2018. január 18.

1893. január 12. | Hermann Göring születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Az oktatás veszélyes – minden tanult ember potenciális ellenség.”
(Hermann Göring)

1893. január 12-én született Hermann Göring vadászpilóta, marsall, a Luftwaffe főparancsnoka, a náci Németország egyik legbefolyásosabb katonai és politikai vezetője. Göring már 1922-ben elkötelezte magát a hitleri ideológia mellett, így kulcsszerepet vállalt a diktátor hatalomra jutásának előkészítésében, részt vett a nemzetiszocialista diktatúra kiépítésében, a birodalom felfegyverzésében, illetve – marsallként – a világháborús hadműveletek irányításában is.

Göring a nemzetiszocialista elit számos tagjától eltérően nagypolgári családból származott, édesapja előbb Német Délnyugat-Afrika – a mai Namíbia – biztosaként, majd Haiti főkonzuljaként képviselte Németországot. Miután a szülők úgy ítélték meg, hogy az egzotikus vidékek levegője nem tenne jót fiuk egészségének, Göring gyermekkora jelentős részét keresztapja, – az egyébiránt zsidó származású – Hermann von Epenstein mellett töltötte, aki bőkezűen finanszírozta taníttatását. A későbbi marsall ugyanakkor nehezen kezelhető gyermek volt, ezért szülei 1905-ben a karlsuhei katonaiskolába küldték őt, négy év után pedig Göring felvételizett a Porosz Katonai Akadémiára. Kiképzését követően Mulhouse környékén teljesített szolgálatot, és itt érte őt az első világháború kitörése is. A fiatalember az első hónapokban egy gyalogos hadosztályban harcolt a Vogézekben, reumatikus panaszai miatt azonban 1914 szeptemberében kórházba került.

A betegágyon Göring a híres pilóta, Bruno Loerzer hatására úgy döntött, hogy a légierőnél folytatja karrierjét, ezért felépülése után már ott jelentkezett szolgálatra. A hadsereg szabályzata persze szigorúan tiltotta az ilyesfajta önkényeskedést, a férfi azonban elkerülte a retorziót, sőt, rövid időn belül a legeredményesebb pilóták közé küzdötte fel magát. Göring a világháború alatt összesen 22 légigyőzelmet jegyzett, sikerei következtében pedig előbb az első osztályú Vaskeresztet, majd a Pour le Mérite-érdemrendet is elnyerte, sőt, 1918-ban abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Manfred von Richthofen, a „Vörös Báró” egykori kötelékét irányíthatta.

A kapituláció érthető módon elkeserítette Göringet, aki a vereség okát leginkább titkos konspirációkra, a belső ellenség aknamunkájára vezette vissza; ennek fényében nem túl meglepő, hogy a Fokker repülőgépgyárnál, majd a skandináv államokban tett rövid kitérő után 1922-ben éppen a nemzetiszocialista pártnál (NSDAP) kötött ki, mely örömmel fogadta a háborús hőst. Hitler 1922 decemberében Göringre bízta az SA parancsnokságát, így a vadászpilóta döntő szerepet vállalt az 1923-as müncheni sörpuccs megszervezésében és kivitelezésében is. A kudarccal záruló hatalomátvételi kísérlet végzetes következményekkel járt a katonatisztre nézve, ugyanis az utcai harcokban lövést kapott, gyógykezelése során pedig morfiumfüggő lett.

A sörpuccsot követő emigrációs években Göring megpróbálta kezeltetni betegségét, ám a morfium minden alkalommal erősebbnek bizonyult nála: sem 1925-ben, sem a Hindenburg-féle amnesztiarendelet utáni évben, 1927-ben nem sikerült leküzdenie függőségét. Mindeközben a háborús hős folytatta a náci pártban megkezdett politikai karrierjét, így 1928-ban a Reichstag képviselője, 1932 augusztusában pedig annak elnöke lett, és aktív szerepet vállalt a Weimari Köztársaság lebontásában, majd a demokratikus keretek szétverésében.

Hermann Göring egyike volt annak a két miniszternek, akiket Hitler már 1933. januári kancellári kinevezése után bevont kormányába, ezzel együtt pedig Poroszország belügyminisztere, majd kormányfője, illetőleg birodalmi légügyi biztos lett, sőt, – tábornoki rangban – a hadsereg is visszafogadta őt soraiba. A katonatiszt később meghálálta a kancellár bizalmát, ugyanis a porosz rendvédelmi erőkből megszervezte a rettegett Gestapót, felállította az első koncentrációs táborokat, a légügyek biztosaként – majd minisztereként – pedig újraalapította, és a második világháború éveire a technika élvonalába emelte a német légierőt.

Göring Hitler pályájának szinte összes jelentős állomásánál jelen volt: részt vett az Ernst Röhm vezette SA félreállításában, az Anschluss lebonyolításában és az 1938. novemberi „kristályéjszaka” megtervezésében is. Eredményei nyomán a diktátor 1934-ben és 1939-ben is őt nevezte meg örökösének, miközben a tábornok nyakra-főre halmozta a különféle tisztségeket. Bár a Gestapo és a koncentrációs táborok felügyeletét 1934-ben Himmlernek adta át, ezzel egy időben fővadász és főerdész, 1936-tól a négyéves terv felügyelője, 1937-ben pedig gazdasági miniszter lett. Göring kulcsszerepet játszott Németország háborús felkészülésében, jóllehet, egészen 1939 augusztusáig igyekezett lebeszélni Hitlert egy világméretű konfliktus kirobbantásáról, mert ahhoz az általa megszervezett Luftwaffét és a birodalmat is túl gyengének találta.

A tábornok az 1945-46. évi nürnbergi per során elutasította ugyan az antiszemitizmus vádját, a holokauszt előkészítésében viszont mégis vitathatatlanul fontos szerepet játszott, mivel ő irányította a németországi zsidóság kifosztását, később pedig szorgalmazta az izraeliták kivándoroltatását és erőszakos kitelepítését. Göring azonban sokban különbözött a többi magas rangú náci vezetőtől, ugyanis nem osztotta Hitler fajvédő nézeteit, származásuk ellenére is kiállt hasznosnak talált beosztottjaiért – például Erhard Milchért –, és a Führer személyi kultuszától is idegenkedett; sok kérdést illetően a tábornok különvéleményt fogalmazott meg, a viták ellenére viszont feltétlen lojalitással fogadta a diktátor parancsait.

Ennek megfelelően Göring a második világháború kirobbantása után teljes mértékben azonosult Hitler céljaival, és közre is működött azok megvalósításában: mint a Luftwaffe főparancsnoka, részt vett a franciaországi villámháborúban, miközben a diktátor marsalli kinevezéssel honorálta addigi hűségét. Az egykori vadászpilóta 1940 nyarán állt karrierje csúcspontján, hiszen az angliai csatában a légierő már alulmaradt a Royal Air Force-szal szemben, és a Barbarossa-terv végrehajtása során sem felelt meg a berlini elvárásoknak. A kudarcokért a marsall annyiban tekinthető felelősnek, hogy a hadműveletek megszervezésekor a Hitler iránti lojalitást az ésszerűség elé helyezte, így például 1943-ban annak ellenére vállalkozott a Sztálingrádnál bekerített csapatok légi ellátására, hogy tisztában volt a diktátor tervének abszurditásával.

A háborús kudarcok nyomán Göring 1942-től mindinkább visszavonult a politikától, a rideg valóság helyett inkább arisztokratikus allűrjeibe és szenvedélyeibe merült. A marsall, aki már a harmincas években hírhedt volt fényűző életmódjáról, 1933 után óriási birtokokat szerzett, ahol – gyakran állami támogatásokat is igénybe véve – mesés palotákat építtetett, vagy újíttatott fel. Göring emellett szenvedélyes gyűjtő is volt, a zsidóság és a megszállt országok kifosztása során például hatalmas képtárat és gazdag borgyűjteményt harácsolt össze, külsőségek tekintetében pedig úgy élt, mint az egykori fejedelmek.

A marsall a birodalom végnapjaiban aztán visszatért a nagypolitikába: 1945 áprilisában, Hitler születésnapja után a berlini főhadiszállásról váratlanul Berchtesgardenbe utazott, hogy a diktátor bukása után kezébe ragadhassa majd az irányítást. Göring számításai végül nem váltak be, a Führer ugyanis végrendeletében árulónak nyilvánította, és minden pozíciójától megfosztotta a marsallt. Az egykori pilóta ezután boldog gyermekkora színhelyére, Ausztriába menekült, arról azonban gondoskodott, hogy ne az előrenyomuló Vörös Hadsereg, hanem az amerikaiak fogságába kerüljön. Göring végül így sem kerülhette el sorsát, a szövetségesek ugyanis a harmadik legjelentősebb náci vezetőként őt is a nürnbergi törvényszék elé idézték, ahol 1946 októberében bűnösnek találták, és kötél általi halálra ítélték. Miután a marsall sikertelenül próbálta megváltoztatni kivégzése módját, október 15-én – cián segítségével – önkezével vetett véget az életének.