2017. december 11.

1922. április 1. | IV. Károly magyar király halála Madeirán

Szerző: Tarján M. Tamás

34 esztendős korában, 1922. április 1-jén halt meg Madeira szigetén spanyolnáthában Magyarország utolsó királya, IV. Károly.

Károly apja Ferenc Ferdinánd későbbi trónörökös öccse, Ferenc József császár unokaöccse volt, így igen messzire állt a tróntól, ezért nyilvános iskolában, a bécsi bencéseknél végezhette középfokú tanulmányait, majd Prágában jogot, államtudományt és közgazdaságot tanult. Trónra kerülésében számos körülmény közrejátszott: Ferenc József fia, Rudolf főherceg még 1889-ben öngyilkosságot követett el, eztán Károly nagybátyja, Ferenc Ferdinánd lett az örökös, aki Chotek Zsófiával kötött rangon aluli házassága miatt nem adhatta gyermekeinek trónját, így az később Károlyra szállhatott. Ferenc Ferdinánd ráadásul 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozata lett – közvetve ezzel az eseménnyel robbant ki az első világháború – így maga Károly lett a trónörökös. Ferenc József 1916 novemberében bekövetkező halálával 29 évesen léphetett a trónra, december 30-án koronázták meg feleségével, Bourbon-Pármai Zitával együtt.

Az új császár-király átvette a háborús főparancsnokságot, elbocsátotta Tisza István magyar miniszterelnököt, és a háború lezárására törekedett, sógorán, Sixtus hercegen keresztül véve fel a kapcsolatot Clemenceau francia kormányfővel. Károly hajlandó lett volna beleegyezni a Monarchia integritásának megtartása érdekében abba is, hogy szövetségese, Németország a háború végén elveszítse Elzászt és Lotaringiát. Az ún. Sixtus-levelet Franciaország viszont nem a béke elősegítése, hanem a központi hatalmak közti egység megbontása érdekében használta fel: a levél hatalmas botrányt keltett, Károlynak a presztízsveszteség miatt bele kellett törődnie a háború folytatásába, és abba is, hogy a győzelem után német főparancsnokság alá kerüljön a Monarchia hadserege. Ez az alku késztette az antantot arra, hogy a Monarchiát felosztását sürgető kéréseknek engedjen, bebizonyosodott ugyanis, hogy IV. Károly birodalma nem képes Németország erejét ellensúlyozni.

1918 őszére az összeomlás biztossá vált, amit Károly a Monarchia föderális átszervezésével, a választójog kiszélesítésével próbált megakadályozni, de ajánlata már gyenge volt: a nemzeti tanácsok egyre-másra mondták ki függetlenségüket. A magyar ügyek intézésére kinevezett „homo regius”, József főherceg még Károly nevében bízta meg Károlyi Mihályt a kormányalakítással, november 13-án kelt eckertsaui nyilatkozatában viszont a császár-király már lemondott a kormányzás jogáról. A Monarchia utódállamaiban a következő napokban sorra kikiáltották a köztársaságot (Magyarországon 16-án), így Károly Svájcba távozott, ott tartózkodott a Párizs környéki békék megalkotása, a tanácsköztársaság, majd Horthy hatalomra kerülése idején is.

1920-ban viszont már ideiglenesnek értékelte két évvel korábbi lemondását, és visszatérése érdekében kapcsolatba lépett Horthy Miklóssal. A kormányzó tengernagy – elsősorban a kisantant várható ellenlépéseire hivatkozva – ezt ellenezte, s amikor Károly 1921 márciusában váratlanul megjelent Budapesten, Horthy nem volt hajlandó átadni neki a hatalmat. A király ismét Svájcba távozott, ám októberben legitimista híveinek katonai segítségével újra megpróbálta visszaszerezni trónját. A lassan vonuló királyi haderővel 1921. október 23-án Budaörs mellett csaptak össze a kormányzó seregei. Károly másodszor sem vállalta a polgárháborút, tétlenkedő csapatait Horthy bekerítette, így a király másnap megadta magát. Utolsó Habsburg uralkodónkat Tihanyba, majd Bajára szállították, ahonnan a Glowworm nevű angol monitor és a Cardiff hadihajó a portugál Madeira szigetére vitte őt. Itt érte a halál a következő év áprilisának első napján.