Stanley megtalálja Livingstone-t

Szerző: Tarján M. Tamás

„– Ön Dr. Livingstone, ha jól sejtem.

– Igen, én vagyok.

– Hálát adok Istennek, hogy láthatom önt.”

(Stanley későbbi beszámolója szerint ez a párbeszéd játszódott le a történelmi találkozáskor)

1871. október 27-én találta meg Henry Morton Stanley, a New York Herald publicistája David Livingstone brit felfedezőt a Tanganyika-tó partján fekvő Ujiji városában. Az újságíró az amerikai lap főszerkesztőjének megbízásából kelt útra Afrika szívébe azzal a céllal, hogy fényt derítsen az évekkel korábban eltűnt – sokak által halottnak hitt – kutató sorsára. A találkozásra, mely később ikonikus pillanattá vált a földrajzi felfedezések történetében, Stanley hét hónapig tartó viszontagságos utazásának árán kerülhetett sor.

Az eltűnt személy: egy filantróp felfedező

Livingstone pályája már jóval azelőtt bővelkedett a regénybe illő fordulatokban, hogy megtalálója üdvözölte őt a mai Tanzánia nyugati részén fekvő – a korszakban az arab rabszolga-kereskedők központjaként működő – Ujijiban. Az ekkor 58 esztendős utazó a Skót-felföldről jutott el Afrika ismeretlen tájaira: Livingstone egy munkáscsalád gyermekeként látta meg a napvilágot, és fiatalkorában maga is egy gyapotmalomban dolgozott, édesapja támogatásának köszönhetően azonban eközben orvosi szakiskolát végzett, majd a glasgow-i Anderson's College-ben folytatta – felsőfokú – tanulmányait. A felfedező saját bevallása szerint olvasmányélményei és a helyi kongregacionalista közösség – a hagyományos egyházi hierarchiát elutasító protestánsok – tanításának hatására választott magának emberbaráti hivatást. Eredetileg Kínában akart gyógyító és hittérítő munkát végezni, az első ópiumháború (1839–42) kitörése miatt azonban a sors az 1840-es évek elején végül Délnyugat-Afrikába sodorta őt.

Livingstone a keresztény hit és a nyugati kultúra terjesztésének céljával utazott a kontinensre, szándékai és módszerei azonban éles ellentétben álltak a későbbi gyarmatosítók – pl. Cecil Rhodes – erőszakos, profitorientált „civilizáló” tevékenységével. A felfedező erőteljesen kritizálta a rabszolga-kereskedelem – erkölcstelennek tartott – gyakorlatát, és elsősorban azért kívánta megnyitni Afrikát az európaiak előtt, hogy segítségükkel véget vethessen az ott élő népeket sújtó nyomorúságos állapotoknak. Livingstone hittérítőként is ellenzett mindenféle kényszert. A férfi sok tekintetben éppen szelíd magatartásának köszönhette sikereit, ugyanis a kontinens belsejében tett több ezer kilométeres utazásai során a bennszülött törzsek segítségével maradt életben. Így fedezte fel – és nevezte el – a Viktória-vízesést, és jutott el Luanda kikötővárosából az Indiai-óceán partjára az 1854–56-os expedíció során.

A transzkontinentális utazás komoly hírnevet, a dicsőség pedig gazdag támogatókat hozott Livingstone számára: Július-ban már Viktória királynő (ur. 1837–1901) megbízásából kelhetett útra a Zambézi folyó vidékének felkutatására. A brit kormány abban reménykedett, hogy a felfedező hajózható útvonalat talál majd a kontinens szívébe, a hatéves expedíció azonban nem hozta meg a kívánt eredményt. Emiatt Livingstone pénzügyi helyzete átmenetileg megrendült, 1865-re viszont sikerült mecénásokat szereznie azon célkitűzésével, hogy felkutatja a Nílus forrásvidékét, melynek holléte Hérodotosz kora óta foglalkoztatta az európaiakat. Az utazásról szóló beszámoló megírása ugyancsak komoly bevétellel kecsegtetett. A brit kutató a következő hat esztendőben Zanzibártól a Kongó folyó vidékéig bebarangolta az afrikai kontinenst, néhány hónap után azonban elvesztette a kapcsolatot Európával. Rejtélyes eltűnése izgalomba hozta a nyugati közvéleményt.

A megtaláló: egy hányatott sorsú újságíró

Ifj. James Gordon Bennett-et, a New York Herald című amerikai lap főszerkesztőjét szintén a – szenzációval együtt járó – anyagi haszon motiválta, amikor 1869 októberében megbízta Henry Morton Stanley-t az elveszett tudós felkutatásával. Az ő fordulatos életpályája még Livingstone-én is túltett. A nevezetes találkozás idején mindössze 30 esztendős újságíró eredetileg John Rowlands néven, Walesben született; mivel édesapja alkoholista, anyja pedig prostituált volt, egy árvaházban nevelkedett, majd 18 évesen az Egyesült Államokba, New Orleans városába hajózott. Az amerikai polgárháború kitörésekor Stanley csatlakozott a Konföderáció hadseregéhez, ám korán fogságba került, és utóbb az északiak oldalán is szolgált. A fiatalember éppen abban az esztendőben kapott munkát a New York Heraldnál, amikor Livingstone-t hazájában eltűntnek nyilvánították; két évvel később aztán ő kapta meg a tudós felkutatásának feladatát.

Szerencsés találkozás Afrika szívében

Stanley és népes karavánja 1871 márciusában kelt át Zanzibárról az afrikai kontinensre. A hatalmas szavannán a legtöbb információt az arab rabszolga-kereskedők kiterjedt hálózata szolgáltatta, ezért a New York Herald újságírója az egyik legjelentősebb csomópont, a messze nyugaton található Tabora felé vette az irányt. Az expedíció három hónap alatt érte el a várost: az út során az éhség, a szomjúság és a trópusi betegségek megtizedelték Stanley kíséretét, maga a kutatás vezetője is kis híján életét vesztette maláriában. Mindazonáltal június végén úgy tűnt, a karaván jó nyomon halad, ugyanis Taborában az újságíró azt a hírt kapta, hogy a Tanganyika-tó partján fekvő Ujijiban egy fehér ember bukkant fel. Tekintve, hogy az európaiak ekkoriban még Stanley-ék állomáshelyéig sem gyakran merészkedtek el, jó esély mutatkozott arra, hogy a híradás Livingstone-ra vonatkozik, ezért a csapat néhány nap után ismét felkerekedett, hogy – ekkor már mocsarakon és sűrű dzsungelen átgázolva – újabb négy hónapnyi utazás végén elérje a távoli várost.

Az újságíró végül a szerencsés véletlennek köszönhetően találta meg a brit felfedezőt, ugyanis a róla szóló hírek két évvel korábban keltek szárnyra. Livingstone még 1869-ben töltött hosszabb időt a Tanganyika-tónál, majd – a Nílus forrásának felkutatása érdekében – nyugat felé indult, hogy aztán végül csalódottan konstatálja, hogy egy másik nagy afrikai folyam, a Kongó vízhálózatához jutott el. A brit felfedező hónapokig egy bennszülött faluban élt, és annak következtében tért vissza keletre, hogy 1871 júliusában arab fegyveresek lemészárolták a település lakosságát. Mivel Ujijiban – az arab kereskedelmi összeköttetések révén – reális esély nyílhatott arra, hogy Livingstone életjelet adjon a külvilágnak, éppen abba a városba utazott, ahol Stanley a hollétét feltételezte. Így történhetett meg, hogy amikor 1871. október 27-én a New York Herald expedíciója elérte a távoli települést, egyszersmind az elveszett kutatót is megtalálta.

Mester és elbukott tanítványa

Az újságíró és a tudós kölcsönös üdvözlő szavai azóta szállóigévé váltak. Bár a New York Herald 1872. május 2-i cikke minden bizonnyal kiszínezte a találkozás részleteit – erre enged következtetni, hogy Stanley később kitépte naplójából az eseményre vonatkozó oldalakat –, önmagában is szenzációval bírt az a tény, hogy a hírlap vagyonokat áldozott egy elveszett tudós felkutatására, és ezt a küldetést egy „amatőr”, az afrikai éghajlatot, élővilágot, törzsi szokásokat és nyelveket nem ismerő újságíró – komoly erőfeszítések árán – sikeresen végre is hajtotta. A regénybe illő kalandok ráadásul a találkozással sem értek véget, ugyanis Livingstone végül úgy döntött, nem tér vissza Európába, és hosszú hónapokig megtalálójával együtt folytatta a Nílus forrásának felkutatását.

A filantróp felfedező állítólag olyan komoly benyomást tett Stanleyre, hogy miután Livingstone 1873-ban életét vesztette a mai Zambia területén, a New York Herald publicistája fogadalmat tett küldetésének folytatására. A kalandor természetű újságíró végül nem tudott minden tekintetben mestere nyomdokaiba lépni: bár bejárta a Tanganyika-tó, a Viktória-tó és a Kongó folyó vidékét, utóbb II. Lipót belga király (ur. 1865–1909) szolgálatába lépett, akinek kegyetlen gyarmati uralma több millió ember életét követelte Fekete-Afrikában. E szégyenletes együttműködés Stanley egész pályafutását beárnyékolta, és feltehetően a példaképének tekintett Livingstone számára is csalódást jelentett volna.