rubicon
back-button Vissza
1904. április 8.

Londonban aláírják az antantot létrehozó szerződést

Szerző: Tarján M. Tamás

1904. április 8-án kelt Londonban Nagy-Britannia és Franciaország között az a szerződés, melyben a két állam rendezte a gyarmatosítás során felmerült ellentéteket, megállapodott a későbbi konfliktusok békés rendezéséről, valamint a katonai segítségnyújtásról.

A Landsdowne brit külügyminiszter és Paul Cambdon francia nagykövet által aláírt egyezmény az Entente Cordiale, azaz franciául a „szívélyes megegyezés” elnevezést viselte, így kapta az antant nevet a szerződésből kibontakozó katonai szövetség. A századfordulón szabad területek fogyásával a brit és francia expedíciós erők egyre gyakrabban ütköztek egymásba, ezek a konfliktusok pedig gyakran háborúval fenyegettek. Például 1898-ban, a Nílus partján fekvő Fashodánál történt incidens során a két országot csak egy hajszál választotta el a hadüzenettől.

A konfliktusok békés megoldása azért tűnt ésszerűbbnek, mert a francia és brit gyarmatbirodalommal szemben ott állt a kontinentális Európa legerősebb szárazföldi hatalma, Németország, mely pozíciójához mérten a gyarmatok újraosztását követelte, elsősorban az 1871-ben legyőzött Franciaország rovására.

Ezzel egy időben a II. Vilmos (ur. 1889-1918) uralkodása alatt egyre agresszívebbé váló Németország von Tirpitz admirális vezetésével flottaépítésbe kezdett, azzal a nem titkolt céllal, hogy a brit hegemóniát felválthassa a világtengereken. Így, a nagyobb veszély ellen összefogva, a franciák elismerték az egyiptomi brit uralmat, Londonban elfogadták a marokkói francia befolyást, és közösen léptek fel a németek ellen, amit az 1905-ös első marokkói válság (II. Vilmos látogatása Marokkóban) utólag indokolttá is tett.

Az antant hosszabb távon egy, a Németország, Osztrák–Magyar Monarchia, Olaszország és Románia által létrehozott négyes szövetség ellenében felálló katonai tömbbé fejlődött Franciaország hagyományosan jó kapcsolatot ápolt Oroszországgal, így diplomatáinak sikerült elérnie 1905-ben, hogy II. Miklós cár az utolsó pillanatban elutasítsa II. Vilmos szövetségi ajánlatát és az antanthoz csatlakozzon.

Az antant 1904-es létrejötte után nyilvánvalóvá váltak a gyarmatosítás és a török uralom alól felszabaduló Balkán-félsziget terén lévő érdekellentétek, a szövetség növekedése folytán két nagyobb katonai tömb rajzolódott ki, mely eltérő módon képzelte el a világ felosztását. Az antant ráadásul az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolására vonatkozó ígéretekkel a döntő pillanatban újabb szövetségeseket tudott magához csábítani, Olaszországot és Romániát.

A gyarmatosítható területek fogyása, a kiéleződő fegyverkezési verseny közepette a Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörökös ellen elkövetett szarajevói merénylet (1914. június 28.) robbantotta be az első világháború puskaporos hordóját, mely küzdelem 1918-ban az antant győzelmével végződött, a katonai szövetség kezébe adva a gyarmatok újraosztásának és Európa átrendezésének lehetőségét a párizsi békekonferencián.