Apor Vilmos vértanú püspök születése

Szerző: Tarján Tamás

„A sokféle képesség közül, melyekkel felruházta Isten az emberi lelket, kétségtelenül a legértékesebbek egyike a szeretet. Hogy nemcsak megismerni tudjuk a dolgokat, de a bennük megtalált jóság és szépség, miatt vonzódunk feléjük, megszerzésükért küzdünk s ha elértük, öröm és boldogság árad szét bensőnkben…”

(Boldog Apor Vilmos)

1892. február 29-én született Boldog Apor Vilmos győri püspök, aki karitatív tevékenységével, a második világháború idején végrehajtott mentőakcióival és vértanúságával örök példát szolgáltatott az igazi keresztényi szeretetre.

Apor Vilmos az egyik legelőkelőbb és leggazdagabb erdélyi arisztokrata család fiaként, Segesváron látta meg a napvilágot. Édesapját korán elvesztette, édesanyja, Pálffy Fidélia azonban hatalmas lelkierejének köszönhetően mind a hét gyermeke jövőjéről gondoskodott: Vilmos, aki állítólag már kisgyermekként tanúbizonyságot tett arról, hogy a papi hivatás iránt vonzódik, előbb a kalocsai jezsuitáknál tanult, majd teológiát hallgatott az innsbrucki egyetemen, ahol 1916-ban a doktori címet is megszerezte. Apor Vilmost 1915-ben, Nagyváradon szentelték fel, ami azzal magyarázható, hogy rokonát és pártfogóját, Széchenyi Miklós egykori győri püspököt egyetemi évei alatt ebbe az egyházmegyébe helyezték át. Ennek következtében a klerikus a délkeleti országrészben, Gyulán kezdhette meg szolgálatát, ahol először segédlelkészként, majd 1918-tól plébánosként tevékenykedett. Jóllehet, Apor Vilmos a második világháború végén elszenvedett mártíromsága miatt vált ismertté, el kell mondanunk, hogy már egyszerű papként sem bizonyult kevésbé bátornak, ugyanis a Gyulát megszálló románoknál például személyesen járt közben a túszul ejtett városi polgárok érdekében. A később boldoggá avatott püspök 23 évig szolgált a békési városban, ez idő alatt pedig nem csak templomi feladatait látta el, hanem karitatív és művelődésszervező tevékenységével is sokat tett a gyulai közösségért.

Apor Vilmost 1941-ben nevezték ki Győr püspökének, majd 1944-ben Serédi Jusztinián esztergomi érsek őrá bízta a Magyar Szent Kereszt Egyesület – egy, a keresztény hitre tért zsidók megoltalmazására alakult szervezet – vezetését. A klerikus a Rába-parti városban is folytatta humanitárius munkáját, a segítő kézre pedig egyre több helyen volt szükség, hiszen 1941-ben Magyarország belépett a második világháborúba, mely során az élelmiszerhiány mellett a bombázások, majd a front átvonulása is sújtották hazánkat. Az adakozáson túl a fáradhatatlan püspök Győrben népfőiskolát szervezett a szegényebb fiatalok számára és a keresztény erkölcs erejével próbált harcolni a szélsőséges eszmék ellen. Nem véletlen tehát, hogy Apor Vilmos a német megszállás, majd a hungarista diktatúra idején egyre inkább persona non grata lett a hatalom szemében: csupán kis híja volt, hogy a Mindszenty József által megfogalmazott memorandum aláírása miatt nem került Sopronkőhidára, 1945 márciusában pedig ugyancsak napokon múlt, hogy Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető nem vetette őt őrizetbe. Apor úgy kerülhette el a fogságot, hogy március 28-án a Vörös Hadsereg egységei elérték Győrt, azt azonban nem mondhatnánk, hogy a püspöknek szerencséje volt, hiszen az újabb megszállás során már az életét is fel kellett áldoznia híveiért.

Apor Vilmos önzetlenségével hívta ki maga ellen a sorsot, nevezetesen azzal, hogy püspöki palotájában több száz embernek nyújtott védelmet előbb a nyilasok és a németek, majd a várost elfoglaló szovjetek elől. Ezzel a Püspökvár körül sokat forgolódó megszállók is tisztában voltak, akikkel – éppen a bujkáló nők és gyermekek megóvása érdekében – Apor meglehetősen távolságtartó módon viselkedett. Március 30-án este részeg katonák mégis megkísérelték a bejutást a püspöki palotába, hogy magukkal vigyék az ott bujkáló nőket, a főpap azonban személyesen állt a fegyveresek útjába. Szóváltás kezdődött, előkerültek a pisztolyok, és miután a szovjet katonák megfélemlítésül négyszer a plafonba lőttek, Apor Vilmost is megsebesítették, majd hanyatt-homlok elmenekültek a helyszínről. A püspök tehát megvédte a nála rejtőzőket, ezért azonban később drága árát fizetett: a három lövés közül az egyik, amelyik a hasán találta el, halálosnak bizonyult. A klerikust hiába vitték még aznap éjjel a város romos kórházába, a háborús pusztítás miatt csak kezdetleges körülmények között tudták őt megműteni, így orvosai kudarcot vallottak. Apor Vilmos 1945. április 2-án, húsvéthétfőn befejezte életét.

Apor püspök holttestét ideiglenesen a Karmelita templom kriptájában helyezték el, boldoggá avatási eljárását pedig már az 1946-os esztendőben megkezdték, a történelem viharai miatt azonban a mártír klerikus hosszú ideig mégsem kerülhetett az őt megillető helyre. A kommunista befolyás eredményeként 1948 novemberében a város vezetése megtiltotta, hogy a főpapot a város székesegyházában temessék újra, 1949-ben pedig a boldoggá avatási eljárást is felfüggesztették. Apor Vilmost végül csak 1986-ban helyezték végső nyugalomra, alig több mint egy évtizeddel később, 1997-ben pedig II. János Pál pápa boldoggá nyilvánította őt. Apor püspök máig egyike a 20. század legnépszerűbb magyar egyházi vezetőinek, akinek mártíromsága előtt Izrael Állam később a Világ Igaza kitüntetéssel tisztelgett.