2017. november 18.

1919. január 29. | A „legbátrabb város” kiűzi a cseh megszállókat

Szerző: Tarján M. Tamás

„Az Országgyűlés fejet hajt Balassagyarmat lakóinak és védőinek az 1919-es támadás idején a város hősies védelmében tanúsított bátor magatartása előtt, ezért az alábbi törvényt alkotja: 1. § Az Országgyűlés Balassagyarmat védőinek tántoríthatatlan bátorságát örök emlékezetül törvénybe iktatja. 2. § Az Országgyűlés Balassagyarmat városnak a „Legbátrabb Város” („Civitas Fortissima”) címet adományozza.”
(Részlet a 2005. évi XXXIX. törvénycikkből)

1919. január 29-én kelt fel Balassagyarmat lakossága a nógrádi várost két hete megszállás alatt tartó cseh legionáriusok ellen, akiket a közelben állomásozó magyar katonaság segítségével még azon a napon kiűztek a településről. A balassagyarmati vasutasok, polgárok és katonák bátorságának köszönhetően a város a trianoni béke után is Magyarország része maradt, sőt, a felkelés eredményeként a csehszlovákok feladták a borsodi szénmedence meghódítására vonatkozó ambícióikat.

Annak ellenére, hogy az 1918. november 13-i belgrádi fegyverszünettel a Károlyi-kormány papíron viszonylag kedvező pozíciót biztosított Magyarország számára – hiszen a szerződés az ideiglenesnek hitt demarkációs vonalat a Marosnál vonta meg, északon pedig nem követelt magyar csapatkivonást –, a gyakorlatban az írott szó már semmit sem ért: azzal egy időben, hogy az antant Belgrádban garantálta a fegyverszüneti vonalak sérthetetlenségét, román és cseh csapatok törtek be hazánk területére. Mivel a Károlyi-kormány attól tartott, hogy a fegyveres ellenállás ronthatja Magyarország pozícióit a béketárgyalásokon, és abban bízott, hogy az ellenséges erők bevonulása a békeszerződés megkötésekor nem bír majd jelentőséggel, kerülte a konfliktust az előrenyomuló seregekkel. Így esett, hogy a Felvidékre november elején betörő cseh légió akadálytalanul foglalhatta el Trencsént, majd Losoncot, az antant hatalmak pedig december 23-i jegyzékükben a Duna és az Ipoly vonalánál jelölték ki az új demarkációs vonalat.

A budapesti kormányzat tehát kétszeresen is tévesen mérte fel az adott politikai helyzetet, ugyanis a hitegetés ellenére a párizsi békekonferencia szervezői nem tekintették partnernek Károlyit, a nemzeti önrendelkezés elvét meglehetősen rugalmasan értelmező utódállamok pedig a megszállás után azonnal megkezdték saját közigazgatásuk kiépítését, ami majdnem mindenhol visszafordíthatatlan folyamatnak bizonyult. A kevés kivételek egyike az Ipoly bal partján fekvő Balassagyarmat volt, ahová a Cseh Légió Augustin Lauka vezette kontingense – egyébként az antant utasítására hivatkozva – 1919. január 15-én vonult be. A megszállók komoly ambíciókkal keltek át a demarkációs vonalat képező folyón, ugyanis szemeik előtt már Aszód, Miskolc és Gyöngyös elfoglalása és a térség gazdag szénmedencéjének meghódítása lebegett, de mindenesetre arra törekedtek, hogy addig nyomuljanak előre, amíg csak lehetséges.

A január 15-i bevonulást követően Balassagyarmaton is hasonló forgatókönyv szerint játszódtak az események, mint a történelmi Magyarország bármelyik elcsatolt városában: a megszálló cseh csapatok a laktanya, a posta és a vasútállomás elfoglalásával biztosították uralmukat, majd azonnal nekiláttak az impériumváltás megszervezésének. Annak dacára, hogy Balassagyarmat lakosságának túlnyomó része magyar volt, a bevonuló katonaság kimondta a terület „önkéntes” csatlakozását a megszülető Csehszlovákiához, szimbolikus módon lecserélte a közintézmények magyar feliratát, és – Bazovszky Lajos személyében – zsupánt állított az Ipolyon túli területek élére. A teljes „meghódoltatás” csak idő kérdése volt, hiszen Bazovszky január 25-ével lényegében átvette Balassagyarmat irányítását, ezután pedig a csehek első és legfontosabb teendője a városvezetés csehszlovák hűségre kényszerítése lett. Lauka azonban mégsem tudta megvalósítani tervét, ugyanis január 27-én, Rákóczi István kormánybiztos vezetésével a helyi tisztviselők titokban fogadalmat tettek, hogy szembeszegülnek a megszállókkal, a következő két napban pedig megszervezték a cseh katonák kiűzését.

Ehhez komolyabb propagandára nem is volt szükség, hiszen a csehszlovák uralom két hetében elszenvedett diszkriminatív intézkedések, a magyar közalkalmazottak elbocsátása és a többségi etnikum háttérbe szorítása miatt a társadalmi feszültség a tetőpontjára hágott. A lakosság nagy része ennek megfelelően ellenszegült a csehek lefegyverzési parancsának, január 29-én pedig az addig rejtegetett puskákat és egyéb fegyvereket a megszállók ellen is fordította. A városvezetés ugyanakkor nem egyedül készült a legionáriusok kiűzésére: a „csehkiverést” megelőző napokban Rákóczi István kormánybiztos felvette a kapcsolatot a Magyarnándor mellett állomásozó magyar erőkkel, és elérte, hogy 29-én hajnalban Vizy Zsigmond és Bajatz Rudolf századosok támadást intézzenek a balassagyarmati laktanya ellen.

Az ostrom végül délutánig elhúzódott, ugyanis a védők heves ellenállása következtében a magyarnándori katonák komoly veszteségeket szenvedtek, és egy időre vissza is vonultak; ezekben a válságos órákban a hős balassagyarmati polgárok tartották a magyar állásokat, a délutáni órákra visszatérő katonák pedig az iglói géppuskásokkal kiegészülve már elegendő erőt mutattak ahhoz, hogy a csehek kitűzzék a fehér zászlót. Ezzel egy időben a város polgárai másutt is utcai harcba bocsátkoztak a megszállókkal, akik Augustin Lauka halála után visszamenekültek az Ipoly túlpartjára. Mire az este leszállt, Balassagyarmat középületein ismét magyar zászló lengett, a győzelem és a nógrádi városka visszavétele után szerveződő ellenállás pedig a losonci parancsnokságot is rémülettel töltötte el.

Jóllehet, a város visszavétele után több hadi cselekmény nem történt a térségben, a január 29-i hősies helytállás elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a csehek ne próbálkozzanak többet a folyón való átkeléssel, és végleg feladják a borsodi szénmedence meghódítására vonatkozó elképzeléseiket. Balassagyarmatot az 1919 januárjában végrehajtott hőstett miatt később a „legbátrabb város” néven emlegették, a rendszerváltás után aktivizálódó patrióták kezdeményezésére pedig az Országgyűlés 2005-ben törvényben is megemlékezett a lakosság helytállásáról. A Civitas Fortissima megtartása ugyanakkor komoly tanulságokkal is szolgált az utókor számára, hiszen Balassagyarmat példája kiválóan megmutatta, hogy a történelmi Magyarországot feldaraboló utódállamokkal szemben még egy ilyen elszigetelt és kevés vérontással járó akció is komoly sikereket eredményezhetett (volna).