2018. április 20.

1866. június 14. | Kirobban a porosz-osztrák háború

Szerző: Tarján M. Tamás

1866. június 14-én, Ferenc József császár (ur. 1848-1916) hadüzenetével kezdődött meg a porosz-osztrák háború, melynek révén Bismarck Poroszországa elérte, hogy a német egység Berlin vezetésével valósuljon meg. A porosz szövetséges Olaszország az 1866-os háború révén megszerezhette Velencét, miközben a tekintélyromboló csapás részben rákényszerítette Ausztriát a magyarokkal való kiegyezésre.

A nemzeti egység kérdése már a napóleoni háborúk kora óta foglalkoztatta a németeket, a század első felének romantikus irányzata voltaképpen ezt a célt állította törekvései középpontjába. Az 1848-as „népek tavaszát” követően Frankfurtban ülésező birodalmi parlament aztán a probléma megoldására két lehetőséget vett számításba: a „kisnémet” elgondolás a legerősebb németországi uralkodót, a porosz királyt, a „nagynémet” pedig a számos, nem német anyanyelvű országot – Magyarországot, Erdélyt, Galíciát, stb. – kormányzó Habsburgokat vélte alkalmasnak az egység létrehozására. Bár 1848–49 a német egyesítési törekvések bukásával zárult, a két európai hatalom nem mondott le arról, hogy – a nagyhatalmak szándéka ellenére – létrehozza az egységes Németországot.

Mindeközben a porosz és osztrák birodalom ellentétes irányú fejlődésen ment keresztül: Ferenc József Ausztriája 1849-ben csak orosz segítséggel volt képes leverni a magyar felkelést, és az olasz egyesítő törekvésekkel is szembe kellett néznie, miközben a költséges neoabszolutista kísérlet – a Bach-korszak – és a sikertelen háborúk után elmerült az adósságokban. Ezzel szemben Poroszország a Zollverein – német vámunió – révén erős, jól működő gazdaságot épített fel, és az ipari forradalom révén fejlettségben fokozatosan zárkózott fel Nagy-Britannia és az Egyesült Államok mögé. A két ország diplomáciai helyzete között is jelentős eltérés volt, míg ugyanis Poroszország Bismarck révén biztosította az orosz cár jóindulatát – segítséget nyújtott az 1863-as lengyel felkelés leveréséhez – és Olaszországgal is érdekszövetséget kötött, Ausztria a krími háború (1854-56) során cserbenhagyta cári szövetségeseit, és Európa-szerte ellenszenvvel és közönnyel kellett szembenéznie.

Az 1864-es dán háború során Poroszország és Ausztria még egy oldalon harcolt, melyet követően felosztották egymás között a később viszályt szító Schleswig és Holstein tartományokat. A Bad Gasteinben kötött, 1865-os egyezmény egy olyan háborút zárt le, amit Ferenc József a presztízsért vívott, I. Vilmos (ur. 1861-1888) és Bismarck viszont arra használt fel, hogy későbbi ellenfele erejét felmérhesse. Miután Berlin meggyőződött a porosz hadsereg technikai és szervezettségi fölényéről,és biztosította a francia és orosz semlegességet, nyílt provokációba kezdett Ausztriával szemben. 1866 tavaszán Poroszország szövetséget kötött II. Viktor Emánuel (ur. 1861-1878) Olaszországával, június elején pedig megszállta az osztrák igazgatás alá tartozó Schleswiget, és bejelentette a Német Szövetség megszűnését. Ezzel a Bismarck vezette porosz diplomácia elérte, hogy 1866. június 14-én Ferenc József maga üzenjen hadat. Olaszország – I. Vilmos oldalán – hat nappal később lépett be a háborúba.

Ausztria ezt a háborút két fronton vívta, ahol később teljesen ellentétes eredmények születtek. Habsburg-Tescheni Albert főherceg Custozza mellett megverte Viktor Emánuel seregeit, Tegethoff admirális pedig az adriai Lissa szigeténél aratott döntő győzelmet az itáliai flotta felett, miközben a poroszok elleni hadműveletek teljes kudarccal zárultak. I. Vilmos hadserege ugyanis – amellett, hogy Moltke személyében zseniális stratéga állt az élén – már a kezdetektől fogva jelentős fölényt képviselt a technika vívmányainak – például vasút, telegráf – alkalmazása és modernebb fegyverzete révén. Európában először Poroszországban rendszeresítették a – Dreyse svájci fegyverkészítő által feltalált – hátul tölthető puskákat, melyekkel adott időn belül jóval több lövést lehetett leadni, mint például a Habsburgok által használt, elől tölthető Lorenz-féle puskákkal. Emellett a vasútvonalak kiépítésével Moltke csapatai olyan gyors mozgósításra voltak képesek, melyek szinte megbénították a császári vezérkart.

Ferenc József a Csehországba benyomuló poroszok ellenében Benedek Lajos táborszernagyot bízta meg az osztrák hadsereg vezetésével, akinek tehetsége nem érhetett fel a fentebb felsorolt hátrányokkal. Nem véletlen, hogy a szász és hannoveri csapatokkal kiegészített császári haderő az első jelentős ütközetben, 1866. július 3-án döntő vereséget szenvedett Königgrätz mellett, és gyakorlatilag – még ha Benedek meg is mentette seregei nagy részét – ezzel el is vesztette a háborút. Bár Albert főherceget később áthelyezték Csehországba, ő sem tudott jobb eredményt felmutatni, így Ferenc József Nikolsburgban előzetes, majd augusztus 23-án Prágában végleges békét kötött I. Vilmossal. Ausztria Olaszországgal már augusztus 12-én békét kötött, melynek értelmében – a porosz győzelemnek köszönhetően – a mediterrán állam birtokba vehette Veneto tartományt és Velence városát.

A porosz feltételek ehhez képest szokatlanul enyhék voltak: Ausztria csak az 1864-ben megszállt Schleswiget vesztette el, kényszerűen elismerte a Bismarck által létrehozott Észak-német Szövetséget és Poroszország egyes németországi hódításait. Ferenc József birodalmát ezenfelül 40 millió arany jóvátétel kifizetésére kötelezték, de ebből később jelentős engedményeket tettek. A szolid követelések mögött Bismarck hosszú távú szándékai bújtak meg: a német diplomácia mestere ugyanis nem megsemmisíteni, hanem – potenciális jövőbeli szövetségesként – csupán meggyengíteni akarta Ausztriát, és elismertetni vele Poroszország német ügyekben való főségét.

A zseniális diplomata jól számolt, ugyanis a prágai béke révén sikerült elérnie, hogy Franciaország ne találhasson szövetségest az egységtörekvésekkel szemben, és az 1870-es háborúban egyedül nézzen szembe a porosz támadással. Ausztriát a kudarc rákényszerítette a – Bismarck által is támogatott – magyar kiegyezésre, a születő Monarchiával aztán egy stabil, és nagyobb erőkifejtésre képes birodalom jött létre, melyet érdekei hosszú távon a németek oldalára állítottak. Hogy a „vaskancellár” mennyire zseniális diplomatának bizonyult, azt az 1879-es „kettős szövetség” létrehozása, a központi hatalmi tömb kialakulása mutatta meg a későbbiek során.