rubicon
back-button Vissza
1921. augusztus 28.

Kirobban a nyugat-magyarországi felkelés

Szerző: Tarján M. Tamás

1921. augusztus 28-án támadta meg Ágfalva mellett a Burgenlandba érkező osztrák csendőröket a Prónay Pál és Héjjas Iván által irányított Rongyos Gárda. Az apró katonai győzelem után másfél hónapos felkelés kezdődött, mely során a magyar irreguláris erők megpróbálták megakadályozni, hogy Ausztria megszerezze Nyugat-Magyarországot; bár céljukat nem érték el, a konfliktus hozzájárult ahhoz, hogy – a híres népszavazás után – Sopron és környéke magyar kézben maradhasson.

Bár az első világháborúban elszenvedett vereséget követően a Károlyi-kormány – Linder Béla hadügyminiszter – döntése nyomán a hazatérő magyar erőket leszerelték, a köztársaság pacifista politikája, majd a kommunista hatalomátvétel láttán számos fegyveres szervezet alakult. Az egyik legismertebb ilyen alakulat az 1919 áprilisában, Héjjas Iván vezetésével létrejött Rongyos Gárda volt. Mivel az 1920-as év során ezek a szabadcsapatok mindinkább szembekerültek a kormányzat konszolidáló szándékával, sokan a nyugati határszélre vonultak, mert itt még volt remény a trianoni békediktátum felülírására. Az osztrák nemzetgyűlés – etnikai alapon – 1918 novemberében bejelentette igényét a nyugat-magyarországi területekre, melyet Burgenland – azaz Várföldek – néven, önálló tartományként akart elcsatolni Magyarországtól. Azon túl, hogy a közvéleményt felháborította, hogy egy másik vesztes állam hazánk kárára próbál terjeszkedni, a nyugati szervezkedést az is segítette, hogy Ausztria csekély katonai erővel rendelkezett.

A nyugat-magyarországi harcokat közvetlenül megelőző esemény a fölöstömi osztrák fegyverraktár kirablása volt, amit Francia Kiss Mihály osztaga 1921. július 30-án hajtott végre. Az innen zsákmányolt 2000 lőfegyver adta később a Rongyos Gárda tűzerejének jelentős részét. 1921. augusztus 28-án aztán elérkezett Sopron átadásának a napja, Ostenburg-Moravek Gyula, a Nemzeti Hadsereg tisztje azonban megtagadta az engedelmességet, a Francia Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor vezette felkelők pedig Ágfalva mellett megfutamították a bevonuló osztrák csendőröket.

Másfél hónapos küzdelem kezdődött, melyben a Rongyos Gárda, a horvát és magyar lakosság támogatásával, kiűzte az osztrákokat Nyugat-Magyarországról. A csatákat jellemzően kis létszámú, irreguláris magyar erők vívták a hasonló erősségű csendőrcsapatokkal; a harcok a felkelők részéről 24 áldozatot követeltek, és az – ismeretlen – osztrák veszteségek sem lehettek ennél nagyobbak. Bár Magyarország elszigetelt helyzete miatt nem támogathatta a Rongyos Gárda harcait, a terület átadásáért sem tett túl sokat, inkább kivárt. Horthy szeptember elején azzal a paranccsal küldte a helyszínre Gömbös Gyulát, hogy szüntesse meg a lázadást, a tisztnek azonban a valóságban nagyobb gondja volt Prónayék utánpótlásának biztosítására, mint a fegyverszünet kivívására.

A zűrzavar végül Magyarországnak kedvezett, Olaszország ugyanis október elején vállalkozott arra, hogy egy konferencián közvetít a két fél között, a vitatott hovatartozású terület ügyében. Ebbe jobb híján Ausztria is beleegyezett, mivel csendőrosztagai teljesen kiszorultak a tartományból, Prónay pedig október 4-én – Felsőőr fővárossal – kikiáltotta a független Lajtabánságot. Magyarországnak is érdekében állt elfogadni az olasz ajánlatot, hiszen Prónay Pál kvázi-állama – bevételek híján – nem ígérkezett hosszú életűnek.

A felek október 11-én, Velencében ültek tárgyalóasztalhoz, és két nappal később sikerült is megállapodniuk: Ausztria beleegyezett, hogy Sopron környékén népszavazást írnak ki a terület hovatartozásáról, cserében viszont azt követelte, hogy a Rongyos Gárda nyolc napon belül vonuljon ki Nyugat-Magyarországról. A magyar fél nem tett eleget azonnal a kérésnek, közben ugyanis október 20-án IV. Károly (ur. 1916-1918)  éppen Nyugat-Magyarországra érkezett, hogy másodszor is kisérletet tegyen trónja visszaszerzésére. Horthy parancsára Prónay végül november 10-én mégis kiürítette a területet, így sor került a népszavazásra.

A december 14-16-a között megtartott soproni szavazás eredménye jól ismert: a vitatott hovatartozású területen élő lakosság nagy része a visszatérés mellett voksolt, így a trianoni Magyarország – ebben az egy esetben – jelentős revíziós sikert aratott, mely ráadásul tartósan is bizonyult. Sopron, a leghűségesebb város és néhány környező falu magyar maradt, Nyugat-Magyarország többi része pedig, Burgenland tartomány néven, Ausztria része lett.

Az eredmény mindazonáltal nem fedte le a felkelők követeléseit, ezért Prónay, Sigray Antal és Hir György 1922 során előkészítette a második felkelést, melyet – a külpolitikai bonyodalmak elkerülése érdekében – az osztrák és magyar rendfenntartó szervek közösen vertek le. A két utódállam közötti határvonal megszilárdult, és az irredentizmus követői között vélhetőleg ennek megváltoztatására volt a legkevesebb szándék; a nyugat-magyarországi felkelés tehát nem csak azzal a tanulsággal szolgált, hogy a fegyveres ellenállás révén kedvezőbb békét lehetett kicsikarni – ezt 1923-ban a török példa is megmutatta –, de azt is, hogy a népszavazás után meghúzott, viszonylag igazságos határvonalak sokkal jobban szolgálták volna a közép-európai stabilitás ügyét.