rubicon
back-button Vissza
1915. október 11.

Bulgária belép az első világháborúba

Szerző: Tarján M. Tamás

„Napjainkban azt láthatjuk, hogy a nemzetek nem eszmékért, hanem kizárólag anyagi érdekeikért harcolnak. Ennélfogva, minél inkább kötődünk egy országhoz anyagi szempontból, az az ország annál inkább érdekelt fennmaradásunkban és gyarapodásunkban […] az ábrák azt mutatják, hogy kereskedelmünk, érdekeltségeink és egész gazdaságunk elválaszthatatlanul kötődik Törökországhoz, Németországhoz és az Osztrák–Magyar Monarchiához.” (Vaszil Radoszlavov)

1915. október 11-én, Vaszil Radoszlavov miniszterelnök bejelentésével és egy Szerbia ellen indított offenzívával Bulgária – a központi hatalmak oldalán –hivatalosan is belépett az első világháborúba. A hároméves küzdelem során a cárság legfőbb célkitűzése a második Balkán-háború során elveszített macedón és égei területek visszaszerzése, ezzel együtt pedig a félsziget bolgár dominanciájának visszaállítása volt, törekvéseiben azonban végül kudarcot vallott.

Bulgária három évvel Radoszlavov bejelentése előtt még a balkáni nemzetállamok oldalán harcolt az Oszmán Birodalom Európából való kiszorításáért, a diplomácia útvesztőiben azonban végül a központi hatalmak oldalára sodródott. A váltásban döntő szerepe volt annak, hogy az 1913 májusában, Londonban megrajzolt új – a mainál lényegesen kedvezőbb – bolgár határokat egy hónappal a törökök felett aratott győzelem után a – Romániával kiegészült – egykori szövetségesek együttes erővel próbálták meg átszabni. Az 1913 nyarán vívott második Balkán-háborúban Bulgáriát Macedóniában, Dél-Dobrudzsában és az égei-tengeri partszakaszon is érzékeny területi veszteségek érték, egyúttal pedig le kellett mondania arról a balkáni dominanciáról, amit a korábban megítélt határok biztosítottak számára. Az első világháború kirobbanása idején így I. Ferdinánd cár (ur. 1887-1918) országának legfőbb célja az 1913 augusztusában rákényszerített bukaresti béke felülbírálása volt; erre a világégés kedvező alkalmat adott, ugyanakkor a szófiai kormány – Olaszországhoz hasonló taktikát alkalmazva – nem ugrott be azonnal a küzdelembe, hanem türelmesen kivárta az antant és a központi hatalmak ajánlatait.

Bár – a Szerbiával szemben fennálló bolgár követelések nyomán – a „kérők” közül a német vezetésű katonai szövetség indult előnyösebb pozícióból, 1915 során az antant hatalmak is megpróbálkoztak Bulgária megnyerésével. A Dardanellákra és a Gallipoli-félszigetre indított brit–francia hadjárat egyik célja – a török kormányzat megdöntése mellett – a szófiai kormány aktív szerepvállalásának elősegítése volt, ám a szerb–bolgár konfliktus és az 1915 során – a Balkánon és az orosz fronton – elszenvedett antant kudarcok nyomán az ország csatlakozása meglehetősen valószínűtlenné vált. A front eseményei nyomán Vaszil Radoszlavov miniszterelnök kormánya inkább a központi hatalmakkal fűzte szorosabbra viszonyát, ezen folyamat pedig az 1915. szeptember 6-án aláírt társulási szerződéssel érte el tetőpontját. Az egyezménnyel Bulgária – a „ki ígér többet” elve alapján – öt évre Németország, az Osztrák–Magyar Monarchia és a Török Birodalom oldalán kötelezte el magát, a nagyhatalmak pedig – az együttműködésért cserében – védelmet ígértek számára, és egy titkos szerződésben, a közösen kivívott győzelem esetére komoly bolgár területi gyarapodást helyeztek kilátásba. A szerződés megkötése után 15 nappal a cári hadsereg mozgósítást hajtott végre, négy nappal azután pedig, hogy a központi hatalmak erői új offenzívát indítottak Szerbia ellen, Vaszil Radoszlavov bejelentette a cárság hadba lépését.

A kormányfő 1915. október 11-i beszédében a Monarchiával és Németországgal fenntartott létfontosságú gazdasági kapcsolatok mellett a szerb – és ezzel együtt az orosz nagyhatalmi – fenyegetéssel indokolta a központi hatalmak támogatását, Bulgária hadserege pedig – „megelőző csapásként” – még ezen a napon hat hadosztállyal benyomult a neki ígért Macedóniába. A váratlan bolgár támadás aztán komoly szerepet játszott a szerb erők decemberi összeomlásában, Szófia támogatása pedig később a romániai és a Szaloniki környékén vívott görögök elleni küzdelemben is értékesnek bizonyult. Hasonlóan a többi központi hatalomhoz, a fokozódó belső feszültség és a háborús kimerültség dacára Bulgária egészen a háború végéig jó esélyekkel pályázott a balkáni dominancia megszerzésére, ám az összeomlástól végül ő sem menekülhetett meg. 1918 őszén az ország fegyverszünetre kényszerült, a vereség pedig I. Ferdinánd bukása mellett számos stratégiai jelentőséggel bíró terület – Dél-Dobrudzsa, az égei-tengeri kijárat, valamint egyes, Szerbiával határos részek – elvesztését eredményezte.