rubicon
back-button Vissza
1887. november 28.

Ernst Röhm születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Arra számítok, hogy az SA augusztus 1-jén ismét készen áll majd, hogy teljesítse kötelességét. Ha ellenségeink abban reménykednek, hogy nem térünk vissza az eltávozásról, mi hagyjuk, hadd élvezzék egy kis ideig ezt a reményt. De az SA Németország sorsa, és az is marad.”
(Ernst Röhm írása a Völkischer Beobachterben, 1934. június 10.)

1887. november 28-án született Ernst Röhm német katonatiszt, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) egyik legjelentősebb alapító tagja, aki később a náci paramilitáris szervezet, az SA vezérkari főnökeként érte el karrierje csúcsát.

Röhm München városában, egy vasúti tisztviselő gyermekeként látta meg a napvilágot. Jóllehet, a későbbi SA-vezér családja nem rendelkezett katonai hagyományokkal, a fiatalember 1906-ban jelentkezett a 10. bajor királyi gyalogosezredbe, és az első világháború kitöréséig segédtiszti rangig emelkedett. Röhm 1914 nyarán a nyugati fronton kezdte meg szolgálatát, ahol később három alkalommal is megsebesült, és – 1916-ben – érdemeiért az első osztályú Vaskeresztet is elnyerte; a férfi a háború második felében – vezérkari tisztként – Franciaországból Romániába került, és végül kapitányi rangban (Hauptmann) tette le a fegyvert.

Egy hónappal a központi hatalmak kapitulációja előtt, 1918 októberében a katonatiszt megfertőződött az Európában tomboló spanyolnáthajárványban, és sokáig úgy tűnt, alul is marad a gyilkos kórral szemben, ám szervezete végül legyőzte a betegséget. Hosszú felépülése után Röhm az új német hadseregben, a Reichswehrben folytatta pályafutását, csatlakozott Franz von Epp szabadcsapatához, és jelentős szerepet játszott a Bajor Tanácsköztársaság leverésében. Jóllehet, a világháborús veterán gyűlölettel viseltetett a kommunizmus iránt, és – számos későbbi náci vezetőhöz hasonlóan – a „tőrdöfés-elmélettel” magyarázta Németország vereségét és összeomlását, mindeközben ő maga is forradalmi eszmék híve volt: ezzel magyarázható, hogy a véres müncheni események után néhány hónappal Röhm belépett a Német Munkáspártba (DAP), ahol hamarosan közeli barátságba került egy másik veteránból lett politikussal, Adolf Hitlerrel.

Mint ismeretes, az 1920-as évek elejére a müncheni illetőségű párt – mely ekkor már elkötelezte magát a nemzetiszocialista ideológia mellett – Hitler szellemi befolyása és irányítása alá került, majd megkezdte hosszú menetelését a hatalomért. A nácik megerősödésében Ernst Röhm is fontos szerepet játszott, ugyanis katonatisztként jelentős kapcsolati- és pénztőkét biztosított a fiatal párt számára. Röhm az 1923 novemberében végrehajtott – sikertelen – müncheni „sörpuccs” szervezésében is részt vett, a bukás után pedig mindössze 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, így – többek között Hitler és Erich Ludendorff fogsága okán – a mozgalom irányítása részben az ő kezébe került.

Az ekkor már leszerelt katonatiszt teljes szabadságot kapott egy új paramilitáris szervezet kiépítésére – az SA-t ugyanis a „sörpuccs” után betiltották –, a Röhm által létrehozott Frontbann azonban végül nem nyerte el az 1924 végén szabadlábra kerülő pártvezető rokonszenvét. Hitler a harcostársa által megálmodott osztagok helyett inkább egy olyan szervezetet képzelt el az NSDAP oldalán, melynek fő „profilja” a pártrendezvények biztosítása és a politikai ellenfelek terrorban tartása lett volna, ezért amikor lehetőség nyílt az SA újraalapítására, a Frontbann beolvasztásra került. Röhmöt mélységes csalódottsággal töltötte el ez a döntés, így 1925-ben minden tisztségéről lemondott, majd a ’20-as évek végén Bolíviában telepedett le, és szakértőként segítette a latin-amerikai állam hadseregének megszervezését.

Ernst Röhm 1931 januárjában, Hitler személyes hívására tért vissza a náci mozgalomba, miután a párt vezére „rendet tett” az SA radikalizmusra hajló vezetői között, és egy megbízható, régi harcostársat akart a szervezet élére állítani. A Bolíviából hazaérkező egykori katonatiszt tapasztalatnak és bizalomnak sem volt híján – ő volt például az egyedüli, aki Adolfnak szólította az NSDAP fejét –, Hitler azonban Röhm vezérkari főnöki kinevezésével sok szempontból mégis csöbörből vödörbe esett. Az 1933 januárjában már 3 millió tagot számláló SA új parancsnoka ugyanis szintén radikális nézeteket vallott, és a nácik hatalomra jutása után számos alkalommal hangot is adott ama reményének, hogy a nemzetiszocialista forradalom hamarosan elsöpri a „régi rendet.”

Röhm a mozgalom legbuzgóbb hívei közé tartozott, akinek szemében a kommunisták, a zsidósággal azonosított kapitalisták és a reakciósnak titulált konzervatívok egyaránt megsemmisítendő ellenségnek számítottak. Mindez érthető módon komoly aggodalmat váltott ki a Hitler mögött álló üzleti körökben, az SA vezetőjének hatalmi ambíciói pedig a Reichswehr tábornokainak és az NSDAP prominens tagjainak – például az SS-vezér Himmlernek, Goebbelsnek és Göringnek – a féltékenységét is felébresztették. Ezzel egy időben a nácikkal szemben álló sajtóorgánumok Röhm és más SA-vezetők homoszexualitása révén igyekeztek lejáratni a paramilitáris szervezetet. Hitler hosszú ideig nem foglalkozott ezekkel a vádakkal, később azonban kiváló ürügyet talált bennük az SA megtörésére irányuló tisztogatások megindoklására.

Ernst Röhm végül azzal lépte át a „hübriszt” Hitler szemében, hogy 1934 februárjában javaslatot tett a Reichswehrnek az SA-ba való beolvasztására, amivel éles tiltakozást váltott ki a tábornokok körében. Hitler „szakmai” szempontból sem helyeselte ezt a kezdeményezést – hiszen ami Röhm számára a „forradalmi hadsereg” magja volt, azt a hivatásos katonák csak részeges, agresszív csődületként emlegették –, ezenfelül azonban az is ellenállásra sarkallta őt, hogy – az ekkor már súlyos beteg – Hindenburg elnök szükségállapotot szándékozott bevezetni Németországban. Ebben a helyzetben az államfői jogkör megszerzésére vágyó kancellár számára nélkülözhetetlen volt a Reichswehr támogatása, ezért 1934 áprilisában ígéretet tett arra, hogy a négymilliós SA létszámát harmadára csökkenti, illetőleg jelentősen korlátozza a szervezet befolyását.

Ez idő alatt az SS, a Heydrich irányítása alatt álló Sicherdienst és a Gestapo nyomozást indított a túlságosan „önjáróvá” váló Röhm ellen, és a nyár elejére sikerült annyi bizonyítékot találniuk – és kreálniuk –, hogy árulással vádolhassák meg a későbbi Führer régi bizalmasát. A hírre, miszerint az SA-vezér – francia támogatással – a náci párt uralmának megdöntésére készül, Hitler csapdát állított vélt riválisának: 1934. június 30-ára Bad Wiessee-be hívta a paramilitáris szervezet csúcsvezetőit, hogy végleg leszámolhasson velük. A kancellár a várakozásokkal szemben már június 30-án reggel megjelent a gyanútlan Röhm szállásán, és a nap végéig sikeresen foglyul ejtette a szervezet legbefolyásosabb tisztjeit, akiket azonnal kivégeztetett; Hitler egyedül régi harcostársával szemben gyakorolt „kegyelmet”, ami azt jelentette, hogy lehetőséget adott számára az öngyilkosságra. A müncheni Stadelheim börtönbe hurcolt férfi elutasította ezt a „kegyet”, így két nappal később Michael Lippert SS-Obersturmbannführer oltotta ki életét.