Gömbös Gyula alakít kormányt

Szerző: Tarján M. Tamás

„Politikánk célja a magyar nemzet megerősítése, felvirágoztatása, a nemzet minden tagja részére az elérhető legnagyobb erkölcsi és anyagi jólét biztosítása. Mivel ez a cél csakis szilárd alapokon nyugvó, határozott célkitűzésekkel dolgozó s erőteljes alkotmányos központi akarat által irányított független nemzeti állam keretén belül valósítható meg, politikánk közvetlen feladatául az öncélú nemzeti állam kiépítését tekintjük
(Részlet a Gömbös-kormány Nemzeti Munkatervéből) 

1932. október 1-jén alakította meg kormányát vitéz jákfai Gömbös Gyula, aki négy éven át tartó miniszterelnöksége során kísérletet tett egy – olasz és osztrák mintából merítő – tekintélyuralmi rendszer kiépítésére. Kormányzása alatt Magyarország kilábalt a gazdasági válságból, és igyekezett megerősíteni a politikai és külkereskedelmi kapcsolatokat Olaszországgal, Ausztriával, Lengyelországgal, Törökországgal és mindenekelőtt Németországgal. A katonatiszti és fajvédői múlttal rendelkező szélsőjobboldali politikus országlását – a későbbi esemé.nyek ismeretében – gyakran a hitleri diktatúra módszereinek átvételére tett kísérletként értékelik. Tevékenysége azonban ennél a sommás ítéletnél sokkal alaposabb vizsgálatot igényel. 

Az 1886. december 26-án Tolna megyében, a német lakosságú Murgán született. Köznemesi és német felmenőkkel rendelkezett: édesapja, idősebb jákfai Gömbös Gyula evangélikus tanító, édesanyja Weitzel Anna Mária. A magyar hadsereg háború végi helyzetéről két munkát is német nyelven adott közre. Katonatisztként politikai karrierje az első világháború és az őszirózsás forradalom után, 1918 novemberében kezdődött meg, amikor a történelmi határok védelmére tartalékos egységeket szervezett, majd 1919 januárjában megalapította a szélsőjobboldali Magyar Országos Véderőegyletet (MOVE). Az internálás elől 1919 februárjában Bécsbe emigrált, ahol a tanácsköztársaság alatt csatlakozott az Antibolsevista Comitéhez, később pedig részt vett a szegedi ellenforradalmi szervezkedésben. 

Károlyi Gyula két szegedi ellenkormányban hadügyi államtitkár volt. Részt vett a Magyar Nemzeti Hadsereg megszervezésében. 1919 augusztusában mint vezérkari tiszt, a hadseregben kapott beosztást, s egyúttal folytatta a MOVE és egyéb jobboldali egyesületek szervezését.1919 őszétől a vezérkari tiszt az ellenkormányoktól függetlenedő, majd kormányzóvá választott Horthy támogatója lett. 1920 tavaszán Törökszentmiklós (JászNagykun-Szolnok vármegye) nagyközség és kerülete – a Kigazda Párt programjával – egyhangúlag nemzetgyűlési képviselőnek választotta. IV. Károly király visszatérési kísérleteinek katonai meghiúsításában fontos szerepe volt: az 1921. október 22-én a második királypuccs idején neki sikerült fővárosi egyetemistákból és polgárokból néhány száz fős fegyveres alakulatot megszerveznie. Ezek a kormányzóhoz hű  erők október 23-án a vidéki alakulatokkal megerősödve megállították a királyt csapatait a budaörsi csatában. 

Gömbös lojalitása sokat lendített karrierjén, pontosabban, miután szembefordult a Bethlen-féle konszolidációval, ellenzékben is megőrizhette tekintélyét. 1923 során kilépett az Egységes Pártból, és – Bajcsy-Zsilinszky Endrével, valamint Eckhardt Tiborral közösen – szélsőjobboldali fajvédő pártot alapított. Utóbb mégis lehetősége nyílt a visszatérésre, sőt, 1928-ban Bethlen István kormányába is bekerült, mint honvédelmi miniszter. Ez a Horthyval fenntartott jó kapcsolata miatt vált lehetségessé. Mint ahogy azt is Horthy támogatásának köszönhette, hogy – gróf Károlyi Gyula után – 1932. október 1-jén végül őt a kormányzó őt bízta meg kormányalakítással.

Gömbös Gyula, aki a katonaévekből komoly fegyelmet és precizitást örökölt, kormányzását a Nemzeti Munkaterv címmel meghirdetett 95 pontos program közzétételével kezdte meg. Ez a program az „öncélú nemzeti állam” létrehozása mellett az alsó társadalmi rétegek felemelését és a jólét megteremtését tűzte ki célul. A Munkaterv mindenkinek ígért valamit, ezért a korabeli sajtó a kormányprogramot csakhamar „álmoskönyvként” kezdte emlegetni. Tény azonban, hogy Gömbös Gyulának megvolt az az apparátusa, mellyel az országot felrázhatta a gazdasági világválság okozta apátiából. Az október 1-jén megalakított – majd többször átalakított – kabinetben olyan politikusok foglaltak helyet, mint Keresztes-Fischer Ferenc, illetve 1935-től Kozma Miklós belügyminiszter vagy Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter aki négy éven át vezette a tárcát. A pénzügyekkel Imrédy Béla, a külügyekkel pedig 1933 februárjátol a kor egyik legismertebb magyar diplomatája, Kánya Kálmán foglalkozott. 

Gömbös  olyan átmeneti időszakban vette át a kormányzást, amikor Mussolini fasiszta állama után – Hitler vezetésével – Németországban, Dolfuss kancellár nyomán pedig Ausztriában is diktatórikus és tekintélyelvű rezsimek vették át a hatalmat. Ezek a változások a magyar miniszterelnök – eleve autoriter – gondolkodását még inkább abba az irányba befolyásolták, hogy a jövő a parlamentáris rendszer lebontásában és az erős egyszemélyi, rendeleti kormányzásban rejlik, miközben a hatékonyság érdekében akár a szabadságjogokat is korlátozni kell. 

Gömbös Gyulát – fenti nézetei és 1933 júniusában, Hitlernél tett látogatása miatt – sokan a nemzetiszocializmus hívének tekintették: ő volt ugyanis az első európai kormányfő, aki Hitler hatalomra kerülése után Berlinbe utazott az új kancellárhoz. A valóságban azonban inkább a fasiszta Olaszország felé orientálódott: első külföldi útja is Rómába vezetett, ahol Mussolinival és XI. Piusz pápával is tárgyalt. Intenzív olasz és osztrák kapcsolatainak köszönhetően 1934-ben a római jegyzőkönyvek révén megszületett az osztrák–olasz–magyar hármas szövetség. Mindeközben a magyarországi bel-és pártviszonyok nem sok lehetősége volt arra, hogy ő maga is valamilyen vezéri hatalomra tegyen szert. Az viszont kétségkívül igaz, hogy a kezdetben őt támogató kormányzó jogkörének kiterjesztésével, valamint a Nemzeti Egység Pártjának tömegpárttá szervezésével olasz példát követett. Mint ahogy az is vitathatatlan, hogy a gazdasági és szociális jellegű reformok java része – például a kamarák megszervezése, a 48 órás munkahét bevezetése, a korlátozott 1936-os agrárreform, vagy a minimálbér megállapítása – a Mussolini-féle koporativista rendszert másolta. 

A valóságban azonban Gömbös Gyula sohasem lett – lehetett volna – Mussolini, vagy akár Hitler párja; a tekintélyelvű állam felé vonzódó politikusnak ugyanis nem csak a Horthy-rendszer ellenzékével, de a kormánypárton belüli konzervatív klikkel, a NEP-ből kilépő, ámde komoly súllyal bíró Bethlen István körével, valamint a szakszervezetekkel is meg kellett küzdenie. 

Céljai elérése érdekében Gömbösnek szövetségesekre volt szüksége, amit – a súlyos helyi csalások miatt hírhedt 1935-ös választások előtt – az Eckhart-féle Független Kisgazdapártban és a dzsentri rétegben talált meg. Mindez természetesen gyengítette a kormányfő hatalmát. A „gömbösi diktatúra” helyett inkébb egyfajta sajátos magyar vezérkultusz körvonalazódott, aminek viszont a Horthy-kultusz eleve korlátokat szabott. Gömbös nem törekedett a fegyveres hatalomra, amit jól jelez, hogy egyik első intézkedése 1932 októberében éppen a statárium megszüntetése volt. Ez persze azt is jelezte, hogy a miniszterelnök elég stabilnak érezte kormánya helyzetét. Bár a politikus később valóban arra törekedett, hogy a parlamentben, a közigazgatásban és a hadsereg vezérkarában egyaránt az ő hívei kerüljenek többségre – ezt az 1935-ös választások után sikerült is elérnie –, a szégyenteljes politikai bukástól 1936-ban csak halálos betegsége miatt menekült meg. Maga Horthy már 1936 elejétől mérlegelte visszahívását, ami szintén azt jelzi, hogy kormányzását aligha tekinthetjük diktatúrának. 

Mint ahogy azt is egyértelműen le kell szögezni,  hogy a szélsőjobboldali eszmékkel való azonosulása, autoriter ambíciói, vagy éppen a csalásokkal, véres atrocitásokkal és erőszakos visszaélésekkel tarkított 1935-ös előrehozott választások miatt Gömböst semmiképpen sem tekinthetjük demokrata politikusnak. Az általa megálmodott „rendszer” legfeljebb csak annyiban hasonlított  Mussolini berendezkedéséhez, mint amennyire – a speciális magyar viszonyok között – például Bethlen István konszolidációs rendszerét próbálták a kortársak az angolszász demokráciákkal összevetni. Gömbös reális értékelését mindmáig súlyosan torzítják a halála után bekövetkező események, melyek nyomán sokan nem csak Fajvédő Pártját, hanem autoriter elképzeléseit összemossák azokkal a magyarországi bel- és külpolitikai következményekkel, amelyeket ő maga – 1936. október 6-án bekövetkezett halála  miatt – már nem érhetett meg. 

Azok, akik Gömbös Gyulát a nyilasok előképének tekintik, a nevezetes Hitlernél tett látogatás, és a „Berlin-Róma-tengelyről” alkotott idea nyomán a politikus külpolitikáját úgy mutatják be, mintha annak a középpontjában Németország állt volna. Bár igaz, hogy Gömbös – Bethlennel ellentétben – törekvéseit már nem az angolszászok oldalán próbálta megvalósítani, a magyar diplomácia ebben az időben még nem Berlintől, hanem Rómától várta a legtöbb segítséget. Magyarország a Gömbös-éra kezdetén olasz és osztrák támogatással próbált meg kitörni a kisantant szorításából, miközben az általa először konkretizált revíziós tervek megvalósításához ugyancsak a Duce jóindulatában és támogatásában bízott. 

Bár Hitler hatalomra jutása után Gömbös a németekben szintén fontos partnert látott, sokkal inkább arra törekedett, hogy közvetítő lehessen a két diktátor között, és így növelje befolyását a térségben. Mindeközben a magyar diplomácia feltétlenül ragaszkodott a náci térhódítás ellensúlyozásához, és az Anschluss veszélyének kitett Ausztria függetlenségének elkötelezett támogatója maradt. A Gömbös-kormány egyébként – 1934-ben – főként gazdasági megfontolásokból felvette a kapcsolatot a Szovjetunióval is, ami ugyan nem hozott különösebb eredményt, mégis ékesen bizonyítja, hogy a kormánya diplomáciáját nem az egyoldalú elkötelezettség jellemezte. 

A kabinet külpolitikai erőfeszítései 1934-re hoztak gyümölcsöt, amikor Magyarország, Ausztria és Olaszország aláírta a római jegyzőkönyveket, melyek lényegében exportpiacot biztosítottak a magyar mezőgazdasági termékek számára. Hasonlóan Gömbös más lépéseihez, ez a szerződés szintén abba az irányba mutatott, hogy hazánk a mediterrán állammal fűzi szorosabbra kapcsolatait. Ám a történelem az 1930-as évek második felében mégis eltérő fordulatot vett: Mussolini etiópiai gyarmatosító törekvései nyomán Róma hamarosan Franciaországhoz közeledett, közben pedig egyre kevesebb érdeklődést mutatott a Duna-medence irányában. Ez a változás, valamint Olaszország Németországgal szembeni mind nyilvánvalóbb gyengesége a magyar külpolitikát – jobb híján – arra késztette, hogy Berlin felé orientálódjon. Mindebben azonban a halálos betegségben szenvedő, bukás szélére sodródott Gömbös Gyulának már igen kevés szerepe volt. 

Gömbös kormányzásának négy éve alatt Magyarország sikeresen leküzdötte a világgazdasági válságot, ügyesen lavírozott a közép-európai térséget meghatározó nagyhatalmi ráhatások közt. Így – a római jegyzőkönyvek aláírása után – Magyarország egyszerre növelhette  exportra is alkalmas termelését és a revízió szempontjából létfontosságú regionális befolyását. Bár a változások, melyek az 1930-as évek elején fokozatosan ismét a fejlődés pályájára állították az országot, nagyban Gömbös érdemei voltak – az államszervezettel kapcsolatos elképzelései miatt –, a politikus reputációja, a kezdeti remények után mind mélyebbre süllyedt. A Bethlen István vezette konzervatív erőkkel szemben ugyan 1932-ben és az 1935-ös választásokon is felülkerekedett, világszemléletével – melyet a „boldog békeidők” nosztalgiája helyett az új rendszer felépítésének szándéka jellemzett – rövid időn belül maga ellen fordította a kormányzót  és a vezető arisztokrata politikusok döntő többségét. 

Mindez azt eredményezte, hogy Gömbös 1936 elejére tekintélyét és támogatottságát egyaránt elveszítette. Horthy azonban a halálos betegségben szenvedő miniszterelnökét nem akarta a visszahívással emberileg is megalázni. Megromlott egészségi állapota miatt a politikus 1936 őszén kénytelen volt egy müncheni szanatóriumba – visszavonulni, ahol október 6-án elhunyt.  Gömbös Gyula személyében a Horthy-korszak egyik legellentmondásosabb politikusa távozott az élők sorából, aki egyfelől viszonylagos prosperitást és nem elhanyagolható diplomáciai sikereket hozott, másfelől viszont jelentős mértékben közeledett a fasiszta és náci diktatúrák felé, amivel utódai – főleg Darányi Kálmán és Imrédy Béla –előtt veszélyes alternatívát körvonalazott.