rubicon
back-button Vissza
1919. március 23.

Benito Mussolini létrehozza fasiszta mozgalmát

Szerző: Tarján M. Tamás

1919. március 23-án alapította meg a fasiszta mozgalmat Benito Mussolini, az Olasz Királyság későbbi „ducéja”, diktátora.

Mussolini az észak-itáliai Forli város közelében született,  szegény családban, apja kovácsmester és a marxista eszmék híve, a munkásmozgalom egyik jelentős helyi tagja volt. A fiatal Benito is a marxista, majd az anarchista eszmék híve és hirdetője lett, így hiába szerzett tanári diplomát, hamarosan el kellett hagynia Olaszországot. Svájcban, majd az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Trient (ma: Trento) városában élt, különféle szélsőbaloldali lapokat szerkesztett.

Ideológiai váltása az első világháború idején következett be, szakított a nemzetköziséget hirdető marxizmussal, és a nemzeti érzelmű kispolgárság mellé állt, amit világháborús élményeivel magyarázott (maga is harcolt két évet, súlyosan meg is sebesült). Mussolini 1918 végére olyan programot hozott létre, amely szociális és nemzeti szempontoknak egyaránt helyet hagyott, mondhatni, régen és újonnan vallott eszméit tükrözte. Következő év tavaszán ezzel a programmal bontott zászlót a fasiszta mozgalom, mely nevét a lictorok hatalmát jelképező ókori római bárdtól, a fascestől vette.

Mussolini számos egykori kommunistát tömörítő szélsőjobboldali szervezete – talán nem véletlenül – épp a kommunista párt elleni harcot tűzte céljául. A „harc” szó azonban nem csak politikai, hanem valós jelentésében is értendő, a fasiszta párt félkatonai különítményei, az ún. feketeingesek ugyanis nem riadtak vissza az erőszaktól és a terrorakciótól sem.

A fasiszták megjelenésével a politikai élet egyre erőszakosabb és kaotikusabb lett, Mussolini pedig éppen erre a káoszra építve erősödött meg, szervezetét a rend pártjának állítva be. 1922-ben feketeingesei élén Rómába vonult (marcia su Roma), III. Viktor Emánuel király (ur. 1900-1946) pedig megbízta őt a kormányalakítással. 1924-ben, egy számos visszaéléssel és csalással tarkított választás után megszerezte a teljhatalmat is, melyet „duceként” 1943-ig (északon 1945-ig) kezében tartott.

Mussolini fasiszta tömegpártja és hatalomra kerülése lett a minta valamennyi európai szélsőjobboldali vezér, köztük a német Adolf Hitler számára, de a Szálasi Ferenc vezette magyar hungaristák is az olasz fasizmust tekintették ideológiájuk alapjának.