2018. április 20.

1920. április 15. | Rejtélyes gyilkosság South Braintree-ben – Sacco és Vanzetti ügyének kezdete

Szerző: Tarján M. Tamás

„Fiatal koromban azt vártam, hogy Sacco és Vanzetti történetét egyszer majd éppolyan gyakran és éppolyan meghatóan mesélik, éppolyan ellenállhatatlan lesz, mint Jézus Krisztus története.”
(Kurt Vonnegut)

1920. április 15-én ölték meg a Massachusetts államban található South Braintree cipőgyárának számvivőjét, Fred Parmentert és Alessandro Berardellit, a telep egyik biztonsági őrét. A rablógyilkosságért később két olasz anarchistát ítéltek halálra, a Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti elleni eljárás azonban inkorrekt és igazságtalan volt, mely éppen ezért hét éven keresztül lázban tartotta az Egyesült Államok és a világ közvéleményét.

A kezdetben hétköznapinak tűnő bűncselekményt a szemtanúk szerint „olasznak látszó” férfiak követték el a massachusettsi városkában. A banditák több lövéssel végeztek Parmenterrel és Berardellivel, majd egy Buick gépkocsival elmenekültek a helyszínről. A zsákmány 15 000 amerikai dollár volt, ami akkoriban komoly összegnek számított. A nyomozó hatóságok a rablógyilkosságot hétköznapi ügyként kezelték, hiszen a bevándorlók – főleg az olaszok – között szép számmal akadtak, akik a bűn útjára tértek, a ballisztikai vizsgálat szerint pedig a lövéseket egy 32-es kaliberű Colt pisztolyból adták le, ami az egyik legkönnyebben beszerezhető fegyvertípus volt az Államokban.

A helyszínen talált nyomok alapján a rendőrök egy Mike Boda – más néven Mario Buda – nevű olasz férfi után kezdtek nyomozni, akit egy bostoni garázsban meg is próbáltak csapdába csalni. Az 1920. május 4-én végrehajtott akció végül félsikerrel zárult, Buda ugyanis elmenekült a helyszínről, két másik olasz anarchista, Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti azonban már nem volt ennyire szerencsés. Az elfogott férfiaknál több lőfegyvert, többek között egy 32-es kaliberű Coltot és egy 38-as Harrington & Richardson revolvert is találtak, ami duplán okot adott a gyanúra, mivel a South Braintree-ben meggyilkolt biztonsági őrtől éppen egy 38-ast tulajdonítottak el.

Bár a per tárgyalása előtt hangsúlyoznunk kell, hogy Sacco és Vanzetti bűnösségét, vagy ártatlanságát a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, ahhoz nem fér kétség, hogy az eljárás nem a bizonyítékokra, hanem a bírói előítéletekre támaszkodott. A vádlottak 1908 óta éltek az Egyesült Államokban, és az eltelt 12 esztendő alatt szoros kapcsolatot építettek ki a különféle anarchista-, illetve szakszervezeti mozgalmakkal. Sacco egy cipőgyárban dolgozott – a per során természetesen ez is a gyanút erősítette –, Vanzetti pedig halárusként tengette életét, eközben azonban mindketten aktívan részt vettek a munkásság szervezésében; a két férfi ezzel már idejekorán magára vonta az amerikai hatóságok figyelmét, ugyanis az 1917. évi pétervári bolsevik hatalomátvétel és az európai kommunista puccskísérletek után az Egyesült Államokban az összes radikális mozgalmat gyanakodva figyelték.

A bevallottan anarchista vádlottakat az igazságszolgáltatás is előítélettel kezelte, Sacco és Vanzetti helyzetét pedig tovább rontotta, hogy Webster Thayer személyében olyan bíró ítélkezett felettük, aki nem rejtette véka alá ellenszenvét. Thayer elfogultságát mutatja, hogy a per során nem a bűncselekményre, illetve a rendelkezésre álló sovány bizonyítékokra koncentrált, hanem morálisan akarta megsemmisíteni a két „felforgatót”, akiknek többek között azt is felrótta, hogy az első világháború idején elkerülték a katonai szolgálatot.

Sacco és Vanzetti védőügyvédje, Fred H. Moore szintén politikai síkra terelte a South Braintree-i gyilkosság tárgyalását, és megpróbálta felébreszteni a munkásság szimpátiáját a vádlottak irányában. Moore taktikája eredményes volt, Amerikában és szerte a világban később több százezren vonultak utcára Sacco és Vanzetti szabadon bocsátásáért, a párizsi anarchisták pedig egy véres bombamerénylettel tiltakoztak a per ellen. Ami a bizonyítékokat illeti, a rendőrség nem volt könnyű helyzetben, mivel a helyszínelőknek nem állt rendelkezésére olyan technológia, amivel kétséget kizáróan bebizonyíthatták volna, hogy a gyilkos golyók valóban Sacco, vagy Vanzetti fegyveréből származnak. Mindeközben a vád és a védelem százával idézte be a tanúkat, a vallomások azonban nem könnyítették volna meg egy pártatlan bíróság dolgát, ugyanis százféle módon, többnyire aszerint interpretálták az eseményeket, ahogy azt a vádlók, vagy a vádlottak érdeke megkívánta. Thayer bírót természetesen mindez nem zavarta meg döntésében: 1921. július 14-én bűnösnek találta Saccót és Vanzettit, és mindkettejüket halálra ítélte.

A pert általános felháborodás követte: Genftől San Franciscóig több millióan tüntettek a két férfi ügyének újratárgyalásáért, közben pedig számos értelmiségi, például Albert Einstein, Romain Rolland, és H. G. Wells is felszólalt Sacco és Vanzetti védelmében. Az elítéltek hét esztendőt töltöttek halálsoron, ez idő alatt pedig egyre-másra érkeztek a sikertelen fellebbezési kérelmek a Massachusettsi Legfelső Bírósághoz. Pedig a két férfi bűnösségét korántsem sikerült megnyugtatóan bizonyítani, sőt, 1925-ben egy portugál elítélt, Celestino Medeiros azt állította, hogy az ő bandája követte el a South Braintree-i gyilkosságokat. Bár a bíróság végül nem vette figyelembe a portugál férfi vallomását, Massachusetts kormányzója 1927-ben vizsgálatot rendelt el, és három „köztiszteletben álló férfit” kért fel az eljárás megítélésére, akik szintén bűnösnek találták a két anarchistát. Saccót és Vanzettit 1927 augusztusában végezték ki, haláluk újabb tömegtüntetéseket eredményezett az Egyesült Államokban.

Bár a per óta több mint 90 év telt el, Sacco és Vanzetti ügyét máig nem sikerült megnyugtató módon lezárni: Egyfelől Michael Dukakis massachusettsi kormányzó 1977-ben rehabilitálta az olasz anarchistákat, és elismerte, hogy a két férfi egy inkorrekt eljárás eredményeként, elsősorban politikai orientációja miatt került villamosszékbe. Másfelől viszont az utólagos vizsgálatok során bizonyosságot nyert, hogy a Saccónál megtalált fegyver megegyezik a gyilkosságnál használt 32-es Colttal, tehát az egyik emigráns valószínűleg mégsem ártatlanul került az egyébiránt részrehajló bíróság elé.