Vincent van Gogh levágja a bal fülét

Szerző: Tarján M. Tamás

„Festésről álmodom, aztán pedig lefestem, amit megálmodtam.”
(Vincent van Gogh)

1888. december 23-án, egy Paul Gauguinnal folytatott veszekedést követően vágta le bal fülét Vincent van Gogh világhírű holland festő, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja. Öncsonkítása következtében a művész előbb kórházba, majd szanatóriumba került, élete hátralévő másfél évének festészetét pedig szintén ez a végzetes tett határozta meg.

A festőművész 1853-ban, Brabantban látta meg a napvilágot Theodorus van Gogh, a holland protestáns egyház egyik miniszterének legidősebb fiaként. Vincent gyermekkorában előbb szülőfalujában, Groot-Zundertben, majd több internátusban – például Zevenbergenben és Tilburgban – folytatta tanulmányait, miközben élénk érdeklődést mutatott a rajzolás iránt. Van Gogh aztán 1868-ban váratlanul otthagyta az iskolát, hazaköltözött családjához, a következő évtől fogva pedig egyik nagybátyja támogatásával Hágában, Londonban és Párizsban dolgozott egy műkereskedő vállalatnál, mígnem 1876-ban elveszítette állását.

A következő évek az útkereséssel teltek: az akkor még kedvtelésből rajzolgató fiatalember előbb tanári állást vállalt Angliában, majd egy könyvesboltban dolgozott, 1877-ben pedig Amszterdamba utazott, hogy teológiát tanuljon, mivel úgy érezte, édesapja örökébe akar lépni. Van Gogh később két alkalommal is kudarcot vallott vizsgáin, ennek ellenére 1879-ben misszionáriusnak nevezték ki egy belga bányászfaluba, ahol betegeket ápolt, gyermekeket tanított, szabadidejében pedig rajzolt. A festő munkássága szempontjából meghatározó volt ez az időszak, ugyanis a bányavidéken tapasztalt körülmények komor, sötét színvilágot adtak van Gogh alkotásainak, amint azt a világhírű Krumplievők című kép esetében is láthatjuk.

Van Gogh 1880-ban határozta el, hogy teljesen a művészetnek szenteli magát, a következő években pedig többek között Hágában és Antwerpenben tanulta a festészet technikai alapjait. Pályája során a legnagyobb segítséget öccse, Theodorus nyújtotta van Gogh számára, aki műtermet szerzett neki, igyekezett eladni képeit – igaz, ezen a téren nem járt sikerrel –, és gyakran anyagi téren is támogatta igencsak balszerencsés bátyját. „Theónak” volt köszönhető a festő későbbi stílusváltása is, ugyanis van Gogh 1886-ban öccséhez érkezett Párizsba, illetve rajta keresztül ismerte meg Toulouse-Lautrecet, Gauguint és az impresszionizmus többi jelentős képviselőjét is. A művész végül nem csatlakozott ehhez a festészeti irányzathoz, bár az kétségtelen, hogy a tájképeire és portréira jellemző korábbi komor színvilágot elhagyta. Ezzel együtt komoly érdeklődéssel fordult a japán ukijoe-fametszetek felé, amiről a Tanguy apó, vagy a Virágzó szilvafa is híven tanúskodik.

Paradox módon egyébként van Gogh életével kapcsolatban éppen a Párizsban töltött két esztendőről tudunk a legkevesebbet, hiszen míg Theóval együtt éltek, nem váltottak egymással levelet. 1888-ban aztán újabb fordulat következett be, a művész ugyanis azzal az indokkal, hogy délen több fényt talál majd alkotásaihoz, elhagyta a fővárost, és Arles-ban telepedett le. Paul Gauguin, a december 23-i végzetes vita másik szereplője 1888 októberében követte barátját, aki mellett később két hónapig megfeszített tempóval dolgozott.

Van Gogh 1888. december 23-i kitörése egyébként nem volt előzmények nélküli, amit többek között az is igazol, hogy az édesapa már 1880-ban megfenyegette fiát, hogy szanatóriumba küldi őt. A festő pontos betegségét ugyanakkor a kutatók máig csak találgatják: egyesek a szifiliszből származó paralízisre, mások epilepsziára gyanakszanak, de lehetséges diagnózisként a mániákus depresszió is felmerült. Az mindenesetre tény, hogy van Gogh életformája felnagyította baja tüneteit, hiszen, miközben nem táplálkozott megfelelően, az abszint rabja lett, emellett pedig rengeteget dohányzott. Szintén fontos tényező volt a megfeszített munkatempóból és a festő életkörülményeiből eredő stressz, mely 1888 őszétől fogva Gauguinnal ápolt barátságára is rányomta a bélyegét. Van Gogh sokat szenvedett attól, hogy a francia művész gyakran fölényeskedő, lekezelő volt vele szemben, ezzel együtt pedig attól is rettegett, hogy barátja előbb-utóbb elhagyja majd Arles-t. Vélhetően ez a félelem robbantotta ki azt az 1888. december 23-i vitát is, mely során Vincent egy borotvapengével támadt Gauguinra, miután pedig a másik férfi elmenekült, hazament, és levágta bal fülét, amit később egy prostituáltnak ajándékozott.

őrült tettét követően a festő előbb kórházba, majd felépülése után a saint-rémyi szanatóriumba került, ahonnan 1890 májusában a Párizs közelében található Auvers-sur-Oise-ba költözött. Bal fülével együtt van Gogh mondhatni mindent elveszített: Gauguinnal soha többet nem találkozott, a Langlois hídja és a napraforgókat ábrázoló híres csendéletek esetében tapasztalt vidámság és elevenség pedig messze szállt a festővászonról. Bár a művész öncsonkítása után is alkotóereje teljében maradt, utolsó képei nagy része – például az Önarckép levágott füllel, vagy a Gauguin karosszéke – határtalan magányról, bánatról tanúskodott, és egy teljesen megtört embert mutatott be a szemlélő számára. Van Gogh szabadulása után nem is bírta sokáig elviselni a rászakadó tengernyi rossz érzést, és annak ellenére, hogy orvosai 1890 júliusában egészségesnek nyilvánították őt, nemsokára önkezével vetett véget életének. A művész július 27-én, az auvers-i várnál szíven lőtte magát, két nappal később pedig örökre lehunyta szemét.

Vincent van Gogh „tipikus” művész volt abból a szempontból, hogy tehetségét, zsenialitását csak az eljövendő korok tudták megfelelően értékelni: míg élt, művésztársai lebecsülték, a galériák, kereskedők elfordultak tőle, így a festő élete nagy részét szerény körülmények között, állandóan anyagi csődtől fenyegetetten élte le. Hihetetlennek tűnik, ám igaz, hogy van Gogh pályafutása alatt mindössze egyetlen képet tudott eladni, azt is potom 400 frank áráért; A vörös szőlőhegy új tulajdonosa, Anna Doch bizonyára nem sejtette, milyen nagyszerű üzletet költött, pedig a vevők egy évszázaddal később már 70-80 millió dollárt sem sajnáltak Vincent van Gogh alkotásaiért.