2017. október 19.

1915. május 2. | A Gorlicei áttörés

Szerző: Tarján M. Tamás

1915. május 2-án indította a Mackensen tábornok által irányított 11. német hadsereg és a 4. osztrák hadsereg azt a sikeres támadást, mely Gorlice mellett a front áttörését és a cári csapatok visszavonulását eredményezte, megszüntetve az orosz nyomást a Monarchia területén, amit a német haditerv kudarca okozott.

Moltke 1914-ben úgy gondolta, hogy míg Németország offenzívát indít Franciaország ellen, Szerbia és Oroszország feltartóztatása elegendő lesz a Monarchia ereje. Ferenc József birodalmának annyi időt kellett nyernie, hogy a francia kapituláció után a németek átcsoportosítsanak a keleti frontra. A valóságban azonban Oroszország mozgósítása  – Moltke tervével ellentétben – nem vett igénybe több hónapot, a Rennenkampf és Szamszonov tábornok vezette hadseregek már 1914. augusztus 17-én betörtek Kelet-Poroszországba, a váratlan offenzívát csak a nyugdíjból visszahívott Hindenburg tannenbergi (augusztus 28-30.) és Mazuri-tavaknál (szeptember 7-15.) elért győzelme állította meg. Hogy szövetségese válláról levegye a tervet, Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök egy északi irányú támadással gyakorlatilag mészárszékre vezényelte a Monarchia seregeit a túlerőben lévő oroszok ellen.

A Dankl és Auffenberg által vezetett csapatok felmorzsolódtak a hiábavaló támadási kísérletekben, miközben az oroszok elfoglalták Lemberget, majd körbezárták Przemysl erődítményét, ahol mintegy 120 000 katona szorult a falak közé. Mivel Franciaországban a Marne mentén indított támadás kifulladt, egyértelművé vált, hogy nyugatról a német és osztrák–magyar csapatok nem remélhetnek támogatást (két hadsereget még Tannenberg előtt átcsoportosított a német vezérkar). 1914 őszének végén Mackensen tábornok vezetésével Hindenburg felállított egy német hadsereget, ami sikertelenül támadta Varsót, majd Łódź mellett hatalmas veszteségeket okozott az oroszoknak, közben a Nádasdy-huszárezred Limanowánál december 18-a után véres csatában szorította vissza az oroszokat. Közben a cári hadseregek sikertelenül próbálták a bekerített Przemysl városát elfoglalni, aminek felmentésére a Monarchia vezérkara sorozatos meddő és hatalmas véráldozatokat hozó támadásokat indított, de a Kárpátok tövében megszilárdult a frontvonal. A Moltke-tervtől való eltérés eredményeként az osztrák–magyar hadsereg ütőképes egységei megsemmisültek, becslések szerint Ferenc József mintegy 800 000 katonája veszett el, de hasonló veszteségeket szenvedtek a németek és II. Miklós (ur. 1894-1917) seregei is.

A tél során a háború a Kárpátok hegyeiben zajlott az embertelen küzdelem, amit a hadseregek a jeges hegyi éjszakáknak kiszolgáltatva folytattak. 1915 februárjában Hindenburg a Mazuri-tavaknál újabb nagy győzelmet aratott, a Kárpátokban azonban az oroszok kerekedtek felül, a túlerő Böhm-Ermolli tábornokot a hegyi állások feladására késztette, majd visszavonult Magyarországra. 1915. március 22-én féléves küzdelem után elesett Przemysl erődje is, ami annyi előnnyel járt, hogy a Monarchia ellentámadásait nem az oroszok számára kedvező terepen kellett indítsa. Egy offenzívára szükség is lett volna, hiszen a március 20-i húsvéti csata után az oroszok már Máramarosban jártak, a cári siker pedig arra sarkallta a központi hatalmak bizonytalan szövetségeseit, Olaszországot és Romániát, hogy a Monarchia ellenében lépjenek hadba, amiért az antant területi nyereséget (Tirolt és a dalmát partvidéket, illetve a románok számára Erdélyt) helyezett kilátásba számukra. Ekkor még úgy tűnt, hogy a háború hamarosan véget ér majd, méghozzá a központi hatalmak vereségével. A Mackensen és Conrad von Hötzendorf által 1915. április közepe óta szervezett támadási terv célja pont ezen államok visszatartása volt a hadba lépéstől, bár Olaszország április 26-án már aláírta a londoni titkos egyezményt a háborúba lépésről.

Mackensen alá rendelték a 11. német hadsereget, valamint a József Ferdinánd Szalvátor főherceg parancsnoksága alá tartozó 4. osztrák–magyar hadsereget is. A hadseregcsoport mintegy 191 ezer főt számlált, de a frontkatonaság támogatásával összesen 357 000 fő vett részt az offenzívában. Mackensen Tarnow és Gorlice között április 21. és 27. között három részre osztva seregét felkészült a támadásra. A terv szerint az offenzívát a német főerők kezdeményeztek, ezt a balszárny biztosította, mialatt a jobbszárny feladata Przemysl visszafoglalása volt. A sikeres tüzérségi támadás után május 2-án megindult a támadás, mely Gorlice mellett áttörést ért el, elsöpörve a gyalogsági fölény révén az orosz állásokat. Ivanov tábornok május 3-án visszaszorult a San folyón túlra, feladta Przemysl erődjét (az újabb ostrom után június 2-án adták fel az oroszok), majd Lembergnél csoportosította erőit. Az oroszok a Prut és Dnyeszter folyók közé, illetve a Bug alsó folyásához szorultak vissza, ahol az offenzíva kimerülése után megszilárdult a front. Az olasz és román tárgyalások miatt II. Miklós cár megtiltotta a visszavonulást, az Ivanov vezette oroszok a kedvezőtlen viszonyok ellenére sem hátrálhattak meg, becslések szerint 400 000 főt vesztettek csak 1915 májusában.

A háromnapos offenzíva után a cári csapatok elvesztették a reményét annak, hogy a Monarchiát békére kényszerítik, ráadásul június 17-én – egy újabb, gorlicei méretű veszteségeket okozó frontáttörés után – Nyikolajevics főherceg egész Lengyelországot ki kellett ürítse. A két szövetséges a győzelem révén fellélegezhetett, az orosz veszély messze került központi területeitől, ugyanakkor ez a diadal sem bizonyult elegendőnek arra, hogy 1915. május 23-án Olaszország ne lépjen háborúba a központi hatalmak ellen, egy újabb front megnyitásával tovább aprózva a szövetségesek energiáját.