rubicon
back-button Vissza
1912. április 22.

Lukács László megalakítja kormányát

Szerző: Tarján M. Tamás

1912. április 22-én alapította meg kormányát Lukács László, a Nemzeti Munkapárt miniszterelnök-jelöltje, számos szabadelvű és munkapárti kormány pénzügyminisztere.

Lukács pályáját a pénzügyminisztériumban kezdte, 1887-től tisztviselőként, 1893-tól államtitkárként, 1895-től pedig az első Wekerle-kormányt követő kabinetek pénzügyminisztereként egészen az 1905-ös választásokig. Mivel 1905-ben az addig leválthatatlannak bizonyuló Szabadelvű Párt ellen létrejött Szövetkezett Ellenzék győzelmet aratott a választásokon, Lukács pártja megszűnt, az ötéves zűrzavar során pedig ő maga is háttérbe szorult. Az ellenzék győzelmét Ferenc József nem volt hajlandó elfogadni, így a darabont testőrség volt parancsnokát, az idős Fejérváry Géza bárót bízta meg a kormányalakítással, aki a nyilvánvaló jogsértésből eredő ellenszenvvel szemben egy évig sem maradt hatalmon. Miután 1906. április 8-án Fejérváry lemondott, a király nehéz helyzetbe került, hiszen jobb híján olyan kormányt kellett kineveznie, amely a kiegyezést, a Monarchia alapját vonta kétségbe.

Az ifjabb Andrássy Gyula, Apponyi Albert és Kossuth Ferenc vezette párt 1906-ban egy titkos háttéralkut kötött Bécsben, amiben programjának egyes pontjairól lemondott, illetve vezetői elfogadták a Ferenc József által választott kormányfőt, Wekerle Sándort. Az ellenzék négyéves kormányzása számos tanulságot hozott az 1910-es választásokig: először is, szavazói mélységesen kiábrándultak a koalícióból, mert az feladta 48-as szellemiségben hirdetett törekvéseit. A kormány munkáját számos súlyos hiba jellemezte, melyek következtében olyan célok elérésére is képtelennek bizonyult (pl. a Nemzeti Bank megteremtése), amelyeket az udvar egyáltalán nem gátolt. Az ellenzék kormányzása idején bebizonyosodott, hogy a Szabadelvű Párt ellen küzdő koalíció képtelen felmutatni bármilyen működőképes alternatívát. 1910-ben így az egykori szabadelvűek 61%-os győzelmet arattak, a megalakuló Nemzeti Munkapárt színeiben hatalomra jutó második Khuen-Héderváry kormányban a pénzügyminiszteri posztot pedig ismét Lukács László töltötte be.

Annak ellenére, hogy 1906–10 között bebizonyosodott az ellenzék kormányképtelensége, ez nem csökkentette, hanem fokozta kurucos lendületüket. A Munkapárt által szavazásra bocsátott törvénytervezeteket, például az újoncok létszámának és a hadi kiadások növeléséről szóló új véderőtörvény megszavazását – amit a fegyverkezési verseny és a Balkán instabilitása indokolt – obstrukcióval akadályozták meg az ellenzéki képviselők. Khuen-Héderváry Károly nem talált ellenszert az obstrukcióra, ezért 1912. április 22-én lemondott, és Lukács László korábbi pénzügyminiszter lépett a helyére, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy Tisza István, a Munkapárt vezetője saját kezébe vette az irányítást.

A Lukács-kormány kinevezése után egy hónappal Tisza megszerezte az Országgyűlés házelnöki tisztét, és erőszakos úton törte le az obstrukciót, fegyveres őrséget szervezett az ülésekre, illetve módosította a házszabályt, aminek révén a munkát megakasztó ellenzéki képviselőket el lehetett vezetni a teremből. Tisza jelentősége abból is látszik, hogy házelnöki kinevezése indukálta az 1912. május 23-i zavargásokat, a kilenc halálos áldozattal járó. „vérvörös csütörtököt”, mely során a szociáldemokraták a házelnök ellen és az általános választójog érdekében tüntettek. A Lukács-kormány idején az Országházban háborússá vált a hangulat, a küzdelem tetőpontja az új véderőtörvény erőszakos elfogadtatása volt június 4-én, valamint június 7-e, amikor Kovács Gyula ellenzéki képviselő merényletet kísérelt meg Tisza István ellen az ülésteremben. A Lukács-kabinet mögött Tisza politikai elgondolásai álltak, a háborúra való felkészüléssel, a választójog és a népképviselet mérsékelt, konzervatív reformjával.

Az ellenzéknek végül nem a politikában és az ülésteremben, hanem a sajtóban sikerült legyőznie Lukácsot: Désy Zoltán függetlenség párti képviselő még 1912-ben azzal vádolta meg a miniszterelnököt, hogy 1910-ben a Magyar Banktól 4 millió koronát vett fel állami üzletek címén és azt a Munkapárt képviselőválasztási kampányára fordította. Désy „Európa legnagyobb panamistájának” nevezte a kormányfőt, aki rágalmazás jogcímén pert indított ellene, a bíróság azonban felmentette a képviselőt, így Lukács László 1913. június 10-én lemondott posztjáról. A miniszterelnök utódja maga Tisza István lett, akinek második kormányciklusát az első világháború kitörése, a Monarchia hadba lépése döntően befolyásolta. Lukács 1919 után, a Horthy-korszakban többször próbálkozott a Munkapárt szellemiségét képviselő pártok létrehozásával (Nemzeti Polgári Párt – 1920; Nemzeti Polgári Párt – 1922), de ezek nem arattak nagy sikert. A kormányzó Lukácsot 1927-ben kinevezte a felsőház tagjának, ahol öt évvel később bekövetkező haláláig tevékenykedett.