2017. november 18.

1891. november 15. | Erwin Rommel születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Egy nagyon merész és képzett ellenféllel van dolgunk, akiről a háború csapásai közepette is elmondhatom, hogy nagy tábornok.”
(Winston Churchill)

1891. november 15-én, a württembergi Heidenheim városában született Erwin Rommel, a második világháború egyik legtehetségesebb hadvezére, akit annak dacára, hogy a náci Németország szolgálatában harcolt, – lovagias és humánus viselkedése miatt – az ellenséges oldalon is tisztelet övezett. Rommel, a „sivatagi róka”, aki zsenijét Franciaország után Észak-Afrikában is megmutatta, számos bravúros győzelme ellenére végül öngyilkosságba kényszerült, mivel neve összefüggésbe került a Hitler ellen 1944 júliusában elkövetett sikertelen merénylettel.

Bár Rommel édesapja és nagyapja a tanári hivatásnak hódolt, a fiatalembert a katonai pálya vonzotta, ezért 1910-ben beiratkozott a danzigi kadétiskolába, 1912-ben pedig hadnagyi rangban szolgálatba is lépett. Két év múlva aztán kirobbant az első világháború, mely során a későbbi tábornok Franciaországban, – 1916-ban – Romániában, majd az Isonzó mentén, az olasz fronton harcolt, részt vett például a caporettói áttörésben is. Bátorságának köszönhetően Rommel az évek alatt számos kitüntetést – például az első- és másodosztályú Vaskeresztet, 1918 elején pedig Pour Le Mérite-érdemrendet – nyert, közben pedig komoly stratégiai tudásra tett szert, amit a két világháború között írt szakmunkáiban összegzett.

A katonatiszt az 1918-as kapituláció után is a német birodalmi hadsereg kötelékében maradt, és – a versailles-i békeszerződés kijátszása érdekében létrehozott rejtett vezérkarban – a Truppenamtban szolgált, majd tanári állást kapott. Rommel 1929-től Drezdában gyalogosokat képzett ki, majd a nácik hatalomra jutása után a Hitlerjugend tagjainak hadászati oktatásában is aktív szerepet vállalt. Érdemei nyomán Hitler – őrnagyi rangban – később az Anschluss során megszállt Ausztria katonai akadémiájára, a – magyar fülek számára sem ismeretlen – Theresianumba küldte a tehetséges tisztet, rövid idő múlva pedig a személyes biztonságára felügyelő zászlóalj élére állította őt.

Rommel az 1939-es lengyelországi hadjárat idején olyannyira kiválóan teljesített bizalmi pozíciójában, hogy Hitler a franciaországi offenzíva előtt egy páncélos hadtestet adományozott neki, mellyel oroszlánrészt vállalt az egyik legsikeresebb német villámháborús hadműveletben. A 7. hadtest, melyet a nácik és a szövetségesek is csak „szellemhadtestként” emlegettek, Rommel hadvezéri zsenialitása révén rendkívüli menetteljesítményével és a vakmerőség határát súroló manővereivel tűnt ki, ezek a tulajdonságok pedig komoly harctéri sikerekkel párosultak. A tábornok páncélosai 1940 során – többek között – győzelmet arattak az arrasi csatában, elfoglalták Dieppe és Rouen városát, a Szajnán átkelve pedig – még a francia kapituláció előtt – Cherbourgot is birtokba vették. A „szellemhadtestet” Hitler később az 1940 őszére tervezett angliai invázió során akarta bevetni, miután azonban az Oroszlánfóka-hadműveletet nem sikerült megfelelően előkészíteni, a Führer inkább más feladatot bízott Franciaországban „parlagon heverő” hadvezérére.

1941 februárjában Rommelt Észak-Afrikába helyezték át, ahol az olaszok – hasonlóan Görögországhoz – 1940 során meggondolatlan és sikertelen offenzívát indítottak, melynek eredményeként Líbia keleti része brit megszállás alá került. Hitler, mivel meg akarta őrizni a tengelyhatalmak afrikai pozícióit, az Afrikakorps és egyik legtehetségesebb hadvezére révén segítséget nyújtott szövetségese számára, Rommel pedig – kis kihagyással – másfél éven keresztül ellen is állt a nyomasztó brit túlerővel szemben. 1941–42 során Líbia és Egyiptom határvidékén változatos küzdelem zajlott a „sivatagi róka” és Auchinleck tábornok között, miután azonban a kulcsfontosságú Tobruk kikötővárosa az Afrikakorps kezére került, a tengelyhatalmak erői benyomultak a Nílus-völgyi országba.

Auchinleck, majd a legendás Montgomery tábornok már-már Alexandria közelében, El-Alameinnél kényszerítették megállásra Rommel seregeit – akit egyébként az Enigma német kódrendszer feltörése is hátráltatott –, majd jelentős amerikai támogatással az alam-haifai és a második el-alameini csatában eldöntötték a front sorsát. A „sivatagi róka” – figyelmen kívül hagyva Hitler utasítását – 1942 novembere után fokozatosan Tunéziáig hátrált, 1943 májusában pedig – a bekerítés elől – Európába vonult vissza az Afrikakorps megmaradt egységeivel.

Az egyébiránt reménytelen hadjáratban elszenvedett vereség dacára Rommel nimbusza nem tört meg, Hitler ugyanis előbb a kiugrásra készülő Olaszországba, majd – mivel a „sivatagi róka” legendásan rossz viszonyban állt az olaszokkal – Franciaországba helyezte át tábornokát. A hadvezér feladata a küszöbön álló szövetséges inváziós kísérlet meghiúsítása lett, melyet a „leglogikusabb” célpont, Calais helyett Normandiában várt. Jó megérzései dacára aztán – a vezérkar más tisztjeivel együtt – Rommel is áldozatául esett a szövetségesek cselének, akik a normandiai partraszállás előtti napokban olyan meggyőzően demonstrálták a Doveri-szorosnál az invázió előkészületeit, hogy a „sivatagi róka” a német erők zömét a Somme folyó környékére irányította.

Ezzel összefüggésben ráadásul a támadás teljesen váratlan időpontban, kedvezőtlen időjárási körülmények közepette indult meg, így készületlenül találta a franciaországi náci vezérkart. Ezzel magyarázható, hogy Rommel és a tisztek nagy része nem tartózkodott csapatainál a sorsdöntő órákban, így a szövetségesek a – lehetőségekhez képest – gyenge német ellenállás legyűrése után képesek voltak hídfőállást kiépíteni Normandiában, melyet a következő napokban kellőképpen ki is szélesíthettek.

1944. június 6-a eseményei ugyanakkor végső bizonyosságot adtak azon tiszteknek, akik Hitlerben Németország végzetét látták, a Führer félreállítására szőtt konspirációba pedig idővel Rommelt is bevonták. A konzervatív tábornok, aki a diktatúra évei alatt sohasem avatkozott a politikába – katonaként azonban ellenezte a zsidóság üldözését és a civilek elleni terrort –, ebben az összeesküvésben mint potenciális államfő került képbe, a von Stauffenberg által 1944. július 20-án végrehajtott sikertelen merénylet megszervezésében azonban nem vett részt, mivel kocsiját néhány nappal korábban találat érte, így éppen kórházban feküdt. A Valkűr-hadművelet mindazonáltal kudarcot vallott, a konspiráció felgöngyölítése során pedig Hitler rövid időn belül eljutott Rommelig, akire „árulása” következtében halál várt.

A diktátor ugyanakkor nehéz helyzetben volt, hiszen tábornoka komoly népszerűséget élvezett, ezáltal pere és kivégzése nagy port vert volna fel, ráadásul a harcoló alakulatok morálját is romba dönthette volna. Mint az Keitel marsall nürnbergi vallomásából kiderült, Hitler alkut ajánlott Rommelnek: egyik lehetősége az öngyilkosság, a másik pedig a per volt, az első „választás” esetén azonban a Führer ígéretet tett a tábornok családjának megkímélésére. A hadvezér végül engedett a zsarolásnak, és 1944. október 14-én bevette a ciánkapszulát, így halálát a hivatalos propaganda – a júliusi eset nyomán – egy ellenséges bombatámadásnak tulajdoníthatta.

Hitler aztán állta a szavát, Erwin Rommel pedig hősnek kijáró díszes állami temetést kapott. Halála sok szempontból ellenfelei számára sem volt közömbös, hiszen a háború kegyetlenségei közepette a „sivatagi róka” nemes ellenfélnek bizonyult, akinek kezét nem szennyezték be a civilek és a zsidók ellen elkövetett bűnök. Rommel tudása előtt még maga Winston Churchill is elismeréssel adózott, így aztán nem meglepő, hogy mindmáig ő a Harmadik Birodalom egyetlen katonatisztje, akinek emlékére Németországban – Herrlingenben – múzeumot állítottak.