbénítására törnek.

Dreyfus valószínűleg élete végéig az Ördög-sziget foglya maradt volna, ám 1896-ban ügye új fordulatot vett, ekkor ugyanis a francia titkosszolgálat új vezetője, Georges Picquart úgy döntött, kivizsgáltatja a bizonyítási eljárás gyanús részleteit. Az újraindított nyomozás során egyértelművé vált, hogy az árulásért nem az elítélt, hanem egyik tiszttársa, a magyar felmenőkkel rendelkező Walsin-Esterhazy őrnagy a felelős, a francia vezérkar reakciója azonban még a vizsgálat eredményénél is meglepőbb volt: a legfelső katonai vezetés az „akadékoskodó” Picquart-t hamarosan Tunéziába helyezte át, az újabb bírósági színjáték során pedig a valódi bűnöst egy órán belül felmentették.

A Dreyfus-ügy kiszivárogtatott furcsaságai ugyanakkor időközben a sajtó érdeklődését is felkeltették, az ártatlan kapitány meghurcoltatása pedig 1898 januárjától közéleti téma lett, miután a neves író, Émile Zola a J'accuse – magyarul: Vádolom – című nyílt levelében tiltakozott a botrányos eljárás ellen. Innentől kezdve Dreyfus bűnössége vagy ártatlansága politikai és világnézeti kérdéssé vált, mely két részre szakította a francia társadalmat: az antiszemita, royalista ideológiák hívei, a katolikus egyház és a konzervatívok jelentős része a korábban meghozott ítélet mellett tört lándzsát, miközben a liberálisok, szociáldemokraták és az antiklerikálisok a katonatiszt ügyének tisztességes rendezését követelték.

A J'accuse megjelenése után Franciaországban számos városban zavargások törtek ki, sok helyen pogromokat tartottak, a felizgatott párizsi csőcselék pedig egy alkalommal Zola házát is megrohamozta. A hatóságok természetesen továbbra is kitartottak addigi álláspontjuk mellett, így a felelősséget – a zsidó „összeesküvők” mellett – a Dreyfus pártján állókra hárították. A neves író ellen hamarosan bírósági eljárás indult, de megtorlásra számíthatott a Zola levelét közlő L'Aurore folyóirat szerkesztője, Georges Clemenceau is.

Az Ördög-szigeten raboskodó kapitány perében aztán végül mégis az igazság győzedelmeskedett, Walsin-Esterhazy őrnagy tiszttársa, Hubert Henry ugyanis 1898 során megtört, vallomást tett, majd öngyilkosságot követett el. A beismerés nyomán 1899-ben a francia bíróság ismét kénytelen volt elővenni Dreyfus ügyét, ám az újabb tárgyalások sem maradtak botrányos események nélkül: az eljárás során például merényletet hajtottak végre a katona ügyvédje ellen, végül pedig – annak ellenére, hogy bebizonyosodott ártatlansága – mindösszesen tíz évre „csökkentették” a kapitány büntetését. A Dreyfus-ügyben született igazságtalan ítélet – a francia társadalom nagy része mellett – ekkor már a nemzetközi közvéleményt is felháborította, ennek nyomán pedig az elvileg független bíróság is meghajolt az igazság előtt: 1899. szeptember 16-án Émile Loubet elnök kegyelmet adott a katonatisztnek, azonban további hét évnek kellett eltelnie addig, míg a meghurcolt Alfred Dreyfus egykori rangját is visszakapta.

Dreyfus a börtönévekért „kárpótlásul” utóbb megkapta a Becsületrendet, becsületét azonban annak ellenére sem sikerült teljesen helyreállítania, hogy az első világháború küzdelmeiben a hátországban és a fronton egyaránt kivette részét a francia győzelemből. Az Alfred Dreyfusszal szemben egykor megfogalmazott vádakat az antiszemita és szélsőjobboldali körök ezután is valódinak fogadták el – és sokan még ma is így vélekednek –, a katona felmentését pedig gigantikus összeesküvés-elméletük révén magyarázták meg. Dreyfus meghurcoltatása – amellett, hogy komoly tekintélyveszteséget okozott a köztársaságnak – utóbb a francia politikai életre is komoly hatást gyakorolt, ugyanis a katonatiszt pártján álló politikai erőket sok szempontból egységbe kovácsolta, egyúttal pedig a diaszpórában élő – diszkriminált – zsidósághoz is közelebb hozta a saját nemzetállam megalapításának gondolatát.