2018. január 17.

1907. április 9. | Savanyú Jóska, az utolsó híres betyár halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1907. április 9-én halt meg Savanyú Jóska, az utolsó híres magyar betyár, a Bakonyban, Vas, Veszprém, Győr és Zala vármegyék területén garázdálkodó útonálló.

A „betyárvilág” a 18. század második felében kezdődött, amikor Magyarország elhagyatott, erdős, mocsaras vidékein, a társadalom peremére szorult, főleg állattartással foglalkozó férfiak gyakran bandákba verődtek és fosztogatták a vidéket. A magyar betyárok, ahogy Eric Hobsbawm angol történész is megjegyzi, nagyban hasonlítottak az angol highwayman, és a westernfilmekben látható vadnyugati rabló figurájára. Főleg Somogyban, a Bakony területén és az alföldi pusztákon tanyáztak, kiváló helyismeretükkel, a kényszerből, vagy rokonszenvből melléjük álló fogadósok segítségével, hosszú éveken át sikerrel bujkáltak a csendőrök elől.

A rablók hatóság elleni küzdelme pedig – főleg a szabadságharc leverése után – némi politikai és romantikus színezetet is kapott, számos pozitív elem társult Rózsa Sándor, Sobri Jóska, Angyal Bandi, Vidróczki Márton alakjához. Állítólagos jótetteikre viszont nincs bizonyíték, valószínűleg a nép száján keletkeztek azok a történetek, melyekben a betyárok pénzt osztanak a szegények között, vagy megvédik a parasztokat a hatalmaskodó földesúrtól. Azért fontos ezt leszögezni, mert ilyen történetek Savanyú Jóskával kapcsolatosan is közszájon forognak.

A valóságban az 1841-ben, Izsákfán született Jóska, betyár elődeihez hasonló módon juhász volt, majd a szegény sors helyett a bűnöző életmódot választva négy év alatt bekalandozta a Dunántúl nyugati részét. Első rablását állítólag 1881-ben hajtotta végre, amikor kifosztotta Háczky Kálmán csabrendeki birtokost, majd meggyilkolta a helyi főbírót, Bogyay Antalt. Savanyú Jóska „fénykora” az első rablás utáni három esztendőre tehető, rablásaival és gyilkosságokkal rettegésben tartotta Zalát és a szomszéd vármegyéket is. 1883-tól országos elfogatóparancs volt érvényben ellene, 1.000 forint vérdíj jutalmat ígérve a nyomravezetőnek. A betyár rendkívül apró termetű, 160 centiméter magas ember volt, adottsága állítólag sokszor mentette ki a csendőrök gyűrűjéből. 1884-ben azonban mégis kézre került, a betyárokra jellemző módon, mulatozás közben fogták el a zalahalápi csárdában.

Jóskát Szombathelyen először halálra, majd börtönbüntetésre ítélték, a Temes vármegyei Illaván tizenöt, majd Vácon öt évet töltött fegyházban, ahonnan a váci püspök kezdeményezésére 1906-ban szabadult. Savanyú Jóska testvéréhez költözött a Veszprém megyei Tótvázsonyba, itt szabómesterségbe kezdett, de következő év április 9-én öngyilkosságot követett el, búcsúlevele tanulsága szerint az őt kínzó reuma fájdalmai miatt. Tótvázsonyi sírhelye ma turistalátványosság, és annak ellenére, hogy Savanyú Jóska halálától alig száz év választ el bennünket, az ő alakját is körbefonja az a romantikus aura, ami a betyárokat vonzó, közkedvelt figurává teszi.