Szerző: Tarján Tamás

1886. július 31-én hunyt el Liszt Ferenc zongorista és karmester, Magyarország és a világ egyik leghíresebb és legtehetségesebb zeneszerzője, akinek munkásságát több mint 1400 remekmű dicséri.

Liszt a Sopron vármegyében található Doborjánban született 1811 októberében, édesapja Liszt Ádám, a kismartoni Esterházy-birtok gazdatisztje, édesanyja Lager Anna Mária volt. A később világhírre emelkedő zenész tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott: zongorajátékával alig 6 évesen elkápráztatta hallgatóságát, miközben kis túlzással előbb tanult meg kottát, mint betűket olvasni. Liszt már tíz éves kora előtt koncertet tartott Sopronban, Kismartonban és Pozsonyban, 1821-ben pedig már Bécsben is fellépett. Apja igyekezett kiharcolni herceg Esterházy Miklóstól egy bécsi állást, de minden kísérlete és kérvénye eredménytelen maradt; 1822-ben a Liszt-család végül saját költségen költözött a császárvárosba, ahol a kis Ferenc tehetségét Carl Czerny és Antonio Salieri gondozta. A gyermek zongorista 1823-ban már hangversenyt tartott a bécsi Kis-Redout-ban, és még abban az esztendőben – 11 esztendősen – pályamunkát nyújtott be egy keringő átiratára. Liszt – édesapjával az oldalán – nemsokára Budán és Pesten is koncertet adott, majd Párizsba, a zene akkori fővárosába költözött. Miután Cherubini, a Conservatoire de Paris igazgatója elutasította felvételét az intézménybe, Liszt Franciaországban, Angliában és Svájcban tett előadói körutat.

Apja halálát követően – 1827-ben –a zongorista visszatért Párizsba, ahol művészetét Chopinnel, Paganinivel és Berliozzal kötött barátsága jelentős mértékben befolyásolta. A művész részt vett az 1830-as júliusi forradalomban, egy ideig papi pályára készült, de viharos magánélete és a zene iránti szeretete megtartotta pályáján. Liszt 1835-ben, Marie d'Agoult-tal folytatott viszonya miatt hamarosan Svájcba költözött – férjezett élettársa ugyanis gyermeket várt tőle – ahol újabb koncertkörutat tett, miközben a genfi konzervatórium vezetőjének választották. Liszt nem csak zeneműveivel, hanem adományaival is felhívta magára a figyelmet: támogatta többek között a lyoni munkásfelkelés áldozatait, Európa-szerte segélykoncerteket szervezett az 1838-as pesti árvíz károsultjainak, és jelentős pénzösszeggel segítette a pesti Nemzeti Zenede létrehozását. Svájcban töltött évei alatt Lisztnek három gyermeke született, néhány év után azonban Marie és a zeneszerző útjai mégis elváltak.

A művészzseni 1838 során újabb koncertkörútra indult, Budától Szentpétervárig – és onnan Párizsig – nyúló turnéja során pedig számos szeretőt tartott, amiről a korabeli újságok is előszeretettel cikkeztek. Miután viszonyai következtében Marie-val megromlott a kapcsolata, Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnővel hozta össze a sors, akivel 1847 után több évtizedet töltött boldog kapcsolatban. A híres zeneszerző 1848-tól Weimarban, majd a hercegnő élettársaként – házasságot a pápai tiltás miatt, majd a művész papi elkötelezettsége miatt sohasem kötöttek – a szászországi Altenstadtban élt, és fellépései mellett karmesterként dolgozott. Liszt és a hercegnő 1861-ben Rómába költöztek, majd a művész 1865 tavaszán belépett az egyházi rendbe. Károly Sándor szász nagyherceg (ur. 1853-1901) meghívására Liszt később mégis visszatért Weimarba, és élete utolsó 15 évét a szász város, Róma és Magyarország közötti állandó ingázással töltötte. A hetvenedik életévén is túl járó zeneművész a nyolcvanas évek derekán azonban már nehezen viselte ezt a túlhajtott életmódot; 1886 júliusában, miután Magyarországról Bayreuthba érkezett, tüdőgyulladást kapott, és július 31-én éjszaka befejezte földi pályafutását.

Liszt gazdag életműve szinte példa nélküli a zenetörténetben, mivel átirataival együtt mintegy 1400 alkotás fűződik a nevéhez; ezek java része annyira bonyolult, hogy bemutatásukhoz a legmagasabb zenészi kvalitások szükségesek. A művész szimfonikus költeményeivel – és az ún. programzene-darabokkal – operáival, átirataival ötvözte az általa megismert 19. századi zenészek minden tudását, Beethoventől Brahmsig, Mendelssohntól egészen Richard Wagnerig. Liszt sokat merített a magyar verbunkos, a csárdás és a cigányzene népi világából is. Élete során Szentpétervártól Lisszabonig Londontól Törökországig az egész európai kontinenst bejárta, mint a zene legtehetségesebb utazó nagykövete. Első műve, a 13 esztendősen megkomponált Don Sanche, avagy a szerelem kastélya után olyan híres alkotások kötődtek a nevéhez, mint például Szent Erzsébet legendája, a Ferenc József 1867-es koronázásra megírt mise, a Haláltánc vagy az Esz-dúr zongoraverseny. Liszt Ferenc elismertségét jelzi, hogy halála után – bár a művész élete során többször egyértelműen jelét adta magyar öntudatának – az osztrák, a német, de még a szlovák nép is megpróbálta őt saját fiának feltüntetni. Zsenijének tiszteletére – és születésének 200. évfordulója alkalmából – Magyarországon a 2011. esztendőt Liszt Ferenc-emlékévnek nyilvánították.