rubicon
back-button Vissza
1883. október 21.

Jány Gusztáv születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. Állásainkból ellenséges túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette. Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkeveszített fejnélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hds. és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van.”
(Részlet Jány Gusztáv 1943. január 24-i hírhedt hadparancsából) 

1883. október 21-én, Hautzinger Gusztáv néven látta meg a napvilágot Jány Gusztáv vezérezredes, a Don-kanyarnál tragikus sorsra jutott 2. magyar hadsereg parancsnoka. Jány, aki a két világháború alatt – és a köztes időszakban – számos alkalommal bizonyította hősiességét, tiszti és oktatói kvalitásait, a szovjet túlerő és a fagyos orosz tél ellenében végül összeroppant felelőssége súlya alatt, így részese – és sok szempontból felelőse is – lett a magyar hadtörténet egyik legnagyobb katasztrófájának.

Az apai ágon német és lengyel felmenőkkel rendelkező katonatiszt Rajkán látta meg a napvilágot, ám – szatócsboltot vezető, majd gyári tisztviselőként dolgozó édesapja vándorlása nyomán –  Lébényben, Sopronban, végül pedig Budapesten, a Deák Téri Evangélikus Főgimnáziumban tanult. A fiatalember az érettségi után a Ludovika Akadémia hallgatója lett, majd három év után, 1905-ben – hadnagyi rangban – Lugoson kezdte meg csaknem négy évtizedes katonai szolgálatát. Későbbi budapesti és bécsi tanulmányai révén Hautzinger Gusztáv hamarosan bekerült a vezérkar tisztjei közé, 1914 során, a világháború előestéjén pedig repülő megfigyelővé is kiképezték.

A merészségéről híressé vált katona egészen 1918 szeptemberéig harcolt az orosz és a nyugati fronton, majd Budapesten a Károlyi-kormánynak is felajánlotta szolgálatait, ám a népköztársaság vezetése nem tartott rá igényt. Hautzinger így 1919 februárjában csatlakozott Kratochvil Károly Székely Hadosztályához, annak egyik parancsnokaként pedig – a fegyverletételt követően – a brassói fogságba, majd a szamosújvári börtönbe is követte beosztottjait. Miután az önkéntes hadosztály tisztjei 1920 novemberében visszanyerték szabadságukat, Hautzinger repatriált, és a Nemzeti Hadseregben őrnagyként folytatta pályafutását. A katona világháborús érdemei nyomán hamarosan századosi rangba léphetett, 1924 júniusában pedig Horthy vitézi rangot adományozott neki; a 2. hadsereg későbbi parancsnoka ekkor úgy döntött, hogy magyarosítja nevét, és – édesanyja után – a Jány vezetéknevet vette fel.

Jány Gusztáv karrierje aztán az újabb világháború kirobbanásáig meredeken ívelt felfelé, ugyanis 1928-ban ezredesi, 1934-ben pedig tábornoki rangba emelkedett, miközben az ő kezébe került a Magyar Királyi Honvédség tisztképzése. Jány 1931 után öt éven keresztül látta el a Ludovika Akadémia I. főcsoportjának parancsnoki tisztét, később pedig számos seregtestet irányított, illetve a kormányzó Katonai Irodájában végzett szolgálatot, mint katonai tanácsadó. Az altábornagy 1940. március 1-jei hatállyal az újonnan megszervezett 2. magyar hadsereg parancsnoka lett, melynek élén részt vett a második bécsi döntést követő erdélyi bevonulásban. 1941 őszén Horthy Werth Henrik helyére Szombathelyi Ferencet nevezte ki vezérkari főnöknek, Jány pedig – mivel idősebb volt új felettesénél – kérte nyugdíjazását, ám a kormányzónak még tervei voltak az újdonsült vezérezredessel.

Miután 1941 végére világossá vált, hogy Németország a Barbarossa-terv megvalósítása terén kudarcot vallott, Hitler mind nagyobb nyomást gyakorolt szövetségeseire a hadba lépést illetően, tehát az önként vállalt háborús részvétel egyszeriben kötelesség lett. A nácik kegyeiért – és egymás ellenében – folytatott közép-európai versenyfutásban Horthy úgy döntött, hogy a Jány vezette 2. magyar hadsereget küldi a keleti frontra, ahol a közvélemény a megtorpanás ellenére még mindig gyors német győzelmet várt. A kormányzó választásával megjutalmazni kívánta a 36 évet szolgált parancsnokot, azonban – mint utóbb kiderült – szándéka ellenére Jány Gusztávot a magyar történelem egyik legszerencsétlenebb hadi vállalkozásával bízta meg.

Az 1942. április 17-e után frontra szállított 2. magyar hadsereg helyzete sok szempontból már az első pillanattól kezdve kockázatos volt: először is, a vezérkar erőfeszítései dacára seregeink felszereltségüket tekintve nem érték el a román vagy olasz haderő színvonalát, ennek ellenére a német főparancsnokság Jányt azonos nehézségű, tehát gyakorta kivitelezhetetlen feladatokkal bízta meg. A magyar csapatok válságos állapota már az 1942 nyarán elszenvedett súlyos veszteségek nyomán megmutatkozott, a németek helyzetének romlásával pedig az irreális követelések egyre gyakoribbá váltak. Emellett az is komoly problémát jelentett, hogy a hadjárat elhúzódott, beköszöntött a hírhedt orosz tél, mely az 1942-43-as esztendő fordulóján még az ott élők számára is szokatlanul hidegnek bizonyult. A 2. magyar hadsereg a természet viszontagságai ellen nem megfelelő lábbelivel és harisnyából készített sapkával próbált védekezni, miközben a Vörös Hadsereg – számbeli és technikai fölényben harcoló – alakulatai igyekeztek hídfőt kiépíteni a Don jobb partján.

A folyó vonalában harcoló honvédek sorsa az 1943. január 14-én bekövetkező szovjet áttöréssel végleg megpecsételődött, Jány azonban ebben a sorsdöntő pillanatban teljesen tehetetlennek bizonyult: a 2. magyar hadsereg főparancsnoka, aki addig mindenben a német vezetés alá volt rendelve, ebben a válságos helyzetben képtelen volt felvállalni az önálló döntés kockázatát – igaz, a magyar vezérkar és tisztikara sem támogatta őt ebben –, így komoly felelősség terhelte őt a Don-kanyarban bekövetkező katasztrófáért. Jány Gusztáv tehetetlenségéről tanúskodik a számtalanszor fejére olvasott január 24-i hadparancs is, melyben gyávának bélyegezte katonáit, és – a felbomlás elkerülése érdekében – felkoncolással fenyegette meg a menekülőket. Parancsának akkor és ott már semmi jelentősége nem volt, mindazonáltal Jány később revideálta álláspontját, és hat hét után visszavonta kemény szavait, melyek számos honvédnek így is gyógyíthatatlan sebet okoztak.

A diadalmenetnek tervezett hadjáratból tehát Jány Gusztáv megtörten tért vissza Magyarországra, augusztusi felmentése után pedig hamarosan nyugállományba is került. A tábornok a háború végéig visszavonultan élt, elutasította a Szálasi-féle diktatúrával való együttműködést, majd a front közeledtével – családjával együtt – Németországba menekült. Jány amerikai hadifogságban érte meg a náci kapitulációt, felesége halála után azonban visszatért Magyarországra, hogy osztozzon perbe fogott bajtársai sorsában. Az 1945 során lefokozott és kicsapott egykori tábornok már 1946-ban magyar földre léphetett, ennek ellenére egészen 1947 szeptemberéig kellett várnia arra, hogy ügyét tárgyalásra tűzzék.

A népbíróság Jányt azzal vádolta, hogy szerepet vállalt a háború Magyarországra való kiterjesztésében, illetve, hogy a keleti fronton katonákat és munkaszolgálatosokat kínoztatott meg. Bár az első pont kétséget kizáróan abszurd volt – hiszen Jány katonaként mindvégig parancsot teljesített –, a második igazságát pedig egyetlen beidézett tanú sem erősítette meg, a bíróság mégis bűnösnek találta a vádlottat, és golyó általi halálra ítélte őt. A tábornok ügyének bonyolultságát jelzi, hogy bírái később kegyelemre terjesztették fel az elítéltet, ám Tildy Zoltán köztársasági elnök elutasította a kérvényt, ezért Jány Gusztávot 1947. november 26-án – a régi Gyűjtőfogház udvarán – kivégezték.

A szocialista évtizedek alatt aztán a Jányról alkotott kép sokat merített abból a sajtópropagandából, amelyet – elsősorban a baloldali lapok – a per során ellene indítottak. Az 1993-ban rehabilitált tábornok, aki minden erénye és tehetsége dacára éppen a kulcsfontosságú pillanatban bizonyult tehetetlennek, sokak emlékezetében máig „a 2. hadsereg hóhéraként” él, bírálói ugyanakkor gyakorta elfelejtik, hogy Jány Gusztáv kemény szavai és súlyos döntései nem békeidőben, hanem a halál torkában, a frontvonal embertelen körülményei között születtek.