2018. január 18.

1918. január 8. | Wilson amerikai elnök meghirdeti 14 pontját

Szerző: Tarján M. Tamás

„X. Ausztria-Magyarország népeinek, akiknek helyét védettnek és biztosítottnak szeretnénk látni a nemzetek között, meg kell adni az autonóm fejlődés legszabadabb lehetőségét.”
(Részlet a wilsoni pontokból)

1918. január 8-i kongresszusi beszédében ismertette Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök híres 14 pontját, melyekről úgy vélte, hozzájárulhatnak majd az első világháború mielőbbi befejezéséhez, illetőleg egy igazságos és tartós béke megkötéséhez.

Az európai közvéleményre jelentős hatást gyakorló 14 pont meghirdetése előtt az Egyesült Államok elnöke több alkalommal is kísérletet tett az antant és a központi hatalmak közti közvetítésre, ezzel együtt pedig Wilson javaslatai is felbukkantak a korai rendezési tervekben. Washington már hadba lépése előtt, 1916 májusában felajánlotta segítségét a békés viszonyok helyreállításában, majd december 20-án – 8 nappal azután, hogy Bécs és Berlin ajánlatot tett az előzetes tárgyalások megkezdésére – felszólította a harcoló feleket, hogy hozzák nyilvánosságra háborús céljaikat. Az antant szövetségesek 1917. január 12-i válaszjegyzékükben – a központi hatalmak által megszállt területek kiürítésén túl – Lengyelország helyreállítását, Elzász-Lotaringia francia kézre juttatását, illetőleg az Oszmán Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia uralma alatt élő „kis nemzetek” felszabadítását jelölték meg céljukként, vagyis igyekeztek azt sugallni, hogy önzetlenül, „nemes érdekekért” ragadtak fegyvert.

Amikor az Egyesült Államok kintlevőségeinek és kereskedelmi forgalmának megmentése érdekében 1917 áprilisában csatlakozott az antanthoz, Wilson ugyancsak a jog és a szabadság védelmével indokolta meg lépését az ország közvéleménye előtt, az esztendő végére azonban az elnök érvei rengeteget veszítettek hitelességükből. Ennek egyik legfőbb oka az Oroszországban időközben lezajló bolsevik hatalomátvétel volt: Leninék már a pétervári puccs előtt – 1917 októberében – az azonnali békekötés mellett kötelezték el magukat, az Ideiglenes Kormány megbuktatása után pedig nyilvánosságra hozták az antant hatalmak között köttetett titkos egyezményeket. E szerződésekből világosan kitűnt, hogy a harcoló feleket mindkét oldalon önös – nacionalista, illetőleg imperialista – érdekek vezérlik, aminek következtében az Egyesült Államok elnöke kellemetlen helyzetbe került, hiszen úgy tűnt, szövetségesei törekvéseiért áldozza fel katonáit a nyugat-európai fronton.

Wilson 14 pontja tehát az amerikai közvélemény megnyugtatására született meg, ugyanakkor azt is hangsúlyoznunk kell, hogy az idealista szemléletű elnök béketörekvései őszinték voltak. Washingtonban 1917 őszétől mintegy 150 szakértő dolgozott Edward M. House elnöki tanácsadó keze alatt – az ún. Inquiry –, akik az európai politikai viszonyok megismerését és a majdani béketárgyalásokon előadandó rendezési javaslatok kidolgozását kapták feladatul. A 14 pont megfogalmazásában is közreműködő munkacsoport feladata rendkívül bonyolult volt, hiszen az amerikai érdekek képviselete és az altruisztikus célok kihangsúlyozása mellett olyan tervezetet kellett készíteniük, melyet az antant országai és a központi hatalmak is rokonszenvvel fogadtak. Ezt az arany középutat – Wilson híres idealizmusán túl – a liberalizmus és demokrácia eszméiből fakadó alapelvek segítségével sikerült megtalálni, melyeket a 14 pont megalkotói az első öt passzusba sűrítettek. Ezekben a pontokban az amerikai elnök javaslatot tett a titkos diplomácia megszüntetésére – és ezzel együtt a békeszerződések nyilvános megkötésére –, a tengerhajózási és kereskedelmi korlátozások eltörlésére, illetőleg indítványozta a gyarmati viták „elfogulatlan és teljesen pártatlan” rendezését és az általános leszerelést.

A következő 8 pont konkrét rendezési javaslatokat tartalmazott a világháború utáni Európa számára, melyek – Belgium és Lengyelország szuverenitásának helyreállításával, Elzász-Lotaringia Franciaországhoz csatolásával, a megszállt balkáni és orosz területek kiürítésével, valamint az ottani népek önrendelkezési jogának biztosításával – sok tekintetben az antant fent ismertetett 1917. januári jegyzékét idézték, egy lényeges eltérés azonban mégis mutatkozott. A 10. pont, mely Ausztria-Magyarország népeivel foglalkozott, csak az „autonóm fejlődés legszabadabb lehetőségét” kívánta megadni az érintett nemzetek számára, ami a Monarchia egyben tartását pártoló diplomáciai körök rövid felülkerekedéséről tanúskodott. Wilson pontjait – és 1918. január 8-i kongresszusi beszédét – egy nemzetközi szervezet megalapítására tett javaslattal zárta, amely az államok szuverenitásának és az általános békének a megóvását kapta volna feladatul.

Az Egyesült Államok szövetségesei kelletlenül fogadták Wilson meglehetősen naiv és idealista javaslatait, ugyanakkor Washington további támogatásának biztosítása érdekében nyíltan nem zárkóztak el a 14 pont megvalósításától, és propagandájukban széles teret biztosítottak az elnök által megfogalmazott elveknek, például a nemzeti önrendelkezés elvének. A wilsoni pontokat a központi hatalmak közvéleménye pozitívan fogadta, az 1918 novemberében aláírt kapituláció után azonban hamar kiderült, hogy a győztesek csupán paravánként használják az idealista politikus javaslatait. Az antant hatalmi érdekeinek árnyékában a nemes eszmék üres szólamokká váltak, melyeket gyakran éppen a wilsoni pontokkal gyökeresen ellentétes szellemiségű döntések elkendőzése érdekében hangoztattak.

E fájdalmas igazságra a Magyarországgal kötött trianoni békeszerződés világít rá a legkiválóbban, hiszen hazánktól később éppen a „nemzeti önrendelkezés” jegyében szakítottak el 3,3 millió magyar anyanyelvű állampolgárt. A 14 pont tehát írott malaszt maradt, így az Egyesült Államok delegációja végül kivonult a párizsi konferenciáról, és külön békeszerződéseket kötött első világháborús ellenfeleivel. Wilson csalódottságát talán az a tény mutatja meg leginkább, hogy az idealista politikus legnagyobb álma, a Népszövetség végül Washington közreműködése nélkül született meg.