2017. szeptember 22.

1921. december 22. | A Bethlen-Peyer-paktum aláírása

Szerző: Tarján M. Tamás

„A tárgyalások kiindulási pontja az volt, hogy a magyar szociáldemokrata munkásság hivatalos képviselői és orgánumai a nyilvánosság előtt ismételten hangsúlyozták, hogy a szociáldemokrata munkásság az ország érdekeit a magáéival azonosoknak tekinti, s kész a nemzet újjáépítésének történelmi nagy munkájában teljes erővel és áldozatkészséggel részt venni. Hogy ezt kellő sikerrel és belső megnyugvással tehesse, szükséges, hogy a közhatalomnak a szociáldemokrata munkásságra nézve sérelmes kezelése megszűnjék, a megtorlás politikája helyébe a megbocsátás és a kiengesztelődés politikája lépjen és oly intézkedések történjenek, melyek a kivételes állapotok révén megszorított közszabadságokat a lehetőségig biztosítják.”
(Részlet a paktum szövegéből) 

1921. december 22-én kötötte meg Bethlen István miniszterelnök és Peyer Károly, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt első embere a két politikus után elnevezett Bethlen-Peyer-paktumot. Az egyezménynek köszönhetően a szociáldemokraták visszatérhettek a nyilvános politikai életbe, korlátozott gyülekezési jogot és parlamenti képviseletet nyertek, ezért cserében azonban radikális – köztársasági – nézeteikről, a vidéki munkásság és a közalkalmazottak megszervezéséről és a kormány külpolitikájának bírálatáról is le kellett mondaniuk.

Miután az MSZDP a tanácsköztársaság 133 napja alatt összeolvadt Kun Béláék kommunista pártjával, a proletárdiktatúra bukása ezt a politikai szervezetet is magával rántotta, annak ellenére, hogy 1919 augusztusában olyan emberek – például Peidl Gyula, majd Peyer Károly – vették át az irányítást, akik nem vállaltak szerepet a vörösök kormányzásában. Az 1919–21 közötti időszak igen nehéznek bizonyult a párt számára, ugyanis a keresztény-konzervatív rendszer számos téren korlátozta tevékenységét, gyakran zaklatták a hatóságok, a Teleki Pál első miniszterelnökségéig dúló fehérterroristák pedig ebben az időszakban szétverték a Népszava szerkesztőségét, és 1920 februárjában a lap két munkatársát – Somogyi Bélát és Bacsó Bélát – is meggyilkolták.

Az MSZDP elhallgattatására irányuló kísérletek ugyanakkor egyértelmű kudarcot vallottak, hiszen a párt a gyári munkások, a szakszervezetek és a közalkalmazottak – például a postások és vasutasok – körében igencsak népszerű volt, ez a társadalmi réteg pedig állandó bázist biztosított a szociáldemokraták számára. Ezt a helyzetet az 1921 áprilisában hatalomra jutó „konszolidátor”, gróf Bethlen István is jól látta, aki konzervatív pártépítési ambíciói következtében gyakorlatilag kétfrontos harcra kényszerült az ellenzékbe szoruló szélsőjobboldali és a régóta ellenzéki álláspontot képviselő szociáldemokraták, illetve liberálisok között. Bethlen tisztában volt azzal, hogy az erő politikája nem vezethet eredményre az MSZDP-vel szemben, ezért 1921 decemberében tárgyalásokat kezdeményezett a párt vezetőjével, Peyer Károllyal, december 22-én pedig titkos paktumot kötött vele, melynek értelmében a baloldali formáció visszatérhetett a „legális” politikai életbe.

Bethlen István ugyanakkor a „szalonképességnek” rendkívül magas árat szabott: Peyeréknek az egyezmény értelmében le kellett mondaniuk a közalkalmazottak és a vidéki munkásság megszervezéséről – vagyis a párt fő fegyverétől, a sztrájktól is megváltak –, vállalniuk kellett, hogy a mezőgazdasági dolgozók körében nem hoznak létre új szervezeteket, felhagynak a kormány ellen folytatott radikális köztársasági propagandával és a hivatalos külpolitika kritizálásával. Cserében a Bethlen-kormány lehetőséget teremtett arra, hogy a párt teljes jogú „tagságot” nyerjen a magyar politikai életben, tehát a szociáldemokraták az 1922. évi választásokon már megmérettethették magukat, és a paktumnak köszönhetően 1944-ig képviseletet nyertek a törvényhozásban.

Az egyezmény további pontjaiban Bethlenék korlátozásokkal ugyan, de visszaállították a gyülekezési jogot, feloldották az egyesületek és szakszervezetek zárolt bankbetéteit, illetőleg mérsékelték a hatósági felügyeletet a Szociáldemokrata Párt felett. Fontos megemlíteni, hogy a miniszterelnök ígéretet tett a munkások stabil életkörülményeinek biztosítására is, azaz vállalta, hogy törvényt hoz az idősek, özvegyek és árvák ellátásáról, illetve a rokkantbiztosításokról. Bár a Bethlen-Peyer-paktum tényét az MSZDP a megállapodás szerint nyilvánosságra hozta, az egyezmény tartalma egészen 1923 szilveszteréig rejtve maradt.

A Népszava akkori „tényfeltáró” cikke aztán egyfelől botrányt keltett, másfelől pedig elindított egy vitát, amit még ma sem tekinthetünk lezártnak. Felmerül ugyanis a kérdés: ki járt jól a megegyezéssel? Elsősorban nyilván Bethlen István, hiszen a paktummal megosztotta baloldali ellenfeleit – a kommunistákat ugyanis leválasztotta a szociáldemokratákról, utóbbi párt pedig beszüntette együttműködését a liberálisokkal –, ezzel pedig komoly lépést tett előre a politikai élet stabilizálása terén. De mennyit profitált a megegyezésből a Szociáldemokrata Párt?

Abból a szempontból Peyer Károlyék is bizonyosan jól jártak, hogy visszatérhettek a politikai életbe, a kommunista párt betiltásának köszönhetően pedig monopol helyzetet élvezhettek a baloldalon egészen addig, míg az 1944-es német megszállás illegalitásba nem száműzte őket. Ezekért az eredményekért azonban Peyeréknek hatalmas árat kellett fizetni, hiszen a paktum az összes olyan fegyvert kivette a szociáldemokraták kezéből, amivel hatékonyan befolyásolhatták volna a politika alakulását. Részben ebből ered az a vádaskodás, amivel a külföldi munkáspártok, illetve a kommunisták a Bethlen-Peyer-paktum nyilvánosságra kerülése után illették Peyer Károlyt, tudniillik, hogy a „munkásarisztokrácia” vezetőjeként „behódolt a tőkének”, vagyis a keresztény-konzervatív kormányzatnak.