2017. december 11.

1872. december 5. | Szlávy József alakít kormányt

Szerző: Tarján M. Tamás

1872. december 5-én alakította meg kormányát Szlávy József ügyvéd, bányamérnök, aki gróf Lónyay Menyhértet követte a miniszterelnöki székben. A Szlávy-kabinet kevesebb, mint másfél évig maradt hatalmon, ebben az átmeneti időszakban pedig súlytalannak bizonyult a későbbi „leválthatatlan kormánypártot” megszervező Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán köreihez képest.

Szlávy József 1818-ban, Győrben született, gyermekéveiben pedig állandó „vándoréletre” kényszerült, édesapja ugyanis századosként szolgált a császári hadseregben. A későbbi miniszterelnök a Theresianum falai között jogi tanulmányokat végzett, 1844-ben pedig Selmecbányán bányamérnöki oklevelet is szerzett. Karrierjét a budai kamaránál kezdte meg, a szabadságharc idején pedig Kossuth jóvoltából az oravicai bányák igazgatói székébe került: ebben a tisztségben komoly szerepe volt a magyar honvédseregek hadianyaggal való ellátásában. Az 1849-es bukás után a császári hatóságok öt év börtönre ítélték, két esztendő után azonban szabadlábra került, és egy időre visszavonult a közélettől.

Szlávy az 1861-es országgyűlés megnyitása után ismét aktivizálta magát, a schmerlingi provizórium idején azonban újfent passzivitásba vonult, mígnem 1865-ben Bihar megyei főispánnak nevezték ki. A kiegyezést követően az Andrássy-kormány munkájában Wenckheim Béla belügyminiszter államtitkáraként vett részt, majd 1870-től földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri széket kapott, melyet Lónyay Menyhért ciklusa alatt – 1871 után – is megtarthatott. A korábban közös pénzügyminiszteri pozícióban tevékenykedő Lónyay aztán agresszív vezetési stílusával, zavaros üzleti ügyeivel – politikai értelemben – egy év alatt megásta a sírját, bukását és lemondását követően pedig Ferenc József (ur. 1867-1916) Szlávyt kérte fel a kormányalakításra.

A Szlávy-kabinet, mely hivatalosan 1872. december 5-én alakult meg, nem éppen irigylésre méltó helyzetben vette át a kormányrudat, hiszen Lónyay módszerei következtében az ellenzéki „balközép” és a hatalmon lévő Deák-párt politikusai egyre közelebb kerültek egymáshoz, a miniszterelnök és munkatársai pedig jószerével súlytalanná váltak. Szlávyék helyzete az 1873. évi gazdasági válsággal még tovább romlott, igaz, a pénzügyminiszteri feladatkört egy időre átvállaló kormányfőnek köszönhetően Magyarország 153 milliós államkölcsönt szerzett a Rotschild-csoporttól, ezzel együtt pedig sikerült elérni, hogy az adósságokat ne az állami tulajdonban álló bányák és kohók eladásából finanszírozzák.

A kormányzat fent említett jelentéktelensége ugyanakkor rányomta a bélyegét Szlávy József ciklusára, aki az 1875 során végrehajtott fúzió első lépéseit látva – tudniillik Ghyczy Kálmán 1873 decemberében kilépett a balközépből, és megalapította a Középpártot – 1874 februárjában lemondott pozíciójáról. Szlávy helyét Bittó István, majd – a Szabadelvű Párt egyesítése után – 1875 márciusában Wenckheim Béla foglalta el, mígnem októberben a bihari pontokat „szögre akasztó” Tisza Kálmán alakított kormányt.

Szlávy József a Szabadelvű Párt egyesítése után ismét visszavonult, később azonban egy évre – 1879-ig – képviselőházi elnök, majd 1880-tól két esztendőre a Monarchia közös pénzügyminisztere lett. A politikust 1884-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjának választották, tíz évvel később pedig a főrendi ház elnöki tisztségét is elnyerte. Szlávy József, az egyetlen magyar politikus, aki a magyar országgyűlés mindkét házának elnöki pozícióját betöltötte, 1900 augusztusában, 81 esztendősen fejezte be életét.