rubicon
back-button Vissza
1914. augusztus 17.

Megindul az orosz offenzíva Németország ellen

Szerző: Tarján M. Tamás

1914. augusztus 17-én indult meg a Paul von Rennenkampf és Alexander Szamszonov által vezetett 1. és 2. orosz hadsereg offenzívája Kelet-Poroszországban, melyet Hermann von Francois német tábornok váratlan ellentámadása – egy napra – megakasztott a Stallupönen mellett vívott csatában. A nyomasztó fölényben harcoló oroszok végül kudarccal fejezték be a hadjáratot, de vereségükkel mégis sikerült keresztülhúzniuk Alfred von Schlieffen német tábornok híres világháborús haditervét.

A Moltke vezérkari főnök által alkalmazott Schlieffen-terv mindössze néhány hónapos háborúval számolt, melynek legfontosabb eleme a franciák elleni gyors siker lett volna. A központi hatalmak stratégái úgy vélték, a hatalmas Orosz Birodalom mozgósítása hosszú hónapokat vesz majd igénybe, így a háború első szakaszában a Monarchia hadereje és a Prittwitz tábornok parancsnoksága alatt álló 8. hadsereg elég lesz a cári erők feltartóztatására. Moltkénak azonban csalódnia kellett, ugyanis a hadüzenet után három nappal, augusztus 4-én az oroszok már a német határ közelében mozgósítottak, Szamszonov és Rennenkampf tábornokok vezérletével két hadsereg, mintegy 360 000 katona készült a Poroszország elleni invázióra.

Ebben a helyzetben a keleti hadvezetés reménytelen helyzetbe került: a védelmi állások kiépítése a biztos halált jelentette, a visszavonulás azonban még ennél is rosszabb választás volt, a presztízs mellett ugyanis a fontos hadiipari központ, Königsberg – ma Kalinyingrád – is elveszett volna. Prittwitz tehát válságos pillanatban várta az orosz offenzívát, ami augusztus 17-én – a Mazuri-tavak két oldalán –, két oszlopban indult meg Németország felé. A 8. hadsereg első hadtestének parancsnoka, Hermann von Francois azonban a reménytelen helyzet dacára végül mégis megütközött az oroszokkal, és Stallupönen – ma Nesterov – mellett rövid időre meg is akasztotta a cári erők előrenyomulását.

A hatalmas orosz hadseregeknek a hadjárat alatt egyetlen igazi nehézségük volt: az együttműködés. Bár az északon haladó Rennenkampf ígéretesen nyomult előre a kelet-porosz területeken, már augusztus 17-én meg kellett állnia, ugyanis Szamszonov késlekedett, ezzel pedig azt kockáztatta, hogy a német főerők még az egyesülés előtt megütköznek valamelyik orosz seregtesttel. Rennenkampf előőrse, a 105. gyalogsági hadosztály azonban így is túl közel került a németek állásaihoz, Francois pedig a délután folyamán úgy ítélte meg, érdemes megtámadnia a Stallupönen közelében pihenő oroszokat. A német tábornok és 40 000 katonája – Prittwitz tiltása ellenére – ezért elkeseredett rohamot indított az ötszörös túlerő ellen, amivel sikerült olyannyira meglepnie a cári hadsereget, hogy – miután 8000 embert vesztettek halottakban és foglyokban – Rennenkampf erői hátrálni kezdtek.

A hősies támadás gyakorlatilag felmorzsolta a 105. hadosztályt, ám Francois nem sokkal később engedelmeskedett felettesének – mivel az orosz tüzérséggel nem akart szembekerülni –, és elrendelte a visszavonulást a főerők irányában. A keleti front első orosz–német ütközete tehát nem hozott jelentős eredményt a győztes számára, mindazonáltal önbizalmat adott a további harcokhoz; a harctér szeszélyének tudható be, hogy a két nappal későbbi, Gumbinnen mellett vívott ütközetben éppen a Stallupönennél szerzett magabiztosság okozta a németek vereségét.

Francois hősiessége csak arra volt jó, hogy a németek egykét napot nyerjenek, miközben Motlke elrendelte a 9. hadsereg átcsoportosítását a keleti frontra. Az augusztus 19-i gumbinneni fiaskó Prittwitz leváltását és Paul von Hindenburg kinevezését eredményezte, aki – Erich von Ludendorffal közösen – a Tannenbergnél és Mazuri-tavaknál kivívott bravúros győzelmekkel utóbb megsemmisítette az orosz erők nagy részét. II. Miklós cár (ur. 1894-1917) két hadseregének roncsai 1914 szeptemberében kihátráltak Kelet-Poroszországból – Szamszonov elkeseredésében véget is vetett életének –, ezért Szentpéterváron kénytelenek voltak feladni a gyors győzelem reményét.

Mindazonáltal az orosz kudarcból is a szövetségesek húztak hasznot; a 9. hadsereg keletre szállítása után a németek képtelennek bizonyultak a francia vonalak áttörésére, így a Schlieffen-terv lényegében kudarcot vallott. A vonalak megmerevedtek, a központi hatalmak pedig tartósan kétfrontos küzdelemre kényszerültek, ami a világháborús vereség egyik legfőbb oka lett. Mindezen tények különösen azért bosszantóak, mert az átcsoportosított 9. hadsereg csak szeptember során érkezett meg Poroszországba, tehát nem is tudott részt venni az oroszok elleni hadműveletekben.