2012. május 22.

1915. március 18. | Megindul a brit–francia offenzíva a Dardanellákért

Szerző: Tarján Tamás

1915. március 18-án indult meg a brit–francia offenzíva a Dardanellák elfoglalásáért. A Török Birodalom 1914 októberében lépett be az első világháborúba a központi hatalmak oldalán, az antantot pedig roppant kényelmetlenül érintette a tengerszorosok lezárása. A hadjárat célja elsősorban a Boszporusz megnyitása volt (azért, hogy hadianyagot juttassanak Oroszország számára), de az antant hatalmak reménykedtek abban is, hogy a balkáni semleges államokat egy sikeres partraszállás az ő oldalukra állíthatja, illetve, hogy a törökök is szövetséget válthatnak egy esetleges puccs révén. A franciák részéről Joffre tábornok húzódozott az offenzívát illetően, de Winston Churchill, akkori tengerészeti miniszter annyira határozottan lobbizott a támadás mellett, hogy a franciák is belementek, így tíz hadihajó indult meg a szorosok felé. Az ütközet végül sikertelenül zárult a támadók számára, három hajót elvesztettek az aknazár miatt, a németek által segített törökök pedig visszaverték partjaiktól az antant erőit. Churchill március 19-én az offenzíva folytatását szorgalmazta, ezúttal azonban nem hallgattak rá. Az antant ugyanakkor nem mondott le a szorosok megszerzéséről, új terv készült, melynek lényege az volt, hogy a szövetségesek az újabb tengeri támadással párhuzamosan Gallipoli mellett is partra szállnak. Ez a vállalkozás április 25-én kezdődött, de a török erődrendszert ezúttal sem sikerült elfoglalni. A brit–francia csapatok 1916 januárjában adták fel a reménytelennek tűnő küzdelmet, a sikertelen offenzíva a szorosok ellen mintegy 250 ezer szövetséges és ugyanennyi török katona életét követelte. Nagy-Britanniában, nem alaptalanul, sokan Churchill számlájára írták a horribilis veszteségeket, aki hamarosan lemondott tisztségéről.

 



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.