Ferdinand Foch marsall halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ez nem béke, hanem húszéves fegyverszünet!”
(Ferdinand Foch)

1929. március 20-án hunyt el Ferdinand Foch marsall, az első világháború egyik legtehetségesebb francia hadvezére, aki többek között az 1914. évi első marne-i csatában és az 1918. évi antant hadműveletek idején is kitüntette magát.

A Gascogne vidékéről származó katona az első világháborús hadvezérek nagy részétől eltérően nem Saint-Cyrben, hanem az École Polytechnique-ben kezdte meg tanulmányait, miután közlegényként részt vett az 1870-71-es porosz-francia háborúban. Foch 22 esztendős korában, 1873-ban aztán tüzértisztnek állt, ezután pedig gyorsan emelkedett a ranglétrán: mielőtt jelentkezett az École de Guerre-be (1885), már kapitánnyá léptették elő. A katonatiszt kiképzése során kivételes stratégiai érzékről tett tanúbizonyságot, így aztán nem meglepő, hogy 1895-ben katedrát nyert a fent említett kollégiumban.

Foch, akit kortársai az egyik legeredetibb teoretikusnak tartottak, a 19. század elején alkotó stratéga, Carl von Clausewitz művei mellett a francia hadtörténelmet is behatóan vizsgálta, így például tanulmányt készített a napóleoni háborúk időszakáról és az 1870-71-es, poroszok ellen elszenvedett csúfos kudarcról is. A katonatiszt 1900-ban otthagyta a katedrát, és az első világháború kitöréséig különböző hadtesteknél szolgálva a tábornoki rangig emelkedett, az elméleti munkát azonban ezután sem adta fel.

1903–04 során Foch két szakkönyvet is megjelentetett, melyekben Clausewitz elgondolásait követve az offenzív fellépés mellett foglalt állást, igaz, eközben a defenzívának is fontos szerepet szentelt; más kérdés, hogy a háború kitörése után a francia vezérkar az egyébként igen népszerű szakmunkákból csak a támadással kapcsolatos részeket fontolta meg. Ezért egyébként később magát Ferdinand Foch-t is gyakran kritizálták.

Jóllehet, a tábornok 1914 nyarán már betöltötte 60. életévét, tisztként a világháború első ütközeteiben, Lotaringiában „szagolhatott először puskaport”, bár ő maga természetesen nem vett részt a frontharcokban. Foch tábornoknak oroszlánrésze volt abban, hogy Castelnau tábornok Nancy előtt feltartóztatta az előrenyomuló német erőket, majd előléptetése után, a 9. hadsereg élén az első marne-i csatában megmentette Franciaországot a villámgyors vereségtől.

Miután Foch a németek villámháborús tervét meghiúsította, főszerepet játszott abban a műveletben, mely megakadályozta a központi hatalmak átkaroló hadmozdulatát – ez volt a „versenyfutás a tengerhez” –, ezért Joffre főparancsnok 1915 elején őt állította az északi hadseregcsoport élére. A tábornok a következő évben megpróbált ugyan Artois-ban offenzívát indítani a németek ellen, ám annak sikertelensége, majd az 1916. évi somme-i kudarc – ami elsősorban Haig brit tábornok hibás döntéseiből eredt – megingatta pozícióját.

A katasztrofális eredmények hatására Joffrét menesztették, vele együtt pedig Ferdinand Foch is bukott, és a következő évre Olaszországba került tanácsadónak. A hadvezér szerencsecsillaga az új főparancsnok, Nivelle menesztése után aztán újra felragyogott, az 1917 májusában kinevezett Henri Philippe Pétain ugyanis vezérkari főnökké léptette elő, majd visszaemelte őt a főparancsnokságba.

Az 1918 márciusában tartott doullens-i konferencián a szövetségesek Fochra bízták az antant erői közötti koordináció feladatát, így a tábornoknak döntő szerepe volt abban, hogy sikeresen megállították az utolsó német offenzívát, és az ősz végére térdre kényszerítették az ellenfelet. 1918. november 11-én az akkor már legfőbb parancsnokká és marsallá előléptetett Ferdinand Foch fogadta a német küldöttséget a compiégne-i erdőben, abban a híres vasúti kocsiban, ahol megállapodtak a világháború befejezéséről.

Bár Foch marsall élete végéig köztiszteletnek örvendett a győztes országokban – nem véletlen, hogy a briteknél és a lengyeleknél marsallbotot, Portugáliában pedig magas állami kitüntetést kapott –, valójában a compiégne-i erdőben állt pályája csúcsán, és karrierje innentől kezdve hanyatlásnak indult. Jóllehet, a tábornok és Clemenceau miniszterelnök viszonya rendkívül szívélyes volt, Foch mégsem tudott befolyást gyakorolni a politikára, illetve a Párizsban összeülő békekonferenciára.

A marsall stratégaként meg volt győződve arról, hogy a béke érdekében Németországot meg kell fosztani a reváns lehetőségétől, amit szerinte úgy lehetett volna elérni, ha a Rajna bal partján fekvő területeket – ahol a német haderő felkészülhetett egy invázióra – elcsatolják. Csalódottan vette tudomásul, hogy a versailles-i békeszerződésben csak a Rajna-vidék demilitarizálásáról döntöttek, és ez okból – nem pedig a béke igazságtalan volta miatt – tette azon híres kijelentését, hogy 1919-ben csak húszévnyi fegyverszünetet kötöttek.

Bár a marsall „receptje” vélhetően nem kínált volna alternatívát a később bekövetkező eseményekkel szemben, jóslata pár hónapos eltéréssel pontosnak bizonyult, Ferdinand Foch azonban ezt már nem érte meg. A köztiszteletben álló idős hadvezér 1929. március 20-án befejezte életét, így megmenekült attól a megaláztatástól, amit például az első világháború másik hősének, Pétain marsallnak át kellett élnie az 1940. évi összeomlás után.