Elrabolták a Lindbergh-bébit

Szerző: Hahner Péter

Charles A. Lindbergh (1902—1974) amerikai pilóta kétszer is világhírűvé vált. 

Először 1927-ben, amikor egyedül és leszállás nélkül átrepült az Atlanti-óceán felett. 1925-ben elvégezte a hadsereg repülős iskoláját, és légi mutatványaival elnyerte a Daredevil („fenegyerek”) Lindbergh nevet. Az amerikai légiposta-szolgálat gépein teljesített szolgálatot, majd az úgynevezett „jószándék túrán” végigrepülte Latin-Amerika országait (1927—1928). Raymond Orteig, két New York-i szálloda tulajdonosa 1919-ben kitűzött egy 25 000 dolláros díjat annak a pilótának, aki egyedül és egyhuzamban végigrepüli a New York és Párizs közti távolságot. Többen is kudarcot vallottak, lezuhantak vagy eltűntek. Lindbergh 1927. május 20-án szállt fel Spirit of St. Louis (St. Louis szelleme) elnevezésű repülőgépével, melyet a San Diego-i Ryan Airlines nevű cég tervezett és épített meg. Nem vitt magával se rádiót, se ejtőernyőt, hogy ezzel is könnyebb legyen gép, csak üzemanyagot, vizet és szendvicseket. Május 21-én délelőtt 10 óra 22 perckor szállt le 33 és fél órás repülés után a párizsi Le Bourget repülőtéren. Százötvenezer fős tömeg rohanta meg a repülőteret, és az ünneplők fél órán keresztül hurcolták a pilótát a vállukon. Lindbergh világhírre tett szert, s ettől kezdve bármi történt vele, számíthatott a sajtó érdeklődésére. Kilenc amerikai és öt európai kitüntetést kapott, bejárta a világot, és népszerűsítette a repülést. A Time magazin őt nevezte először „az év emberének”, s még egy új táncot is elneveztek róla.

1932-ben azért kapta újra szárnyra a világhír, mert március 1-én elrabolták másfél éves kisfiát. New Yorktól 150 kilométerre éltek, egy 270 hektáros telken, erdővel sűrűn benőtt területen, a feleség anyjának birtokán, Next Day Hillen. A férj az egyik, a feleség a másik szobában olvasott, a kisbaba pedig az emeleti szobában aludt. Amikor este tízkor felmentek hozzá, csak egy borítékot találtak az ablakpárkányon, melyben ötvenezer dollár váltságdíjat követeltek. New Jersey állam rendőrsége egy házilag barkácsolt létrát talált a közelben, melynek egy foka eltörött és egy ácsvésőt. 

A nyomozás eredménytelen volt, s Lindbergh végül megfizette a kért váltságdíjat. A gyermekrabló egy közvetítő útján megüzente, hogy hol találják a gyermeket, de kiderült, hogy hazudott. „Az évszázad bűnténye” hónapokon át tartotta izgalomban Amerikát, amíg május 12-én véletlenül megtalálták a gyermek holttestét az erdőben, három kilométerre Lindberghék házától. Teste már oszlásnak indult, valószínűleg még az elrablása idején meghalt: vagy agyonütötték, vagy baleset történt. (Erre utalt a létra törött foka is.)

A három év múlva FBI-ra átkeresztelt igazságügy-minisztériumi hírszerző osztály nyomozóirodájának főnöke, J. Edgar Hoover kezdetben mindössze ujjlenyomatok vizsgálatával és New York és New Jersey tagállamok rendőrségi hírleveleinek terjesztésével kapcsolódott be az ügybe. Csak tanácsot és technikai támogatást nyújthatott, mert a gyermekrablás nem tartozott az ő hatáskörébe. A holttest megtalálása után azonban Herbert Hoover, az Egyesült Államok elnöke felkérte a nyomozásra, a Kongresszus pedig szövetségi bűnténnyé nyilvánította az államközi gyermekrablást. A váltságdíj részét képező bankjegyek végül nyomra vezettek. A kizsarolt pénz egy részét 1934 szeptemberében találták meg a büntetett előéletű Bruno Richard Hauptmann ács bronxi otthonában. Padlásán olyan faanyagot találtak, amelyből a létra készült. Szerszámkészletéből csak a véső hiányzott, s szekrénye oldalára fel volt írva a közvetítő telefonszáma. A bíróság halálra ítélte, s 1936. április 3-án villamosszékben kivégezték a Trenton Állami Börtönben. 

Bár a „Lindbergh-bébi” ügye ugyanúgy az amatőr detektívek kedvenc kutatási területévé vált, mint később a Kennedy-gyilkosság, a tárgyilagos szakértők szerint az FBI ezúttal is jó munkát végzett. Lindberghék belefáradtak az újságírók zaklatásába, s 1935 végén Európába költöztek.

A pilóta többször járt a náci Németországban, ahol kapcsolatba került Hermann Göringgel, a német légierő parancsnokával, s kitüntetéseket fogadott el tőle. Ellenezte a Németország elleni háborúba való bekapcsolódást, s még 1941-ben is azt javasolta, kössenek inkább semlegességi szerződést Hitlerrel. Azt hangoztatta, jobban örülne, ha Amerika inkább Németországgal szövetkezne, mint a Szovjetunióval. Roosevelt meggyőződéses nácinak tartotta, holott inkább csak megtévesztett szimpatizáns lehetett. Háború-ellenes nézeteit viszont a Pearl Harbor-i támadás előtt az amerikaiak nagy része osztotta.

A második világháború idején hiába kérte, hogy vegyék vissza a légierőhöz. Végül a bombázógépek gyártásának technikai konzultánsaként és a United Aircraft repülőgépgyártó nagyvállalat helyi képviselőjeként vett részt a csendes-óceáni harcokban. A háború után az amerikai légierő vezérkari főnökségének tanácsadója lett. Eisenhower elnök 1954-ben visszavétette a légierőhöz, s dandártábornokká nevezte ki.