rubicon
back-button Vissza
1915. szeptember 6.

Legyártják az első tankot

Szerző: Tarján M. Tamás

„A tankok sikeres alkalmazása a győzelem záloga.”
(Heinz Guderian)

1915. szeptember 6-án gördült le a gyártószalagról az antant szövetségesek első tankja, mely a Little Willie nevet viselte. Bár az új jármű bemutatkozása nem sikerült túlságosan fényesre, a harckocsik megjelenése később mégis forradalmi változásokat hozott a hadászatban.

A tank, vagyis a „szárazföldi hajó” koncepciója nem a 20. században született meg: az első harckocsik már Leonardo da Vinci tervezőasztalán megjelentek, viszont a lánctalp és a dízelmotor feltalálásáig a mérnökök eredménytelenül próbálkoztak a jármű megépítésével. A tank ötlete az első világháború alatt aztán rendkívül népszerű lett, mivel a küzdelem első hónapjai során a frontvonalak megmerevedtek, és nyugaton meddő állóháború alakult ki. A stratégák ebben a helyzetben egy olyan eszközre vágytak, melynek segítségével kevés véráldozat árán sikerült áttörni az ellenséges vonalakat; addig ezt csak frontális gyalogsági rohammal lehetett megkísérelni, egy-egy próbálkozás viszont hatalmas veszteségeket okozott.

Az 1914-es esztendőben a brit és francia mérnökök egymással párhuzamosan – de külön utakon járva – neki is láttak a tervezői munkának, és először átépített mezőgazdasági gépekkel, majd primitívebb páncélozott járművekkel próbálták meg elérni a kitűzött célt. Csak az első prototípusok kudarca nyomán született meg egy új jármű megalkotásának az igénye, amit végül is a brit hadsereg vetett be először. Nagy-Britanniában a harckocsit érintő fejlesztéseket az Ernest Dunlop Swinton ezredes és William Hankey vezette Szárazföldi Hajó Bizottság koordinálta, a projekt anyagi forrásait pedig Winston Churchill tengerészeti miniszter biztosította. A tervek elkészítésével William Tritton mezőgazdasági mérnököt bízták meg, ő tekinthető tehát Little Willie – és ezzel együtt az összes harckocsi – szülőatyjának. Churchill egyébként maga is nagy reményeket fűzött az új járműhöz, ezért az első tankot a legszigorúbb titokban gyártottak le, és hatalmas, vízszállítónak álcázott tartályokban szállítottak a nyugati frontra. Mivel a gigantikus tárolóeszközöket sokáig víztartálynak, azaz tanknak álcázták, a katonák – majd a civilek – utóbb a harckocsira is alkalmazták ezt az elnevezést.

Az első, Somme folyó mellett bevetett harckocsi, mely a Little Willie nevet kapta, elsősorban furcsa romboid alakja nyomán maradt meg a köztudatban, miután első bevetése során nem igazolta a tervezők reményeit. „Willie” mindössze óránkénti két mérföldes sebességgel haladt, nem tudott átkelni a lövészárkokon, és első útja során – a túlmelegedés folytán – rövid időn belül mozgásképtelenné vált. Tritton és a fejlesztői stáb a kudarcok nyomán kisebb átalakításokat végzett – például szélesebb lánctalpakat terveztek –, és előbb Big Willie, majd Mother néven használhatóbb prototípusokkal állt elő. Utóbbi modell nyomán kezdődött meg a Mark-harckocsik gyártása, melyek közül az elsők 1916. szeptember 15-én, a Somme folyó mellett „debütáltak.” Időközben a franciák is felzárkóztak a britek mellé, és a Renault FT–17-es modellel olyan harckocsit alkottak meg, melynek ergonómiája komoly hatást gyakorolt a későbbi tervezőkre.

A páncélozott járművek gyártásában tehát az antant szövetségesek szereztek előnyt, az első harckocsik bevetése után azonban a központi hatalmak is rákényszerültek a hasonló fejlesztésekre. Hamarosan a német és orosz hadseregekben is rendszeresítettek lánctalpas-páncélos egységeket, melyek a tank „hőskorában”, az első világháború idején hihetetlen formai változatosságot mutattak. Ezek a járművek még nem tűzerejükkel, hanem elsősorban – a zaj révén – a katonákra gyakorolt sokkhatás miatt bizonyultak hasznosnak; a katonai írók éppen ezért meg voltak győződve arról, hogy a tankok önmagukban nem képviselnek jelentős értéket, és a hadászatban elsősorban támogató egységekként számítottak rájuk.

A két világháború közötti időszakban aztán a német és szovjet stratégák – például Guderian vagy Tuhacsevszkij – meghaladták ezt az álláspontot, és önálló páncélos egységeket szerveztek, miközben a nyugatiak megmaradtak korábbi stratégiájuk mellett. A tank idővel előkelőbb pozíciót követelt magának, és – a német Blitzkrieg 1940-es sikerei nyomán – teljesen átformálta a szárazföldi hadviselést.