2017. május 26.

1922. november 4. | Tutanhamon sírjának felfedezése

Szerző: Tarján M. Tamás

„…ahogy a szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz, a szoba részletei lassan kiemelkedtek a homályból. Furcsa állatok, szobrok és arany – mindenhol az arany csillogása. Ebben a pillanatban – ami a többiek számára bizonyára végtelen hosszúnak tűnt – elállt a szavam a csodálkozástól, és amikor Lord Carnarvon már nem bírta tovább a várakozást, és kérdezősködni kezdett, hogy látok -e odabenn valamit, csak ennyit tudtam mondani: 'Igen, csodálatos dolgokat.'”
(Howard Carter)

1922. november 4-én fedezték fel Howard Carter brit régész munkásai a Tutanhamon egyiptomi fáraó (ur. kb. Kr. e. 1335-1325) sírkamrájához vezető lépcsősort. A fiatalon – legfeljebb 19 évesen – elhunyt uralkodó, akinek regnálása nem tartozott éppen az ókori birodalom legjelentősebb korszakai közé, a felfedezés következtében hamarosan világhírű lett, sírja ugyanis 3000 év után szinte teljes épségben várta a modern kor látogatóit.

Tutanhamonról a 2008–10 között végzett DNS-vizsgálatok kétséget kizáróan megállapították, hogy a híres Amarna-reformmal kísérletező fáraó, IV. Amenhotep (ur. Kr. e. 1355-1337) fia volt, aki uralkodása során az általa választott istenség – Aton – tiszteletére nevét Ehnatonra változtatta. A nagyjából 10 évig regnáló, fiatalon elhunyt Tutanhamon az új – átmenetinek bizonyuló – fővárosban, Ahet-Atonban látta meg a napvilágot, és körülbelül 8 esztendős koráig Tutanhaton néven élt. Ebben az évben aztán – mivel Ehnaton, után bátyja, Szemenhkaré (ur. kb. Kr. e. 1337-1335) is életét vesztette – a 18. dinasztia utolsó sarjaként őt ültették Egyiptom trónjára, Tutanhaton pedig nevelői hatására rövidesen visszaállította Amon isten – és vele az Amon-papság – régi uralmát.

A változás nyomán a gyermek fáraó a Tutanhamon nevet vette fel, és feltehetőleg egy évtizeden át uralkodott feleségével – és leánytestvérével –, Anheszenamonnal az oldalán, aki – a Carter által felfedezett sírkamra tanúsága szerint – kétszer is teherbe esett, ám mindkét alkalommal elvetélt. Az ifjú király végül igen fiatalon, örökös nélkül fejezte be életét, váratlan elhunytát épp ezért – és a zűrzavaros korszakból következtetve – sokáig gyilkosságnak gondolták; egy 2005-ös orvosi vizsgálat aztán a halál okát egy csonttörésből eredő fertőzésre és üszkösödésre vezette vissza, de arra is fény derült, hogy Tutanhamon valószínűleg maláriától is szenvedett.

Akármi legyen is az igazság, az tény, hogy miután a Királyok Völgyének 62-es sírkamrája lezárult Tutanhamon felett, Egyiptomra zűrzavaros évek köszöntöttek: a 18. dinasztia a fáraóval kihalt, Ay (ur. Kr. e. 1325-1321) és Horemheb (ur. Kr. e. 1321-1294) uralkodása után pedig az idős Ramszesz hadvezér (ur. Kr. e. 1294-1292) alapított újabb dinasztiát, akinek utódai ismét felvirágoztatták az országot. A Ramszeszek korára ugyanakkor a gyermek fáraó már teljesen feledésbe merült, amit az is bizonyít, hogy VI. Ramszesz (ur. Kr. e. 1145-1137) síremlékének építésekor Tutanhamon sírkamrájának bejárata elé hordták a munkálatokból származó törmelékeket.

A feledékenységnek pozitív és negatív következményei is voltak, hiszen egyfelől a sír megmenekült a kincsvadászoktól – oda csak két alkalommal, nem sokkal a temetés után törtek be, és nem okoztak jelentős veszteséget –, másfelől azonban a 20. század archeológusainak ugyancsak meg kellett dolgozniuk azért, hogy felfedezzék Tutanhamont. Howard Carter, aki 1907 óta állt a dúsgazdag angol arisztokrata, Lord Carnarvon alkalmazásában, és korábban a 18. dinasztia szinte összes fáraójának – például Hatsepszutnak, IV. Thotmesznek és I. Amenhotepnek – a sírját feltárta, végül 8 teljes éven át fáradozott azon, hogy megtalálja és világhírűvé tegye a korszak egyik legjelentéktelenebb uralkodóját.

A fáraó végső nyughelyének felfedezését egyébként egy Theodore Davis nevű régész már 1907-ban magáénak vallotta – kegytárgyakat talált ugyanis Tutanhamon nevével –, Carter azonban nem fogadta el ezt az eredményt, és 1914 során – VI. Ramszesz sírjának közelében – újabb ásatást kezdett. Mivel a kutató 1921-ig nem mutatott fel eredményt, Lord Carnarvon türelme érthető módon egyre inkább fogyott, a tudós azonban az utolsó pillanatban, 1922. november 4-én végül mégis ígéretes felfedezést tett, ami később világszenzációvá vált.

Ezen a napon Carter egyik munkása egy lépcsőfokot talált az ásatásnál fekvő hegyoldalnál, melyet megtisztítva hamarosan egy lépcsősor, majd egy Tutanhamon pecsétjével díszített, befalazott ajtó tárult a kutatók szeme elé. A régész két nappal később értesítette Carnarvont a felfedezésről, a lord jelenlétében pedig – november 25-én – lebontotta az ajtót, és bejutott a sírkamra folyosójára; újabb négy nap telt el, mire Carterék a kamra előterének ajtaját is eltüntették, ekkor pedig már arról is meggyőződhettek, hogy Tutanhamon végső nyughelye szinte teljesen érintetlen.

Az összesen négy szobából álló síremlék felbecsülhetetlen értékű kincset rejtett magában, aminek már a számbavétele is emberpróbáló feladatnak bizonyult: a leghíresebb leleten, a múmia világhírűvé vált arany halotti maszkján kívül egy – hasonlóan ismert – pompás aranyozott trónszék, valamint egy színaranyból készült koporsó is várta Carteréket, nem beszélve a rengeteg sírtartozékról, a fáraó szerveit őrző kanópuszládáról, a halott gyolcsaiba csavart amulettekről – az úgynevezett usébtikről –, az elefántcsontból, alabástromból és ébenfából készült kegytárgyak tömkelegéről, illetve a túlvilági utazásra készülő uralkodó egyéb használati tárgyairól. Annak ellenére, hogy Tutanhamon az egyiptomi történelem egy viszonylag zűrzavaros korának jelentéktelen fáraója volt, végső nyughelyén olyan kincsek rejtőztek, melyek Carter felfedezését világszenzációvá tették.

Az arany és a drágakövek csillogása mellett ugyan hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, mégis tény, hogy a sírkamra a tudományt is felbecsülhetetlen értékű kincsekkel gazdagította, ugyanis az épségben maradt helyiség rengeteg információt szolgáltatott az egyiptomi temetkezési szokásokról és a korszak eseményeiről. Ezen ismereteket egyébként a modern orvostudomány évtizedekkel később jelentősen kibővítette. A sír fényűző berendezését mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a Kairóban elhelyezett pompás leletek dokumentációját Carter három kötetben, mintegy 10 évi munka után adta ki.

Bár a régész és Lord Carnarvon szeme elé táruló gazdagság az egész világot elkápráztatta, a Tutanhamon-lelet később sokakat mégis rémülettel töltött el. A felfedezést követően a kutatások mecénása – egy elfertőződő moszkitócsípés következtében – hamarosan életét vesztette, idővel pedig a Louvre régészeti osztályának vezetője is követte őt a halálba, így aztán elterjedt a legenda a fáraó átkáról, aminek létezéséhez máig rengetegen ragaszkodnak. Ha a kedves olvasót esetleg ezen mendemonda riasztaná vissza egy kiállítás, vagy akár Egyiptom meglátogatásától, nyugodtan engedjen a kíváncsiságának, ugyanis a fáraó átka vélhetően nem létezik: legalábbis fura bosszúálló szellem az olyan, mely a „főkolomposra”, Carterre csak 16 év után „sújtott le”, a múmiát felboncoló orvos számára pedig 86 esztendőt, még ma is szokatlanul hosszúnak számító életet engedélyezett.