2018. január 18.

1923. november 8. | A müncheni sörpuccs kezdete

Szerző: Tarján M. Tamás

„Kitört a nemzeti forradalom![…] A bajor és a berlini kormányt eltávolítottuk a helyéről, és azonnal új kormányzatot alakítunk. A Reichswehr [német birodalmi haderő] és a rendőrség barakkjait elfoglaltuk. Mindkettő fegyveres szerv csatlakozott a svasztikához.”
(Ezek voltak a sörpuccs híres nyitó mondatai, melyekben Hitler erősen eltúlozta a valós helyzetet)

1923. november 8-án kezdődött Münchenben az Adolf Hitler által szervezett híres „sörpuccs”, mely során a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP) és a vele szövetségben álló Kampfbund más tagszervezetei megkísérelték átvenni a hatalmat Bajorország fővárosában. A Mussolini példája nyomán elgondolt államcsíny – a rendfenntartó szervek lojalitása miatt – végül kudarccal és Hitler bebörtönzésével végződött, egyúttal pedig megteremtette a később hatalomra jutó nácik „eredetmítoszát.”

Hitler az első világháború után Bajorországban, a Német Munkáspártban – az 1920-ban megalakuló NSDAP elődszervezetében – kezdte meg politikai pályafutását, szónoki tehetségével és manipulációs képességei nyomán pedig hamarosan pártjában, majd München városában is komoly befolyásra tett szert. A világháborús veterán elsősorban a vereség által keltett feszültségből kovácsolt politikai tőkét, amit a hazánkban is jól ismert „tőrdöfés-elmélet” nyomán magyarázott, a Németország bukását okozó belső ellenséget pedig a kommunisták és a zsidóság soraiba vélte megtalálni. A vesztes hatalom belső viszonyai szintén a náci politikus kezére játszottak, a németekre kirótt hatalmas jóvátétel és a Ruhr-vidék francia megszállása miatt ugyanis a Weimari Köztársaság egyre mélyebb krízisbe süllyedt, Hitler pedig kiválóan meg tudta lovagolni a demokratikus kormányzat ellen ágaskodó indulatokat. Demagóg agitációja nyomán Münchenben – főleg egykori frontkatonákból – tízezres tömeget toborzott maga köré, ezzel együtt pedig egy félkatonai szervezetet is felállított – a Röhm által irányított SA-t –, valamint a több szélsőséges szervezetet magába tömörítő Kampfbundban is előkelő pozícióba került. Hitler mögött a később magasra emelkedő párttársakon – Göringen, Röhmön és Hessen – kívül ekkor már olyan prominens támogatók álltak, mint például, Erich Ludendorff tábornok, a keleti front egykori hőse.

Az 1923-as év gazdasági megpróbáltatásai a német politikai életben is éreztették hatásukat, Bajorország miniszterelnöke például – a zavargások miatt – szeptember végén Gustav von Kahrt kvázi diktátori hatalommal ruházta fel, a politikus pedig Hans Ritter von Seisserrel és Otto von Lossowval egyfajta „triumvirátust” hozott létre a tartomány irányítására. Az új végrehajtó hatalom nem állt messze Hitlerék platformjáról, Kahrék azonban szemlátomást a nácik és a szélsőségesek kihagyásával akartak politikai tőkét kovácsolni a zűrzavaros helyzetből, így például 1923 őszétől korlátozták az NSDAP érvényesülési lehetőségeit. Hitlert és támogatóit ez a felismerés – és a félelem, hogy Kahrék előbb építik ki a maguk egyeduralmát – vitte odáig, hogy november elején államcsínyt szervezzenek, amire a müncheni Bürgerbräukellerben került sor. A „sörpuccs” név félrevezető lehet, ugyanis erre az eseményre nem egy hazánkra jellemző kocsmában, hanem egy jelentős méretű csarnokban került sor, ahol november 8-án este Gustav von Kahr tömeggyűlést tartott híveinek (hasonló rendezvényekre máig akad példa a német politikai kultúrában). Az államcsíny előzményeként Hitler az SA mintegy 600 fegyveresével körbevetette az épületet, majd bizalmasaival – például Göringgel, Hesszel, Rosenberggel – és testőreivel berontott az előadóterembe. Így kezdődött meg a sörpuccs.

Kahr beszédét hirtelen ajtócsapódás szakította félbe, a betóduló nácik vezére pedig a hatás kedvéért a plafonba lőtt, majd kijelentette, hogy megkezdődött a nemzeti forradalom, és őrizetbe vetette a jelen lévő politikusokat. A fegyverek hatására a „triumvirátus” hamarosan biztosította támogatásáról Hitlert, aki egy szenvedélyes beszéddel rövid időn belül maga mellé állította a Bürgerbräukellerben őrzött néptömeget, majd elhagyta a sörcsarnokot. A náci vezér telefonon küldött utasításai nyomán Röhm és a milícia ez idő alatt birtokba vette München legjelentősebb hivatalait és középületeit. Hitler ekkor már úgy vélte, nincs szüksége Kahrékra, ezért Ludendorff az éjszaka során szabadon engedte a politikusokat, akik így szintén megtapasztalhatták az SA-osztagok utcai randalírozását. A puccsnak mindazonáltal volt egy komoly hiányossága: a hivatalos rendfenntartó szervek nem álltak a nácik mellé, hanem – mint az november 9-én kiderült – a szabadlábra került, visszavágásra készülődő „triumvirátus” pártját fogták.

Ennélfogva aztán másnap reggel, miután Hitlerék túszul ejtették a bajor kormányt és a városi tanácsot, majd – sikertelenül – megpróbálták közvetítőnek megnyerni a bajor koronaherceget, a puccskísérlet eljutott arra a pontra, ahonnan nem lehetett tovább haladni. A délelőtt során végül Ludendorff törte meg a tanácstalanságot, akinek javaslatára a náci párt tagjai és szimpatizánsai – összesen körülbelül 2000 ember – a Bajor Védelmi Minisztérium elfoglalására indultak. Az eltökélten menetelő csoport az Odeonsplatz környékén aztán váratlanul szemben találta magát a Kahrékhoz lojális rendfenntartókkal, akik fegyverrel állították meg Hitler és Ludendorff „seregét.” A későbbi diktátor rövid időn belül elmenekült a helyszínről, a megkezdődő összecsapás pedig a tüntetők oldaláról 16, a rendőrök részéről 4 halálos áldozatot követelt. A téren vívott kis ütközet után egyértelművé vált, hogy a puccskísérlet elbukott, a vereség következtében pedig néhány napon belül a fő szervező, Adolf Hitler is őrizetbe került

A későbbi diktátort hazaárulás vádjával bíróság hamarosan elé állították, és ötéves börtönbüntetésre ítélték, amiből – Landsbergben – végül csak 9 hónapot töltött rácsok mögött. Hitler számára a sörpuccs következményei sokkal nagyobb hasznot hoztak, mint a szervezkedés maga, hiszen az ellene folyó eljárás során szabadon hangoztathatta nézeteit, és elterjeszthette azokat Bajorország határain kívül is. A náci vezér „meghurcoltatása” nyomán kilépett a vidéki elszigeteltségből, demagóg szónoklataival pedig sokak szemében nemzeti hőssé, majd szabadulása után országszerte ismert politikussá nőtt; pere tehát fontos állomás volt azon az úton, melynek végén 1933-ban megszerezte a hatalmat.

Nem véletlen, hogy miután Adolf Hitler megvalósította terveit, vagyis felépítette totalitárius diktatúráját, a sörpuccs sikertelen kísérlete a párt és a mozgalom legfontosabb mítoszává nőtt, melyet a Führer többek között az államcsíny 16 áldozatának heroizálásával, az ő vérükkel megfestett „véres zászló” – németül Blutfahne – szimbólumával és az elesett harcostársak síremlékéül szolgáló Ehrentempel megépítésével ápolt. Az államcsíny napja 11 évig a nemzetiszocialista Németország egyik legfontosabb ünnepének számított, Hitler bukása után pedig elrettentő példaként emlékezhetünk rá, ezen a napon ugyanis először mutatkoztak meg a gyakorlatban egy agresszív ideológia hirdetőjének szándékai.